Sikeres hegymászás: A váli Tóth Sándor a hatodik hideg vulkánt is meghódította!

2017. augusztus 12., 10:00 szerző: Zsohár Melinda
komment
Vál – Sikeresen teljesítette a hatodik hideg vulkán csúcsának meghódítását Tóth Sándor, akinek nyomon követjük különleges vállalását. Pápua-Új Guinea Mount Giluwe hegyének megmászása másként és másért volt nehéz, mint az eddigieké.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A váli Tóth Sándor sírköves és kőfaragó mester tavaly vágott bele a nem mindennapi cél teljesítésébe, hogy megmássza a világ hét földrészén található hét legmagasabb vulkánt. Az ismert turisztikai és teljesítménytúrát - Volcanic 7 Summits – magyar ember még nem vitte véghez, s világszerte is alig tucatnyian.

A negyvenéves családapa bravúrja azzal kezdődött, hogy hegymászó tapasztalatok nélkül, az agykontroll diktálta erős akarata segítségével hódította meg Afrika legmagasabb vulkáni csúcsát, a legendás Kilimandzsárót 2016-ban, majd ugyanezen esztendőben még három másik hegyre tűzte ki a váli zászlót. Ázsiában a Damavand, Európában a Kaukázus Elbrusz csúcsa, Dél-Amerikában az Ojos del Salado tartozik ebbe a bizonyos hetes csoportba – ahonnan sikeresen tért haza Tóth Sándor. Idén megjárta Mexikó Pico de Orizaba ormát, s a napokban zárta tíznapos magánexpedícióját Pápua-Új Guineán, ahol felért a 4367 méter magas Mount Giluwe tetejére.

- Másként és másért volt nehéz ez az utam – mondja, míg néhány megrázó jellemzőt mesél e különös országról. Az internet korában persze nincs titok, de a sajátos folklórjáról ismert sziget valóságát megtapasztalni más, mint képeket nézegetni a rémfigurákra festett ausztraloid őslakosokról. Kannibál hírük nem a fehér ember gonosz meséje, a harcos törzsek vérszomja most éppen a választások idejére lángolt fel. A kutatások szerint 60 ezer éve Afrikából elszármazó emberek népesítették be a szigetet, háromezer éve melanézek hajóztak ide. A rasszjegyeket az ő génjeik határozzák meg máig.

Tóth Sándor papua-új guineai kisgyerekkel

- A régi és a modern világ keveredik a világ második legnagyobb szigetén, sajnos a legsötétebb verzióban – mondja Sándor, míg az ottani gyerekekkel készült néhány emberi fotót nézegetjük. – Az öt magyarországnyi területen hétmillióan élnek, fehérek kevesen, ők erődítmények mögé húzódva. A világ egy helyütt fellelhető legtöbb nyelvét, úgy 850 nyelvjárást beszélik a manapság is egymással ritkán találkozó törzsek, ölik egymást, rabolnak, fosztogatnak, szegények, többségükben írástudatlanok. Most választásokra készül a teljes függetlenségét 1975-ben elnyert óceánai ország, ahol igazából a gyarmatosítók is csak a sziget peremét hódították meg a 20. századig. Míg korábban nyilakkal, ősi harci eszközökkel gyilkolták egymást a bennszülöttek, ma mobil telefonon irányítják az összecsapásokat és a modern fegyverek is megjelentek – foglalja össze szomorú tapasztalatait.

- Két ünnep idejére kötnek békét az egyébként csodálatos folklórjukat megőrző törzsek, s fesztivál-bemutatókat tartanak - akkor szoktak a városokba turisták érkezni. Rágják az enyhe bódulatot okozó bételt, a gyerekek is, vörös nyálat köpködnek tőle, s az időt sem tartják számon. A többség nem tudja magáról, hány éves, nincs anyakönyvezés, noha pár évtizede egyetemeket is alapítottak a láthatatlanul vékony értelmiségi rétegnek. Kína merészkedett a leginkább közel hozzájuk, az ásványkincseikre ugyan másoknak is fáj a foga, s a sziget két tartománya Indonéziához tartozik.

Három magyar vágott neki végül a polgárháborúsnak minősíthető helyzet miatt csaknem meghiúsult útnak: a budapesti Pál Máté és a kazincbarcikai Nagy Tibor alkották Tóth Sándorral a kis expedíciót. Szingapúrból vitte őket az Air Niugini helyi légitársaság Port Moresbybe, a fővárosba. Még egy óra repülés következett Mount Hagenbe, egy missziós fehér házaspárnál szálltak meg. Valami rejtélyes közgazdasági oknál fogva az ottani váltópénz, egy kina 86 forintot ér, s egy liter ásványvíz átszámítva 800 forintba kerül.

- Két napig tartott a csúcs meghódítása, mínusz fokig nem hűlt a levegő fent sem. Az alsó régiót 4-5 óra alatt jártuk meg, a dzsungelben kivágott keskeny ösvényen vezettek kísérőink, mezítláb, védőöltözet és sátor nélkül. Ők hárman egy gödörben éjszakáztak a szakadó esőben, mi egy egyszemélyes sátorban, mert otthon felejtette társunk a sátorszigetelőt – mulat utólag magán Sándor, ami akkor nem volt vicces. - Elcsigázva, ivás és alvás nélkül folytattuk hajnalban az utat a csúcs felé, fel-le, fel-le tíz hegyen és völgyön át – emeli fel csuklóját, amin most is felcsatolva a finn Suunto hegymászó óra. A számítógép tudású szerkezet méri s mutatja a test és a körülötte lévő világ állapotát.

- Nem a csúcson ér a katarzis, hanem visszaérkezéskor, amikor kienged a tested és az elméd – válaszolja meg a sokszor feltett kérdést. A váli zászló fent járt a Mount Giluwén, visszakerült a hátizsákba, mert még a hetedik út hátravan. Szponzorokat keres, edz, s fejben, lélekben készül az Antarktisz jégbe fagyott vulkánjának tetejére Tóth Sándor. – A sikernek pedig nem titka van, hanem ára – mondja egyszerűen. - Önkontroll, önfegyelem, hogy véghez vidd az elhatározásodat. A tevékeny hit ereje segít, hogy elinduljunk a magunk választotta bármilyen úton. Csak el kell indulni, s nem mentségeket keresni.

Fotók: Tóth Sándor és társai

Zsohár Melinda

2017. augusztus 12., 10:00 szerző: Zsohár Melinda

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...