Mindig tudtam: jönnek utánam is

A fehérvári politikus több mint negyedszázada szereplője a közéletnek. 1985-ben lett a fehérvári tanács elnökhelyettese, majd 1986-ban tanácselnöke. Kelet-Európában az első párton kívüli nagyvárosi vezető volt. Munkája eredményességét jelzi, hogy 1990-ben őt választották a rendszerváltás utáni első polgármesternek. A város élén eltöltött közel egy évtized alatt kezdődött el a mai, modern Székesfehérvár kialakulása. Az ő vezetése idején lett uszodája a városnak, épült fel több óvoda és iskola. Az országban elsőként állították vissza a régi városcímert, de nevéhez fűződik a régi városrész-, utca- és térelnevezések visszaállítása is. Létrehozták a Nemzeti Emlékhely Alapítványt, a Bory Vár Alapítványt, a Deák Dénes Városi Képtárat. Még a rendszerváltás előtti időszakban elérte, hogy az intenzifikálási programba beleférjen a Videoton, az Ikarus és a Köfém. Összeforrott a nevével a kilencvenes évek elején a nagymértékű munkanélküliség visszaszorítása, a város dinamikus fejlődésének elindítása. Az országban elsőként Fehérváron jöttek létre ipari parkok, mindjárt öt is. Létrehozták a Vállalkozás-fejlesztési Alapítványt, az inkubátorházat. Mindig szerette volna, ha Székesfehérvár egyetemi várossá válik, így nem csoda, hogy részese volt az Önálló Főiskoláért Alapítvány, így a Kodolányi János Főiskola létrehozásának. Az ő időszakában alapították a Városi Levéltárat, a Viktória Alapítványt, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesületet.

- A kényszer nagy úr, és ha jó csapat van, akkor könnyű megoldani a dolgokat. Szerencsére kreatív, tehetséges emberekkel dolgozhattam együtt - mondja az önkormányzati időszakáról. 1994-től három cikluson át országgyűlési képviselő, közben államtitkár, majd 2006-tól egy ciklusban a megyei önkormányzat alelnöke. Ezen időszakokban területfejlesztéssel, területpolitikával foglalkozott. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkáraként a közigazgatás-fejlesztés és a területpolitikai feladatok koordinálását végezte.

Mindig úgy gondolta, hogy nem szerencsés, ha egy országban csak a főváros és közvetlen környéke fejlődik. Sok köze volt a Közép-dunántúli régió létrehozásához. Azt sajnálja, hogy nem sikerült eddig az ország keleti részének évszázados elmaradottságát felszámolni.

- Nem cél, hogy a népesség zömét az ország szívében összpontosítsuk, de az is elfogadhatatlan, hogy egy-egy fejlettebb pólustól tíz kilométerekre mélyszegénységben éljenek az emberek. Az alkotmányos jogokat mindenkinek biztosítani kell, legyen szó oktatásról, egészségügyről - mondja.

Kifejti azt is, hogy nem kell autópályát építeni ott, ahol a négysávos gyorsforgalmi út is elég. Hogy olyan, kisebb helyeket is bekötöttek a szennyvíztisztításba, ahol elég lett volna a helyi szikkasztás. Az ország 2400 hulladéklerakó helyét negyvenre csökkentettük, ám a lakosság számára lassan megfizethetetlen a szemétszállítás, -kezelés, -feldolgozás. Azt mondja, nem lehet mindent kilométerben, négyzetméterben mérni. Gondolni kell a fenntartható fejlődés elvére.

- Azt látom, hogy az európai városok jelentős része zsugorodik, létszámban is csökken. A prognózisok szerint a százezres városok népessége 80 ezer körülire csökken 2050-re. Másrészt csökken a helyi adóbevételek nagysága. Megváltozik a városok közszolgáltatása iránti igény szerkezete. Gondolni kell arra, hogy a ma létrehozott létesítményeket fenn is kell tartani, azoknak később is funkciót kell adni. A kórháznál is fontos, hogy a fejlesztések megvalósuljanak. De vajon lesz-e rá erő, hogy felkészült, fiatal orvosokkal, egészségügyi szakemberekkel ellássuk, s hogy itt tartsuk. Ezek foglalkoztatnak mostanában. A megfelelő csatornákon beadtam egy javaslatot, hogy a közösségi épületek maradjanak meg. A települések központjában álló, ma funkció nélküli, egykor közösségi célra használt épületeket gazdasági kényszer miatt ne adják el. Ezek egy tragédia esetén menedékül szolgálhatnak, egyébként pedig a kultúrának, a helyi közösségi életnek a színterei lehetnek. Nem kell mindig új épületeket emelni, hanem a régiek átalakításával, megmentésével is lehet célt érni. Ebbe az irányba szeretném befolyásolni a dolgokat, de nagyon nehéz, mert erre kevés pénzt adnak.

