Az ajándék belőlünk fakad - beszélgetés Spányi Antal megyés püspökkel

- Azt mondta, ha nem készülünk adventre lélekben is, elmarad az élmény. Hogyan tudjuk igazán meghitté tenni a karácsonyt?

- Az ember úton lévő lény. Olyan teremtménye Istennek, aki elindul Isten gondolatából, a szülők szeretetéből megszületik, végigjárja az életútját és szerencsés esetben ez idő alatt jót tesz, figyelmes és szeretetteljes életet él, mások felé fordul, nyitott, segítőkész és így jut vissza a Mennyországba, Istenhez. Ez az útonlevés azt gondolom, fontos az ember életében. Ha nem tudatosan gondolunk rá, könnyen elmosódik. Az emberben van lustaság, kényelem, a megszokottat elfogadjuk, megszeretjük, keressük azt, ami könnyebb, ami kevesebb erőfeszítésbe kerül, és sokszor hagyjuk, hogy a dolgok megessenek velünk anélkül, hogy arra felkészültünk volna, igazán átélnénk, arra visszagondolnánk. Ezek néha banális dolgok, néha azonban jelentős események, amik gazdagíthatnák az embert. Rohanunk tovább, jönnek újabb ingerek, újabb események, és felszínessé válik az emberi élet. Az ünnepeinkre is készülnünk kell. Adventben úgy várakozunk, ahogyan egy emberi élet fogadására kell. Ideális esetben a kilenc hónap alatt nem csak a magzat készül föl a megszületésére, a család is felkészül a fogadására. Előkészítik a helyét, bevásárolják azokat a dolgokat, amik szükségesek egy ilyen parányi élet elindítására. De mindenben kell ez a készület. A barátság is fokozatosan születik, a szerelem is kell, hogy fokozatosan érlelődjön az emberben. Ha nem várjuk ki a dolgok sorát, az nem hoz jót az életünkben. A karácsony is inkább csak megeshet velünk. Adhatunk szép ajándékot, elkölthetjük azt a pénzt, amit erre tudunk szánni, de igazán csak akkor lesz gazdag, értelmes, szép az ünnepünk, ha minden ajándék belőlünk fakad. Maradjon időnk arra, hogy kicsit csöndbe legyünk, kicsit megnyugodjunk, belülről készüljünk fel az ünnepre, belülről hangolódjunk egymásra. Nagyon fontosnak érzem az ünnepig vezető utat. A készületnek az útját.

Fotó: Koppán Viktor

- Önnek mit jelent a karácsony?

- A karácsony számomra abban a mondatban foglalható legjobban össze, amit Szent János evangéliumában olvasunk: Úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta oda érte. Tudjuk, hogy húsvétkor adta oda Fiát a kereszten bűneinkért, de én azt gondolom, ezt már karácsonykor megérthetjük, megélhetjük. Jézus eljött, emberré lett, az égi világból a földi világba, a mennyei fényből erre a sötét, ködös, furcsa világba, ahol sokszor egymásnak feszülünk, egymást bántjuk, mintha egymás ellenfelei lennénk, mintha egymás ellenére kellene a magunk szándékait megvalósítani. Nem jó ez így. Eljött Jézus, hogy szeretetet hozzon az emberek közé. Hogy tudjuk egymást elfogadni, egymást segíteni, egymás felé fordulni. Olyan borzasztó, hogy eluralkodott a világban a durvaság. Kezdődött valamiféle közönségességgel, neveletlenséggel, és ez egyre erősebb lett. Jó, hogy a karácsony újra felkínálja az embereknek, lehetne máshogy is élni. Szépen élni. Boldogságot találni. Örömünket mások boldogságában megtalálni – ez minden boldogság titka. Valójában ez a karácsony. Senki nem lesz boldog attól, amit kapott, hanem attól, amivel örömet tudott szerezni, amivel mosolyt tudott varázsolni a másik arcára, ahogyan együtt tudott érezni az emberekkel, ahogyan megnyílt a másik felé. Ilyenkor karácsonykor óhatatlanul kitölti szívemet, hogy Isten részt vesz a mi életünkben – önzetlenül, szeretettel tanít, nevel, példát mutat, segít, közben jár, meghallgat, velem van, erőt ad és arra tanít, hogy én is éljek így. Nem olyan tökéletesen, mint ahogyan azt Jézus csinálta, de mindennap megújuló szeretettel, minden találkozásban újrakezdődő jósággal, mindig megnyílva a másik számára. Karácsony titka a mélyszeretet. Nem a szeretet felszíne, hanem a jóság maga. Hogy igent mondok a másikra, úgy ahogy van. Elfogadom, segítem, azon vagyok, hogy teljesebb legyen az élete, hogy boldogabb legyen.

