Nincs benne semmi hókuszpókusz - Kádas József kapta idén a Vörösmarty Gyűrűt

2017. június 17., 08:00 szerző: Szabó Zoltán fotós: Molnár Artúr
komment
Pontos, kidolgozott alakításokat láthattunk tőle, legyen az éppen „fortés” előadás vagy a Vörösmarty Színházban színpadra állított darab.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Az idén a társulat, a kollégák titkos szavazással Kádas Józsefnek ítélték oda a Vörösmarty Gyűrűt. Négy éve van a fehérvári teátrumnál. Mint mondja, a Pillangó című darabbal mutatkozott be itt, amelyre nagyon szívesen emlékszik vissza. Sajátos a helyzete, hiszen tagja a budapesti Forte Társulatnak és a Vörösmarty Színház csapatának is. A díj kapcsán erről is beszélgettünk.

– A Vörösmarty Gyűrűről a társulat tagjai szavaznak, a szakmai teljesítmény és nyilván az emberi tulajdonságok alapján is. Mit jelent ez a díj neked?

– Nagyon megtisztelő és mély büszkeséggel tölt el, hogy ezek a nagyszerű kollégák rám gondoltak, és a továbbiakban is azon leszek, hogy megfeleljek a bizalomnak. Én is úgy gondolom, hogy van egy szakmai és egy emberi oldala is ennek a szavazásnak, és őszintén szólva zavarban is voltam, hogy az én nevemet mondták ki. Mindenesetre nagyon örülök, hogy az elmúlt évek során ennyire el- és befogadtak.

– Jól tudom, hogy a színművészeti egyetem után szülővárosod, Debrecen színházában kezdtél?

– Elsőre nem vettek fel az egyetemre, így aztán egy évig a Csokonai színház operakórusában énekeltem, a bariton szólamban, gyönyörű operákat. Fantasztikus volt, megtanultam basszus szólamban kottát olvasni, és nagyszerű társaságba kerültem. Utána felvettek az egyetemre, Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályába. Nagyszerű volt az a négy év, imádtunk együtt lenni, örültünk, hogy tanulhatunk. Jordán Tamás közösségteremtő egyéniség, közös gondolkodásra tud sarkallani. Más kérdés, hogy sok mindent csak utólag értettünk meg abból, amit mondani akart nekünk.

– Az egyetem után vissza is kerültél Debrecenbe, a Csokonai színházhoz.

– A diplomaszerzés évében nézegettek minket, mint a piaci prédákat, kit hova lehetne vinni. Voltak más lehetőségeink is, de mi nyolcan úgy döntöttünk, hogy Debrecenbe szerződünk, a Vidnyánszky Attila és Csányi János vezetése alatt újjáalakult színházba. Úgy gondoltuk, hogy folytatódhat az a fajta közösségi munka, amit az egyetemen belénk vertek. Azt hiszem, minden pályakezdő színésznek el kellene mennie vidéki színházba, hogy tapasztalatokat szerezzen. Játszottunk jót, rosszat is, csodálatos emberekkel találkoztunk, de két év után úgy éreztük, hogy el kell jönnünk. Többre vágytunk, mint amit ott kaptunk.

– Ekkor lépett a képbe Horváth Csaba rendező-koreográfus, a Forte vezetője?

– Nekünk Ladányi Andrea volt a mozgástanárunk az egyetemen. Elég komoly képzést kaptunk, Csaba pedig a háttérből irányította a munkát. Figyelt minket, mi pedig eljártunk az előadásaira. Kialakult köztünk egy kapocs, már akkor. Aztán Csabát is elhívta Vidnyánszky Debrecenbe. Megcsináltuk ott A tavasz ébredését, majd a Kalevalát. Viszont ő sem érezte, hogy igazán elfogadták volna Debrecenben, és nem akart alkalmazott koreográfiát sem csinálni. Egyszer csak megkérdezte: dobbantunk? Mi pedig hatan azt feleltük, hogy igen.

– Akkor már létezett a Forte Társulat, amelynek a stílusát szokták a mozgás- vagy inkább fizikai színház titulussal illetni?

– Horváth Csaba 2006-ban alapította a társulatot, bemutatóik is voltak, ez volt az ős Forte. Aztán 2 évig kicsit leült a dolog, majd 2008-ban alakította újra, és mi annak lettünk a tagjai. A Soroksári úton, fűtetlen teremben próbáltunk napi 8-10 órát, így kezdődött. Azon munkálkodtunk, hogy a társulatnak legyen egy markáns, felismerhető stílusa, karaktere. Alapvetően a munkában hiszünk, rengeteget dolgozunk. Kicsit furcsa volt itt, Fehérváron, hogy Csaba Carmen-rendezése megosztotta a közönséget, ugyanakkor A te országodat felállva tapsolta a közönség. Pedig hasonló stílusban, rendezői eszközökkel készültek. Hál’ isten, a Forte szinte minden előadásával megmutatkozott Fehérváron, és elfogadtak bennünket, akárcsak másutt, megtaláltuk a közönséget, és a nézők is megtaláltak minket. Nagyszerű, hogy körbeutaztuk Európát, rangos fesztiválokon vettünk részt, díjakat kaptunk. Az történt, amire vágytunk, lett egy gondolkodó, a kommersznél többre vágyó közönségünk.

