Hírek

2016.11.24. 16:40

150 gyereknek írt pajzán üzeneteket a pedofíliával gyanúsított férfi

Augusztustól novemberig százötven 14 év alatti gyerekkel – javarészt kisfiúkkal- vette fel a kapcsolatot a közösségi oldalon egy 25 éves abai fiatalember.

Buthy Lilla

A gyerekek bizalmába férkőzve ismerkedni akart, volt olyan, hogy alsónadrágos fényképért cserébe iphone-t, pénzt is ígért. A rendőrök őrizetbe vették, szombaton házkutatást tartottak nála. A bíróság azonban hétfőn nem rendelte el az előzetes letartóztatását, így a férfi szabadlábon védekezhet. Kiderült, társa is volt, egy 61 éves nagykanizsai férfi személyében, akivel tapasztalatot és fényképeket is cserélt. Utóbbi viszont – a csütörtöki döntés értelmében – harminc napra rács mögé került.

– Szülőktől érkezett bejelentés Abáról, hogy egy közösségi oldal felhasználó – egy 25 éves abai férfi – először egy 12 éves fiúgyereknek, majd egy 9 éves gyereknek is írogatni kezdett – kezdte Békési Fruzsina hadnagy a Vizsgálati Osztály Élet- és Ifjúságvédelmi Alosztály vizsgálója.

„Küldesz alsónadrágos képet?"

Úgy tudjuk, először ismerősnek jelölte őket, majd olyanokat írt nekik, hogy: „Szégyenlős vagy? Mernél velem találkozni? Mernél velem eljönni egy szállodába? Mernél velem együtt aludni, vagy fürdeni? Küldesz boxeralsós képet?"

– Szerencsére a szülők időben közbeavatkoztak, meg is tették felénk a jelzésüket, ez alapján indult eljárás. Beazonosítottuk a férfit, akinél szombaton házkutatást tartottunk. Lefoglaltuk a mobiltelefonját, ahol a hozzájárulásával be tudtunk lépni a közösségi oldalára. Ez alapján kiderült, összesen körülbelül százötven tizennégy év alatti gyereknek – országszerte – írt a Facebookon. – Sok gyerek szerencsére egyáltalán nem reagált, vagy letiltották. Viszont voltak, akik nekiálltak vele beszélgetni, ismeretlenül is. Voltak közöttük nyolc, kilenc évesek is, de többségük 11-14 év közötti volt. Csak egy-egy lány akadt közöttük, javarészt fiúknak írt – mondta a vizsgáló, majd hozzátette: – Volt, akinek pénzt kínált, másnak telefont, amennyiben együtt alszik vele. Hét olyan gyermek volt, akiknél nem csak körülírás szintjén, hanem konkrét szexuális cselekményre való felhívás is történt. Szerencsére, – a beszélgetésekből ez derült ki – egyik esetben sem került sor találkozóra. Ezzel hét rendbeli esetben a szexuális visszaélésnek a második bekezdését valósította meg, ami az eredménytelen rábírással elkövetett szexuális visszaélés.

Sikerült a gyerekek bizalmába férkőznie, sok gyerek ismeretlenül is belement a beszélgetésbe Fotó: Shutterstock

Társa is volt

A nyomozók a beszélgetések között találtak olyat, amiben a fiatalember egy 61 éves nagykanizsai férfival üzengetett. Ezeknek a botrányos tartalmát nem részletezve, úgy fogalmazhatunk, tapasztalatot és pornográf fotókat cseréltek. – A 25 éves férfit meggyanúsítottuk még gyermekpornográfia megszerzésének a bűntettével is – mondta el Békési Fruzsina. Bár a rendőrség kezdeményezte, a bíróság nem rendelte el az előzetes letartóztatást. A rendőrök – tartva attól, hogy a 25 éves férfi figyelmezteti „társát", hétfőn elmentek Nagykanizsára, ahol ugyancsak házkutatást tartottak. Sokféle adathordozón találtak 14 év alatti gyerekekről készült pornográf felvételeket. A férfit Székesfehérváron gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, gyermekpornográfia tartásával és átadásával meggyanúsítva.

Kezdetben gyereknek adta ki magát

A férfi egyébként kezdetben gyereknek adta ki magát, így kezdeményezett durván szexuális tartalmú beszélgetéseket, a profilképe sem a sajátja volt. Később pedig azt hazudta, 45 éves.

Elvileg a közösségi oldal 13 éven aluliaknak nem engedélyezi a regisztrációt, de ezt könnyen ki lehet játszani. A vizsgáló szerint a szülőknek is nagyon oda kell figyelni a gyerekek internetes tevékenységére, miket és kikkel leveleznek. Léteznek hatásos szűrőprogramok is.

Jászberényiné Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője érdeklődésünkre elmondta, a 25 éves férfivel szemben szexuális visszaélés büntette és más bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás. – Indítványoztuk a letartóztatását, a bíróság viszont szabadon bocsátotta. Az ügyész megfellebbezte a döntést – mondta.

A 25 éves férfi szabadlábon van

A Székesfehérvári Törvényszék szóvivőjét, Varga Noémit arról kérdeztük, hogy a bíróság miért nem rendelte el a férfi előzetes letartóztatását.

– Egy büntetlen előéletű személyről van szó. A cselekmények, melyeket a gyanú szerint elkövetett nem olyan súlyos törvényi fenyegetettségűek. Ez egyrendbelinek minősülő cselekmény, három évig terjedő szabadságvesztés a törvényi fenyegetettség, ez nem indokolja a bűnismétlés veszélyének a fennállását. Nem volt olyan körülmény, mely alátámasztotta volna, hogy a bizonyítást igyekezne meghiúsítani, megnehezíteni. Rendezett viszonyok között él, ez sem indokolta, hogy bűncselekményt fog elkövetni, ezért szabadlábon védekezhet. A 61 éves nagykanizsai férfi esetében azonban fennállt a bűnismétlés veszélye a bíróság szerint, így harminc napra elrendelte a csütörtöki tárgyaláson az előzetes letartóztatást.

– Ugyan ebben az esetben is egy büntetlen előéletű személyről van szó, de a gyanúsítás köre tágabb. Ezeknek súlyosabb a törvényi fenyegetettsége. Sorozat jelleggel követte el ezeket a cselekményeket, napi rendszerességgel. A határozat nem jogerős, a gyanúsított megfellebbezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!