Jelenleg a megyei közgyűlés elnökének tanácsadója, mai mindennapjairól így beszél:

- Azok közé tartozom, akik mindig keresnek maguknak munkát. Most a megyei és az országos területfejlesztési terv összehangolásával foglalkozom, hogy a döntéshozók helyzetét megkönnyítsem. A közösségi közlekedésben rendkívül nagy változások várhatók, erre is fel kell készülni. A sportban az utánpótlás-nevelésben is hiszek, hiszen egészségesebbé, célra orientáltabbá teszi a társadalom tagjait. A munkám során mindig arra törekedtem, hogy amit csinálok, az célra orientált legyen, meg kell teremteni a sokszínűség egységét, a harmadik fontos dolog, hogy az ember egyéniség legyen, aki nem más települések céljait veszi át, hanem az adott helynek megfelelő utat jár be. Egyébként jól vagyok, jóban vagyok a jó istennel is, magammal is, túl tudok lépni az esetleg nem mindenben kedvező időszakokon. A sportpályán megtanultam, hogy el kell fogadni a játékvezető döntéseit. El kell fogadni az eredményt, akkor is, ha nem mindig túl hízelgő. Mindig tudtam, hogy előttem is voltak, és azt is, hogy utánam is lesznek. Ezt a belátást jó szívvel ajánlom másoknak is. Egyébként azt gondolom, hogy ha valaki igazán szeret, mindig ugyanaz a csoda megy végbe: minél többet ad, annál több lesz neki. A szeretet a legnagyobb erő.

Született:

1947. augusztus 9.

Család:

Nős, két gyermeke, három unokája van

Képzettség:

Erdőmérnöki Kar (Sopron, 1970), BME Közlekedésmérnöki Kar, útépítő és úttervező szakmérnök (Budapest, 1976)

Életút:

Közúti Igazgatóság, szakaszmérnök (1970-83), Veszprémi Közúti Igazgatóság, útfenntartási és forgalomszervezési főmérnök (1983-85). Fehérvári tanácselnök-helyettes (1985-86), tanácselnök (1986-90). Polgármester (1990-94), országgyűlési képviselő (1994-2006), közben államtitkár is volt. A megyei közgyűlés alelnöke (2006-10). Jelenleg elnöki tanácsadó.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége társelnöke.

A fehérvári politikus több mint negyedszázada szereplője a közéletnek. 1985-ben lett a fehérvári tanács elnökhelyettese, majd 1986-ban tanácselnöke. Kelet-Európában az első párton kívüli nagyvárosi vezető volt. Munkája eredményességét jelzi, hogy 1990-ben őt választották a rendszerváltás utáni első polgármesternek. A város élén eltöltött közel egy évtized alatt kezdődött el a mai, modern Székesfehérvár kialakulása. Az ő vezetése idején lett uszodája a városnak, épült fel több óvoda és iskola. Az országban elsőként állították vissza a régi városcímert, de nevéhez fűződik a régi városrész-, utca- és térelnevezések visszaállítása is. Létrehozták a Nemzeti Emlékhely Alapítványt, a Bory Vár Alapítványt, a Deák Dénes Városi Képtárat. Még a rendszerváltás előtti időszakban elérte, hogy az intenzifikálási programba beleférjen a Videoton, az Ikarus és a Köfém. Összeforrott a nevével a kilencvenes évek elején a nagymértékű munkanélküliség visszaszorítása, a város dinamikus fejlődésének elindítása. Az országban elsőként Fehérváron jöttek létre ipari parkok, mindjárt öt is. Létrehozták a Vállalkozás-fejlesztési Alapítványt, az inkubátorházat. Mindig szerette volna, ha Székesfehérvár egyetemi várossá válik, így nem csoda, hogy részese volt az Önálló Főiskoláért Alapítvány, így a Kodolányi János Főiskola létrehozásának. Az ő időszakában alapították a Városi Levéltárat, a Viktória Alapítványt, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesületet.

