Hétvége

2017.08.04. 20:34

Somogyi László: Az egyenes beszéd ma is igazi érték

Somogyi László, fehérvári lelkipásztor úgy érzi, Isten máshol számít rá, már máshol van feladata.

Majer Tamás

A hajdúböszörményi gyülekezetben megüresedett lelkészi állásra a jelentkezők közül Somogyi Lászlót választották, aki közel tizennégy évi székesfehérvári szolgálat után jutott arra a következtetésre, hogy máshol van dolga, küldetése. Amikor döntése körülményeiről kérdeztük, a lelkipásztor bepillantást engedett hitébe, elhatározása hátterébe.

- Meggyőződésem, hogy Istennel lehet kommunikálni. Én abból élek lelkileg, hogy meg lehet őt kérdezni. Így volt ez akkor is, amikor feleségemmel együtt Székesfehérvárra jöttünk - jelentette ki.

A lelkész elmondta, hogy az utóbbi időben a napi Biblia-olvasása során gyakran eljött egy pont, amikor megértett egy-egy történetet, mondatot, ami végül is arra a felismerésre sarkallta, hogy Isten egy új szolgálatot készít elő számára.

- Arra a látásra jutottam, hogy Isten másfelé vezet. Úgy gondolom, hogy akkor vagyok valóban keresztyén, Krisztus-követő, a hitemet gyakorló ember, s alkalmas a lelkészi feladatra, ha figyelek erre a késztetésre - árulta el a lelkész, aki azt is elmondta, hogy őszinte, jó szívvel gondol az itt eltöltött időre.

A székesfehérvári gyülekezet számára fontos rögzíteni, hogy a presbitériumnak most két lehetősége van, vagy meghív lelkipásztort, akár többeket is, s őket a gyülekezetnek bemutatja, vagy pályázatot ír ki. - A jelentkezőket a gyülekezet elé tárják. A presbitérium csak jelöl, az egyház választói közössége egy vasárnapi istentisztelet végén választja meg az új lelkészt - szólt a kifejezetten demokratikus rendszerről Somogyi László. Luther Márton 1517. október 31-én szögezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, ezzel vette kezdetét a reformáció, 500 év múltán, 2017-ben igazán aktuális, hogy az európai identitás alapját képező keresztyénség jó állapotban legyen.

Somogyi László elmondta; őszinte, jó szívvel gondol a Székesfehérváron eltöltött időre
Fotó: Koppán Viktor

- Jézus Krisztus a történelemben az egyetlen olyan személy, aki úgy élt, ahogyan beszélt. Ez döntő jelentőségű az egész helyzetre nézve, amelyben most Európa van. Nem az a nagy feladat, hogy elveket ütköztessünk, hogy érveljünk arról, hogy az iszlám jó vagy sem, hanem nézzük meg a forrást! Mi tiszteljük Mohamedet, de tény, hogy zongorázni lehet a különbséget Jézus élete és Mohamed élete között. Mi Jézushoz ragaszkodunk. Dokumentálható, történészi szemmel is igazolható, hogy Jézus több mint ötszáz emberrel találkozott a feltámadása után. Ő hitünk alapja, aki a halált is le tudta győzni. Ragaszkodásunk hozzá Európa javát szolgálja, senki ellen nincs, hanem értünk van, gyerekeinkért, unokáinkért, s mindazon kultúráért, amely ebből a hitből fakadt - mondta Somogyi László lelkipásztor, aki az elmúlt tizennégy év során a Székesfehérvári Református Egyházközség lelkészi elnöki pozícióját is betöltötte.

Beszélgetésünk során érintettük a jelenleg zajló emlékév székesfehérvári eseményeit is.- Nagy ajándék és lehetőség, hogy a várossal összefogva ünnepelhetjük meg az emlékévet - szólt örömmel az együttműködésről a lelkész. - Ráadásul Székesfehérvár alapvetően egy katolikus város, mégis nagy nyitottságot érzékelhetünk a városvezetéstől - folytatta.

Minden hónapban van egy vagy kettő emlékévi rendezvény, ráadásul egy részük világi helyszíneken valósul meg. A távozó lelkész szerint az emlékév programjai erősítik a hitet, a meggyőződést, hogy a reformációnak ma is van üzenete, sőt ez valóban „frissítő forrás", ahogyan a székesfehérvári programsorozat címében is írva van.

- A reformáció emlékéve az emberek gondolkodását újra a Szentírás felé tereli. Az ott található lelki, erkölcsi, gyakorlati igazságok ma is, az élet minden területén megszívlelendőek: családban, társadalomban, gazdasági életben egyaránt. Az adott szó megtartása, a becsület, az egyenesség, a megbízhatóság, a hűség mindig aktuális és hangsúlyos üzenetei Jézusnak. Amit ő hirdetett, azt fedezték föl újra a reformátorok. Bárcsak többen lennének, akik ma is tartanák magukat ahhoz, hogy az egyenes beszéd és az igazság kimondása érték. Ha valamiről meggyőződésünk van, azt soha ne bántóan, de képviseljük! - szólt végül az emlékév üzenetéről a lelkipásztor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!