– Létezik a Forte, a tagjai vagytok, és létezik a Vörösmarty Színház, annak is. Hogy jön ez össze?

– Andrássy Máté, Blaskó Bori, Krisztik Csaba és én vagyunk ebben a helyzetben. Megegyeztünk a színház vezetésével, hogy mi, a Forte tagjai évente két előadást vállalunk Fehérváron. Ez azért fontos, hogy lehessen egyeztetni, mert a Forte Budapesten működik, és sokat turnézik belföldön és külföldön is. Nincs ebből probléma, a kollégák elfogadják ezt, sőt kíváncsiak ránk, eljönnek megnézni az előadásainkat a budapesti SZKÉNÉ-be.

– Az a fajta játékstílus, amit a Fortéban elsajátítottál, kamatoztatható a nagyszínházi előadásokban?

– Amit az egyetemen elsajátítottunk, és Csabával folytattunk, az egyfajta gondolkodásmód. Minden azon múlik, hogy ezt miként mutatod meg, hogyan közvetíted. Ebből a szempontból mindegy, hogy az fizikai vagy zenés színház, hogy az előadás, operett, musical vagy dráma. A lényeg, hogy van jó és rossz színház, jó és rossz előadás. Nem kell ezt túlmisztifikálni, nem egy hókuszpókusz az a fizikai színház.

– Sok darabban játszottál Fehérváron is. Melyiket emelnéd ki ezek közül?

– Egyre jobban kedvelem a stúdiót, nagyon jó közönség jár oda. Nagyon szeretem a Szutyok és A Herner Ferike faterja című előadásokat, ezekre kifejezetten büszke vagyok. Ott, fenn, a „padláson” szép csendben, de nagy kedvvel dolgozgatunk, és szerencsére a következő évadban is a stúdióban játszom. Egyébként az évadban elkényeztettek jó szerepekkel, és minden alkalommal kiváló csapattal dolgozhattam. Mindegyik stáb igazi közösséggé vált, olyanná, amelynek számára tényleg ügy lett az előadás. Ilyen helyzetben igazán komfortosan érzi magát az ember. Kitűnő színészek, emberek vannak körülöttem, elmondhatom, hogy semmi okom a panaszra.

– Három nagyjátékfilmben, A berni követben, az Utolsó időkben és a Víkendben játszottál. Szeretsz forgatni? Van újabb felkérés?

– Nemrég, május végén fejeztük be Ujj Mészáros Károly új filmjét, abban kaptam egy elég fontos szerepet. Nyolc produkció a munkacíme, és a skandináv krimikre hajazó történet, többet azonban nem mondhatok róla. Várhatóan jövő tavasszal lesz a bemutatója. Úgy tűnik, hogy az Aranyélet sorozat harmadik évadában is játszom majd. Imádok forgatni. A pillanat, amikor azt mondják, Felvétel indul!, amikor összesűrűsödik minden, az olyan, mint egy adrenalinbomba.

A színházban ritkábban éli meg ezt az ember, persze ez nem is várható el. Másfajta minőséget igényel a film, minimál stílusban kell játszani, és ebben a műfajban is kamatoztatni tudom azt, amit Jordán Tamásnak, Lukáts Andornak, Ladányi Andreának, Horváth Csabának köszönhetően sajátítottam el.

– Miben láthatnak a nézők a következő évadban a Vörösmarty Színházban?

– Játszom a Halál Thébában című görög drámatrilógiában, én leszek Oidipusz. Jon Fosse norvég szerző hihetlenül erős sűrítményt írt a trilógiából. A kartonpapa című darabban is szerepelek, amelyet Tasnádi István a Vörösmarty Színház felkérésére írt, jó kis kortárs darab lesz, Hargitai Iván rendezi. Ja, és láttam a nevemet a Leonce és Léna szereplői között is. Ez meglepetés volt, de a rendezőről, Kovács D. Dánielről sok jót hallottam, így nem bánom, ha benne leszek.

– A színházon és a filmen kívül van valami hobbid?

– Szeretem a sportot, főleg a focit. Kijárok a meccsekre, követem a Debrecent, ha tudom. A női kézilabdát is nagyom kedvelem. Az Andorra elleni meccsről azonban nem szívesen beszélek. Egyenesen sokkot kaptam, amikor megnéztem. Egyszerűen nem tudom, mi történhetett a csapattal a tavalyi EB-szereplés után. Bár ki tudja, lehet, hogy az csak véletlen volt. Most megvan minden, pénz, paripa, fegyver, mégis ez történik. Döbbenet!

Szabó Zoltán

2017. június 17., 08:00 szerző: Szabó Zoltán fotós: Molnár Artúr

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...