- A kényszer nagy úr, és ha jó csapat van, akkor könnyű megoldani a dolgokat. Szerencsére kreatív, tehetséges emberekkel dolgozhattam együtt - mondja az önkormányzati időszakáról. 1994-től három cikluson át országgyűlési képviselő, közben államtitkár, majd 2006-tól egy ciklusban a megyei önkormányzat alelnöke. Ezen időszakokban területfejlesztéssel, területpolitikával foglalkozott. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkáraként a közigazgatás-fejlesztés és a területpolitikai feladatok koordinálását végezte.

Mindig úgy gondolta, hogy nem szerencsés, ha egy országban csak a főváros és közvetlen környéke fejlődik. Sok köze volt a Közép-dunántúli régió létrehozásához. Azt sajnálja, hogy nem sikerült eddig az ország keleti részének évszázados elmaradottságát felszámolni.

- Nem cél, hogy a népesség zömét az ország szívében összpontosítsuk, de az is elfogadhatatlan, hogy egy-egy fejlettebb pólustól tíz kilométerekre mélyszegénységben éljenek az emberek. Az alkotmányos jogokat mindenkinek biztosítani kell, legyen szó oktatásról, egészségügyről - mondja.

Kifejti azt is, hogy nem kell autópályát építeni ott, ahol a négysávos gyorsforgalmi út is elég. Hogy olyan, kisebb helyeket is bekötöttek a szennyvíztisztításba, ahol elég lett volna a helyi szikkasztás. Az ország 2400 hulladéklerakó helyét negyvenre csökkentettük, ám a lakosság számára lassan megfizethetetlen a szemétszállítás, -kezelés, -feldolgozás. Azt mondja, nem lehet mindent kilométerben, négyzetméterben mérni. Gondolni kell a fenntartható fejlődés elvére.

- Azt látom, hogy az európai városok jelentős része zsugorodik, létszámban is csökken. A prognózisok szerint a százezres városok népessége 80 ezer körülire csökken 2050-re. Másrészt csökken a helyi adóbevételek nagysága. Megváltozik a városok közszolgáltatása iránti igény szerkezete. Gondolni kell arra, hogy a ma létrehozott létesítményeket fenn is kell tartani, azoknak később is funkciót kell adni. A kórháznál is fontos, hogy a fejlesztések megvalósuljanak. De vajon lesz-e rá erő, hogy felkészült, fiatal orvosokkal, egészségügyi szakemberekkel ellássuk, s hogy itt tartsuk. Ezek foglalkoztatnak mostanában. A megfelelő csatornákon beadtam egy javaslatot, hogy a közösségi épületek maradjanak meg. A települések központjában álló, ma funkció nélküli, egykor közösségi célra használt épületeket gazdasági kényszer miatt ne adják el. Ezek egy tragédia esetén menedékül szolgálhatnak, egyébként pedig a kultúrának, a helyi közösségi életnek a színterei lehetnek. Nem kell mindig új épületeket emelni, hanem a régiek átalakításával, megmentésével is lehet célt érni. Ebbe az irányba szeretném befolyásolni a dolgokat, de nagyon nehéz, mert erre kevés pénzt adnak.

Jelenleg a megyei közgyűlés elnökének tanácsadója, mai mindennapjairól így beszél:

- Azok közé tartozom, akik mindig keresnek maguknak munkát. Most a megyei és az országos területfejlesztési terv összehangolásával foglalkozom, hogy a döntéshozók helyzetét megkönnyítsem. A közösségi közlekedésben rendkívül nagy változások várhatók, erre is fel kell készülni. A sportban az utánpótlás-nevelésben is hiszek, hiszen egészségesebbé, célra orientáltabbá teszi a társadalom tagjait. A munkám során mindig arra törekedtem, hogy amit csinálok, az célra orientált legyen, meg kell teremteni a sokszínűség egységét, a harmadik fontos dolog, hogy az ember egyéniség legyen, aki nem más települések céljait veszi át, hanem az adott helynek megfelelő utat jár be. Egyébként jól vagyok, jóban vagyok a jó istennel is, magammal is, túl tudok lépni az esetleg nem mindenben kedvező időszakokon. A sportpályán megtanultam, hogy el kell fogadni a játékvezető döntéseit. El kell fogadni az eredményt, akkor is, ha nem mindig túl hízelgő. Mindig tudtam, hogy előttem is voltak, és azt is, hogy utánam is lesznek. Ezt a belátást jó szívvel ajánlom másoknak is. Egyébként azt gondolom, hogy ha valaki igazán szeret, mindig ugyanaz a csoda megy végbe: minél többet ad, annál több lesz neki. A szeretet a legnagyobb erő.

Született:

1947. augusztus 9.

Család:

Nős, két gyermeke, három unokája van

Képzettség:

Erdőmérnöki Kar (Sopron, 1970), BME Közlekedésmérnöki Kar, útépítő és úttervező szakmérnök (Budapest, 1976)

Életút:

Közúti Igazgatóság, szakaszmérnök (1970-83), Veszprémi Közúti Igazgatóság, útfenntartási és forgalomszervezési főmérnök (1983-85). Fehérvári tanácselnök-helyettes (1985-86), tanácselnök (1986-90). Polgármester (1990-94), országgyűlési képviselő (1994-2006), közben államtitkár is volt. A megyei közgyűlés alelnöke (2006-10). Jelenleg elnöki tanácsadó.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége társelnöke.

- A kényszer nagy úr, és ha jó csapat van, akkor könnyű megoldani a dolgokat. Szerencsére kreatív, tehetséges emberekkel dolgozhattam együtt - mondja az önkormányzati időszakáról. 1994-től három cikluson át országgyűlési képviselő, közben államtitkár, majd 2006-tól egy ciklusban a megyei önkormányzat alelnöke. Ezen időszakokban területfejlesztéssel, területpolitikával foglalkozott. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkáraként a közigazgatás-fejlesztés és a területpolitikai feladatok koordinálását végezte.

Mindig úgy gondolta, hogy nem szerencsés, ha egy országban csak a főváros és közvetlen környéke fejlődik. Sok köze volt a Közép-dunántúli régió létrehozásához. Azt sajnálja, hogy nem sikerült eddig az ország keleti részének évszázados elmaradottságát felszámolni.

- Nem cél, hogy a népesség zömét az ország szívében összpontosítsuk, de az is elfogadhatatlan, hogy egy-egy fejlettebb pólustól tíz kilométerekre mélyszegénységben éljenek az emberek. Az alkotmányos jogokat mindenkinek biztosítani kell, legyen szó oktatásról, egészségügyről - mondja.

Kifejti azt is, hogy nem kell autópályát építeni ott, ahol a négysávos gyorsforgalmi út is elég. Hogy olyan, kisebb helyeket is bekötöttek a szennyvíztisztításba, ahol elég lett volna a helyi szikkasztás. Az ország 2400 hulladéklerakó helyét negyvenre csökkentettük, ám a lakosság számára lassan megfizethetetlen a szemétszállítás, -kezelés, -feldolgozás. Azt mondja, nem lehet mindent kilométerben, négyzetméterben mérni. Gondolni kell a fenntartható fejlődés elvére.

- Azt látom, hogy az európai városok jelentős része zsugorodik, létszámban is csökken. A prognózisok szerint a százezres városok népessége 80 ezer körülire csökken 2050-re. Másrészt csökken a helyi adóbevételek nagysága. Megváltozik a városok közszolgáltatása iránti igény szerkezete. Gondolni kell arra, hogy a ma létrehozott létesítményeket fenn is kell tartani, azoknak később is funkciót kell adni. A kórháznál is fontos, hogy a fejlesztések megvalósuljanak. De vajon lesz-e rá erő, hogy felkészült, fiatal orvosokkal, egészségügyi szakemberekkel ellássuk, s hogy itt tartsuk. Ezek foglalkoztatnak mostanában. A megfelelő csatornákon beadtam egy javaslatot, hogy a közösségi épületek maradjanak meg. A települések központjában álló, ma funkció nélküli, egykor közösségi célra használt épületeket gazdasági kényszer miatt ne adják el. Ezek egy tragédia esetén menedékül szolgálhatnak, egyébként pedig a kultúrának, a helyi közösségi életnek a színterei lehetnek. Nem kell mindig új épületeket emelni, h