Rómeó és Júlia a forradalomban

Tény, hogy meglehetősen erős vizuális elemekkel tűzdelték tele az 56 csepp vér című musicalt, de ez inkább előnyére válik az itt-ott azért botladozó történetnek. Ami a hangot illeti: nos, túl azon, hogy a zeneszámok egy része hömpölygően pátoszos, az igazi fegyverekből kilőtt vaktöltények hangja valóban próbára teheti a fület és az ijedősebb nézők idegeit.

Ávósok a frízekkel díszített dísztribün előtt, középen Keller János (Tibor, Júlia bátyja, főhadnagy)

Felvethetnénk persze, hogy akkor, 1956-ban senki nem figyelmeztetett előre, hogy a történelmi előadásban , drámában majd lőni fognak, magyar ávósok és orosz tankok, akikre vissza is tüzelnek. Mert az, amit a színpadon - a műfajból adódóan szükségszerűen stilizáltan - látunk, az valóban meg is történt az utcákon, tereken. Ez a darab fiataloknak is, sőt leginkább hozzájuk szólna. Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy mit is tudnak ők 1956-ról, annak előzményeiről, és arról, ami utána történt. Nos, egy felmérés szerint 20 százalékuknak fogalma sincs az egészről, és rajtuk kívül is nagyon sokan vannak, akiknek igencsak hézagosak az ismeretei.

Egyed Attila (ávós őrnagy, Júlia apja)

A szerelmes fiatalok, Börcsök Olivér (Robi-Rómeó) és Kiss Diána Magdolna (Júlia) Fotó: Molnár Artúr

Arra pedig kockázatos lenne válaszolni, hogy az 56 csepp vér képes-e változtatni ezen, tudva azt, hogy az ismeretek bővítése, árnyalása nem egy színházi darab, pláne nem egy musical dolga lenne. Nyilván tisztában volt ezzel a Pintér Tamás ötlete nyomán a szöveget és verseket író Horváth Péter és a zeneszerző, Mihály Tamás is. Ők elsősorban az érzelmekre kívántak hatni a hősiesség és megalkuvás, bátorság és gyávaság mintáinak bemutatásával. Belecsempészték a darabba a klasszikus Rómeó és Júlia-történetet (Júlia apja egy ávós tiszt, Robi-Rómeóé pedig egy nézetei miatt mellőzött színész) is, jelezvén, hogy a fiatalok, akik a forradalmat csinálták, közben szerettek, szerelmesek lettek, élni akartak. Szikora János rendező és csapata aztán megváltoztatta a klasszikus történet végét. Hogy miként, azt nem árulom el, tény, hogy a menni vagy maradni akkor fontos kérdése ma is erősen húsbavágó. A díszlet az 50-es évek, frízekkel díszített szocreál dísztribünjére emlékeztető fő elemmel jó ötlet, és a vetítőfelületek is látványossá teszik a színpadi teret. (Igaz, a vetített filmrészletek időnként elvonják a figyelmet a színészekről.) A színészeknek, ismét csak a műfajból és a darabból adódóan gazdag, árnyalt karaktert nincs lehetőségük felépíteni, azt azonban, amit ezek a figurák kínálnak, többnyire hibátlanul megoldják. Robi-Rómeó (Börcsök Olivér) például bizonytalan, álmodozó, Júlia (Kiss Diána Magdolna) inkább a földön akar járni. Lőrinc páter (Feke Pál) tépelődő, önmagával küzdő alkat, Mercutio-Medve (Kátai István) kérlelhetetlen, megalkuvást nem tűrő.

Feke Pál (Lőrinc páter) és Busa Tamás (Lear, színész, Robi apja) jelenete

Sághy Tamás és Závodszky Noémi (őrnagyné)

Időnként próbálnak iróniát is becsempészni, de ezeket a jeleneteket egyszerűen ledobja magáról a darab. A zene ízléses, színvonalas, de egy-két kivételtől eltekintve sláger nincs a dalok között. Talán ezért sem vált olyan népszerűvé az 56 csepp vér, amelynek szövege sem tartozik Horváth Péter legjobb munkái közé. Más kérdés, hogy a rendezés látványos, pergő, amit látunk - főleg a második felvonásban - paradox módon sokkal jobb, mint az alapanyag.