Hírek

2010.07.15. 05:29

Hogyan birkóznak meg a kánikulával? Felkészültek a kritikus helyzetre

Megyei körkép - A kánikulával érkezett időjárási helyzet nem egyszerű, de a szolgáltatók szerint egyelőre még kezelhető. Kritikus állapotokról nem kell beszélni, nincsenek napi problémák.

Ármás János

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az elmúlt napokban már 30 ezer köbméterrel több ivóvizet folyattak ki a fogyasztók a csapokon. Kérdésünkre Drescherné Horváth Andrea kommunikációs munkatárs elmondta, sem a mindennapi fogyasztásban, sem az idegenforgalomban ez nem jelentett fennakadást. Üzembe helyezték a csak nyári időszakban működő csúcsvízműveket is. Fejér megyében jelenleg csak Székesfehérváron történnek alkalmi hibaelhárítási munkák, a szolgáltatásuk minőségét ez nem zavarja.

A vasúttársaság szakemberei folyamatosan ellenőrzik a vasúti pályákon a kritikus sínhőmérsékleti pontokat - tudtuk meg a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatóságától. Amennyiben a nap folyamán a 45 Celsius-fokot elérő, illetve meghaladó sínhőmérsékletet mérnek, a MÁV fokozott pályafelügyeletet vezet be. A hőség miatt jelentkező vágánytorzulások azonnali sebességkorlátozás bevezetését tehetik szükségessé. A tartós kánikula szerkezeti változásokat okozhat a vasúti pályában, a magas sínhőmérsékletnél - 50-60 Celsius-fok között - a pálya deformálódhat. Amennyiben ennek jelei mutatkoznak, a vasúttársaság sebességkorlátozást vezet be. A pályahibákat éjjel javítják ki, amikor csökken a sín hőmérséklete. