Világjáró tarisznya - A titkos ajtó

Már csak ki kell érniük a barlangból, haza jutni valahogy Rigóerdőbe, és úgy fognak emlékezni erre a kalandra, mintha meg sem történt volna. Sismis eleinte magabiztosan vezetgette új barátait a barlangban, de egy idő múlva, mintha elbizonytalanodott volna. Észrevette ezt Ágota is:

– Olyan, mintha ezt a kígyó formájú cseppkövet már láttam volna!

– Á, dehogy! – vágta rá Sismis.

– De tényleg! – erősítette meg Emilke is.

– Jó – vallotta be végül a denevér. – Azt hiszem, tényleg eltévedtünk. Nem tudom, hogyan történhetett, de nem emlékszem az útra. Nem is értem! Mintha megváltozott volna minden...

Bolyongtak még, próbáltak tájékozódni, míg végül Sismis felkiáltott:

– Ott van! – mutatott egy repedésre az egyik fal tövében. S valóban látszódott egy rés, amihez kis hőseink oda is szaladtak.

– Na látjátok, megmondtam, hogy itt van ez valahol. Én nem megyek veletek, mert innen már kitaláltok. – mondta Sismis.

– Dehogynem! Kérlek, gyere velünk még! Csak amíg átmászunk! – könyörgött Emilke.

– Na, jó – bólintott a kis denevér és szépen átbújtatott mindenkit, míg legvégül ő is átpréselte magát.

– Hát, én úgy látom, hogy nem vagyunk kint a szabadban – tárta szét a karjait az eddig hallgatag Nándi. S valóban. Tulajdonképpen egy másik barlangban voltak, ami viszont már nem volt cseppkő barlang. Elindultak lefelé a poros lejtőn, ami egy üregbe vezetett, aminek az egyik falán két ajtó volt.

– Na, most melyikbe nyissunk be? – érdeklődött Nándi.

– Nem tudom – tanácstalankodott Ágota.

– Nézzétek csak! Erre az ajtóra az van írva, hogy NE NYISS BE! . A másikra meg az, hogy NYISS BE! Ez aztán fölöttébb furfangos – állapította meg Emilke.

– Ez biztos, valami titkos, talányos dolog – hunyorgott Ágota. – Szerintem amire azt írták, hogy nyissunk be, biztos, hogy nem szabad benyitni, különben miért lenne az a másik felirat, hogy ne nyissunk be a másikba? Vagy mi van, ha tényleg valaki jót akar, és ez egy figyelmeztetés, hogy ne válasszuk a veszélyes utat?

Csak álltak, és tanakodtak. Az egyik ajtóról a másikra néztek, de nem tudták eldönteni, hogy mire való ez az egész? Egyszer csak megszólalt Sismis:

– Ne nyissunk be!

– Ne? – kérdezte Ágota. – Akkor nyissunk be a másikba?

– Nem! Egyszerűen csak kopogjunk!

–Tényleg! Hiszen akkor nem nyitunk se be, se nem be – állapította meg Emilke.

– És szerintetek van ott valaki, aki várja, hogy bekopogjunk? – tárta szét a karjait Nándi. Erre megint elbizonytalanodtak, de végül úgy döntöttek, hogy bekopognak, a kopogásuk azonban eltörpült. Szinte nem is hallatszodott. Így hát felemeltek egy követ és az ajtónak dobták. Erre az ajtó hatalmasat mennydörgött, és visszhangzott.

– Na, ezt biztos, hogy meghallotta valaki, ha ugyan itt van... – gondolták, de senki sem mert szólni. Csak álltak, és vártak. Nem láttak más kiutat, csak vissza a cseppkőbarlangba, ahova egyikük sem akart menni. Innen pedig semmilyen kiutat nem láttak, csak ezt a két ajtót. Épp feladták a reményt, mikor az ajtó lassan nyílni kezdett. Igen így van ez: ha bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik...

(Folytatjuk).