Világjáró tarisznya: A legbátrabb

Mégsem ezért volt furcsa ez az ölelés: Emilkét valami borzasztóan megszúrta.

– Áú! Nyusz, te szúrós vagy! – ugrott hátra Emilke.

– Tudom – mondta higgadtan a nyúl.

– De most elrontottad a találkozásunk örömét! – dühöngött tovább Emike.

– Nem igaz! Én szólni akartam, de nem hagytad.

– Mert annyira megörültem neked! De már mindegy – legyintett Emilke.

– Amúgy mi történt veled? Mi ez a szúrós valami? És nem zavar? Nem fáj? – nyúlt hozzá óvatosan.

–Bogáncs – mondta egyszerűen Nyusz.

– Bogáncs? – ismételte Emilke, majd megrázta a fejét.

– Szerintem sosem tűnik el a bundádból.

– Kösz – csuklott össze Nyusz.

– Én majd segítek, és megpróbálom kiszedni. Jó?

– Jó – vágta rá Nyusz, majd tovább érdeklődött: – Amúgy hogyhogy itt vagy? Elmentél világgá?

– Én el. És te?– Én nem annyira...

– Hogy érted?

– Úgy, hogy nem sokkal, miután elindultunk, én haza is jöttem – a hörcsög alig akart hinni a fülének. 

– Még ilyet! – csapta össze a tenyerét.

– Én meg miattad indultam el. Hát hova lett a lelkesedésed?

– Elszállt. Tudod, amikor elindultunk, olyan jó mókának tűnt. Kalandok, veszély, meg ilyesmi. De amikor első este észrevettem azt a patkányt, nagyon megijedtem – majd hirtelen felkiáltott: – Áú! mi bajod van?

– Csak kiszedtem egy bogáncsot! – mondta dühösen Emilke, mert valójában nagyon haragudott Nyuszra.

– Azért szólhattál volna!– Aludtál. Nem gondoltam, hogy folytatod az utat.

– Pedig folytattam, és nem is tudod, mennyi minden történt velünk.

– Kikkel?

– Persze nem tudod. Végül úgy alakult, hogy Ágota és Nándi is mellém szegődött. Tényleg! Ők hol vannak?

– Nem tudom. Nem láttam őket egy ideje – Emilke elszomorodott. Ekkor döbbent rá, hogy ő meg a barátait hagyta ott az erdőben, akik még nem jöttek haza. De hol vannak? Aztán azon tűnődött, hogy nem kérheti számon Nyuszt amiért otthagyta őt, hiszen ő is elhagyta Ágotáékat. Csöndben szedegette a bogáncsokat, és dühe aggodalommá vált. Mi van, ha az önzősége miatt valami szörnyűség történt Ágotáékkal? Hirtelen úgy érezte, tennie kell valamit. Abbahagyta a bogáncs szedegetést, és elindult a patak irányába, de senki sem látta Nándit. Ágotáék odúja is csendes volt. Minden jel arra mutatott, hogy barátai még nem tértek haza. Azonnal útnak indult.

– Hova mész? – kiáltott utána Nyusz.

– Megkeresem Ágotáékat! – kiáltotta vissza Emilke.

– Várj! Hadd segítsek! Ketten gyorsabbak leszünk.– Persze! Aztán majd megint otthagysz valahol! – fordult hátra Emilke.

– Nem foglak! – mondta megbánó hangon Nyusz. Így indultak útnak másodjára is. Nyusz felemelte barátját, és ezt mondta: – Én nagyobb vagyok, gyorsabban haladunk így. Csak egy valamit kérek tőled.

– Mit? – kérdezte Emilke csodálkozva.

– Hogy jegyezd meg az utat! (Folytatjuk)