- Véletlen az, hogy szegény, egyszerű családba született Jézus?

- Úgy gondolom, nem véletlen. Ő minden korok minden emberéhez jött. De hogyha egy gazdag családba jött volna, bizonyára sokan azt mondták volna, hogy: „Könnyű volt Jézusnak, talán nem is ismerte az igazi életet!” Érdekes, hogy azok az emberek, akik az emberiségért felelősséget éreztek, akár komoly vallások alapítói, akár filozófiai tanítók, eljutottak oda, hogy megszabaduljanak attól, ami ehhez a Földhöz köti őket, ami csak ennek a világnak része és tartozéka, tehát a gazdagságnak a lehetőségeitől, a pompás élet kényelmétől. Mindig volt az életükben egy-egy időszak, amikor szinte nincstelenné váltak. Gandhi tanult jogászként anyagi biztonság helyett a teljes nincstelenséget választotta, így lett a nép szószólója és vezére, de Assisi Szent Ferenc is, ha megmaradt volna gazdag posztókereskedőnek, ki emlékezne ma rá? Isten Fia eljött, és nincstelen életet élt. Barlangistállóban született, már gyermekkorában is üldözték, felnőtt életének jó részét apja mellett kemény munkával töltötte, de később is megfigyelték, csapdába csalták. Ő is ember volt. Megismerte a szenvedést, a szegénységet, az üldöztetést. Ismerte az embert.  Ezért nem lehet véletlen, hogy Jézus Krisztus abba a názáreti családba született, amely nem sokra vitte az életben, de máig irigylésre méltó példát mutat mindannyiunk számára.

- Jézus egy szerető családba született. Ma válások, széttöredezett kapcsolatok sokasága van a társadalomban. Tud-e ezeknek az embereknek a karácsony örömforrás lenni? Vagy inkább bántó számukra a szeretet ünneplése?

