Péntek Imre 75 éves

Aztán azt is tudjuk, hogy nem sokkal később benne van a Kilencek költői antológiájában, s 1974-ben megjelenik első önálló kötete, az Éjféli pályaudvar. És éppen húsz évvel később a József Attila-díj. S ha végiggondolom ezeket az adatokat, biztos, hogy sok mindenre asszociálhatok. Ám ez messze nem elég ahhoz, hogy pontosan fölidézzem Péntek Imre alakját. A költőét, az újságíróét, a szerkesztőét, a művészeti szakíróét, nemes kulturális ügyek harcosáét, az írócsoport, a Vörösmarty Társaság, a közép-dunántúli irodalmi élet nélkülözhetetlen alakjáét.

Péntek Imrére nem a panaszkodás és a siránkozás a jellemző. Sem a költőre, sem a szerkesztőre, sem a hétköznapi emberre. Ezt azok is elismerhetik, akik inkább támadják mostanában. Akik rombolását emlegetik. Akik nem tudják neki megbocsátani, hogy valóban erőteljesen küzd, de nem elsősorban saját igazáért, hanem olyan ügyekért, amelyek hőseit agyonhallgatták korábban. Bory Jenőért épp úgy, mint Aba-Novák Vilmos pannójáért.

A költő Péntek Imrét is jellemzik az ilyesfajta törekvések. Elsőnek az Elkésett sorok N. I.-nek című verse jut az eszembe. Az a műve, amely először nyugaton jelent meg, s amely 1956 mártír miniszterelnökének állít emléket, pontosan abban a modorban, ami a szerzőt a kritika szerint mindig is jellemzi: filozófikus-groteszk elemekkel telítve, s közben katartikus hatást elérve. Valahogy így: Ó, ti hazai temetők, temetőárkok, / kietlen parlagok, / rengjétek, dohogjátok ki: / hol ez a drága halott? / Merre burjánzik fölötte / elárvult gaz, szélgyötörte gyom - / ha egyszer fecsegni kezd a föld, / rettegheti a hatalom."

Azt is mondják róla, hogy a hagyományos költői szerepet elutasítja. Nem tudom. Itt bizony éppen ennek a szerepnek igenlését hallom, egyfajta plebejus hagyomány továbbvitelét éppen úgy, mint akár József Attila vagy Illyés Gyula hangjának hatását. Hasonlóképpen a szűkebb haza jeles festőjének, Áron Nagy Lajosnak a megidézésében. Gyönyörű befejezése: Emléke az időn átdereng, / akár egy letakart pannó."

Az elégikus hangvétel épp úgy jellemzi ezt a költészetet, mint a harsány röhögést kiváltó játék és humor. A kétségtelenül az avantgárdból (is) táplálkozó nyelvi ötletgazdagság, a tipográfiai villódzás, egy-egy szó vagy betű többszörös kitekerése". (lemondóka) S ugyanígy a dal, a szonett, meg a klasszicizálódás" megannyi jele. A Kilencek különös figurája ő, aki látszólag távolabbról követi a Nagy László-i hangot. Távolabbról, mint pl. Kiss Benedek, Utassy József vagy Kovács István. Ám a dolgok mélyét illetően mégis a rokonság az elsődleges. S ez egy olyanfajta nyitottsággal, toleranciával egyesül, ami beengedi ebbe a poétikai világba a kísérletezést, a formabontást is, de úgy, hogy közben mégiscsak megmaradjon a forma, a hagyománytisztelet. Majdhogynem lírai bűvészmutatvány ez, némi kockázattal. Hiszen a bűvész is tévedhet, a kötéltáncos is leeshet"

Fontosak a "bohócgesztusok", de fontosak a valódi fájdalom megnyilvánulásai is. Mindkettőre jócskán akad példa ebben az életműben. Költőnk gyakorta úgy veszi magára a clown köntösét, hogy közben érezzük: fájdalom szurkálja lelkületét.
Hol ez, hol az kerül túlsúlyba.

De hát ilyen időket élünk. Az persze kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedekben eddig ismeretlen távlatok tűntek föl a láthatáron, s az új társadalmi korszak az ünnepelt költő számára is hozott érett gyümölcsöket.

No, nem mintha túlzottan elszaporodott volna a Péntek-vers. Mintha ritkábban szólalna meg a fent már jelzett tevékenységekkel egyre intenzívebben foglalkozó ember, de amikor megszólal, akkor annak súlya van.

Talán nagyobb súlya, mint korábban.

S ebben a széttört világban kell a szó, kell az emberi hang, kell a költészet. Péntek Imre jól tudja ezt. S milyen pontosan jelzi saját lelkiállapotát s a világállapotot a Kényszer & képzetek c. kötet záró verse, a Hagyaték: "Csak hát valami nem akar véget érni, / a tépett gyökér bennünk nő tovább - /s rossz álmú éjszakánk kísérti / / a szólni gyáva lelkiismeret. / S a reádtekintő, rémes, torz pofát, / ugye, Testvérem, közelről ismered"
S ha már nem is Ady Endre rossz álmú zsellérei ébrednek a grófi szérű éjszakájában, azért van még okunk ma is a "rémes, torz pofák" miatt egy kicsit aggódnunk"

(Részlet egy készülő kismonográfiából)

PROVINCIA

A Fejér Megyei Hírlap irodalmi rovata

Szerkeszti: B. Kiss László

[email protected]