Zenei utazás századokon át

A koncert műsorán a német zene két nagymesterének zenéje csendült fel: az első félidőt Johann Sebastian Bach, a másodikat Johannes Brahms zenéjének szentelték az előadók. Az estet a D-dúr zenekari szvit (BWV 1068) vezette fel, utána az f-moll csembalóverseny (BWV 1056) következett a kínai Hsin-Ni Liu szólójával (a mű ezúttal zongorán szólalt meg), a szünet után pedig Brahms 3. F-dúr szimfóniáját (op. 90) játszotta a zenekar Drahos Béla vezényletével.

Johann Sebastian Bach életművének fontos fejezetét alkotják pompás zenekari szvitjei és versenyművei, melyeket legnagyobb részben a kötheni herceg zenekarának karmestereként, részben a lipcsei Collegium Musicum művészeti vezetőjeként komponált a mester. A zenekari szvitek stilizált tánctételek sorozatából állnak, melyet nagyszabású francia nyitány (úgynevezett ouverture) vezet be. (Bach kezében persze mély zenei tartalom, tömör hangzás, sűrű, kiegyensúlyozott szólamszövés jellemzi a tánctételeket is.) A nyitószám előadását menős tempók, erőteljes hangzáskép határozta meg, a tételek sajátos, a tempók különbségében is megnyilvánuló karaktereit ezúttal kissé alárendelve a nagyforma kibontásának.

Drahos Béla vezényelt a hangversenyen Fotó: Koppán Viktor

Bach az olasz concerto-zene közvetlen hatásáról tanúskodó, három tételes f-moll koncertjének előadójaként színpadra lépő kínai vendégművész, Hsin-Ni Liu játékát hallgatva óhatatlanul a nagy kanadai pianista, Glenn Gould jutott eszembe. Kemény, határozott zongorázás volt ez, a pedált gondosan elkerülve, szándékoltan száraz hangzásképpel ám hogy ez a Bach-felfogás ma már, a historizmus élettől és színektől ragyogó interpretációinak tükrében mennyire korszerűtlen és iskolás (a rokonszenves kínai hölgyet hallgatva inkább vizsgán, mint hangversenyen érezhettük magunkat), azt aligha kell bővebben magyaráznom. (Gould művészete is elveszítette mára etalon-voltát.) A kritikusnál kevésbé szigorú közönség erős tapsára adott ráadás, az a-moll Angol szvit prelúdiuma jobb képet adott vendégünkről, több hajlékonyságról és muzikalitásról árulkodott.

Nagyszabású 3. szimfóniáját 1883 nyarán, Wiesbadenben fejezte be Johannes Brahms, a mű bemutatójára december 2-án került sor Bécsben, Richter János vezényletével. Különös, rejtélyes zenemű: Richter Beethoven Eroica-szimfóniájához hasonlította, Joachim József, a nagy hegedűs programzenei jelleget vélt felfedezni benne. Tény: bővelkedik izgalmas momentumokban. Fantasztikusan színes a hangszerelés (a mester nagy gonddal dolgozott különleges hangzások létrehozásán), s hasonlóan összetett, a romantika minden vívmányát felvonultató a harmóniakezelés. A szimfónia lírai karakterét hangsúlyozza, hogy rendhagyó módon valamennyi tétele halkan fejeződik be. A kompozíciós mesterfogások mellett Brahms ugyanakkor arra is alkalmat talált, hogy a 3. tételben megkomponálja a német romantikus zene egyik legszívbemarkolóbb melódiáját. E feltétlen mestermű megszólaltatása nagy kihívás elé állította a zenekart, amely becsülettel igyekezett megfelelni a feladatnak. Az eredmény korrekt, itt-ott szépen meginduló és kibomló előadás lett, melyet érezhető rokonszenvvel fogadott a teltházas közönség.