- Valószínű nem mélyednek el sokan abban, hogy mit ünneplünk karácsonykor. Nem biztos, hogy eljut mindenki addig, hogy megértse, a szeretet ünnepe mit is jelent valójában. Nagy baj, hogy a család létjogosultsága kérdésessé vált. Hogy felmerülhet egyáltalán, szükség van-e a házasságra, szüksége van-e a gyermeknek édesanyára és édesapára? Komoly hiba, hogy a televízióban olyan családok életét bemutató sorozatokat látni, ahol nincs egyetlen ép család: mindegyik „megcsalós”, „elválós”, valahogyan sérült. Bajnak érzem, hogy olyan életpályákat mutat be, amelyekben a család félrecsúszik, perifériás jelenséggé válik. Ez nem jó. A család az a hely, ahol az ember megtalálhatja magát, és boldog lehet. Úgy kell nevelni a gyerekeket, hogy ez a családi élet legyen a szívük vágya. Ez legyen az, amit meg akarnak valósítani. A kislányok még arról álmodnak, hogy menyasszonyok lesznek, férjük lesz, és családjuk. Kopp Mária szociológus vizsgálataival kimutatta, hogy a mai fiatalok is minimum három gyermeket akarnak, és az is látszik, ha magyarok olyan helyen dolgoznak, ahol biztonságban, nyugalomban vannak, megszületik nem csak a harmadik, de a negyedik, ötödik gyermek is. Alapvetően ott van a család iránti vágy a szívükben, a lelkükben. Ahogy azonban az emberi gondolkodást formáljuk például azzal, hogy sérült családokat mutatunk be, elkezd felbomlani a rend és elkezd az ember spekulálni: megteheti-e azt, ami helytelen, de kedve van hozzá? Megengedheti-e magának, ha úgy sem tudják meg, vagy ami még rosszabb, a társadalom elfogadja. Nem az az érdekes, hogy meg tudják-e, vagy sem. Elfogadhatatlan tettekkel mindenki önmagát teszi tönkre, és már csak ezt a lepusztított önmagát tudja adni annak, akit tulajdonképpen szeretnie kéne. Óriási a felelősségünk egymás iránt, hogy egymást őrizzük, egymást segítsük. Mintákat kellene ehhez mutatni. Tudom, hogy sok ember van, akinek a szeretet szó hallatán megsajdul a szíve - mert kihasználták, tönkretették, lehetetlenné tették az életét. Minden helyzet más gyökerekből fakad és mindenki megszenvedi azt, amit rosszul tett, sajnos megszenvedi az is, akinek a másik okozta a bajt. Az ideát, az eszmét azonban a gyermeknek akkor is meg kell mutatni. Elmondani neki: „Lehet, hogy az én életem nem sikerült úgy, ahogyan azt elgondoltam. Én is sok mindent elhibázom, de tudom, hogy még miben tudok változtatni, változni”. Ha gyerekeinkkel erről őszintén tudunk beszélni, akkor megérthetik, hogy ami nekünk nem sikerült, nekik sikerülhet. Építünk és újítunk. Jézus nem azért jött, hogy lelkiismeret-furdalást okozzon, hogy az örömünket megmérgezze, hogy bűntudatot keltsen bennünk, hanem hogy gyógyítson minket. A kudarcainkban, megsebzettségünkben, összetörtségünkben is velünk van. Gyógyítani akar: „Kelj föl, és próbáld meg újra!” Ez is a karácsony üzenete.

- Ön hogyan ünnepli a szentestét?

- A karácsony nálam három szinten zajlik. Az első szinten az egyházmegye püspöke vagyok, ami sokféle feladatot, kötelességet, és persze sokféle örömöt is jelent. Ebbe beletartozik a szentmisére való készület, beszédeknek az elkészítése, megjelenés azokon az eseményeken, ahová elvárnak.  Munkatársaimmal minden évben közösen ünnepeljük a szentestét. Ilyenkor elmondjuk együtt azt a szentmisét, ami karácsony délutánjára van a liturgiában előírva, ami a születésnek a meghirdetése. Utána imádkozunk a ház feldíszített közös karácsonyfájánál, és együtt vacsorázunk. Ezt követően visszavonulunk, készülünk az éjféli misére, amire mind a mai napig izgalommal készülök, hogy a liturgia mellett megérezzék az emberek a misztériumot is. Az éjféli mise komoly kihívás, mert karácsonykor egy titkot ünneplünk. Olyan titkot, amit egyszerű hétköznapi eszünkkel nem tudunk felfogni, csak a hiten keresztül. Egy másik szintje a karácsonyomnak az, amit magánemberként tudok megélni. Amikor két ünnep között hazautazom, és négy testvéremmel, néhány kedves rokonommal találkozhatok. Ez ritkán adatik meg. A harmadik szint átível az adventen, át az ünnepen. Az a lelkemben zajlik. Azt vizsgálom, hogy én hogyan találkozom Krisztussal. És ez a legfontosabb. Mert szép és sajátos hangulata van a szentestének, de életünket nem mindig az ünnepek változtatják meg, hanem hogy az ünnep lényege hogyan lesz folyamatosan jelen az életünkben.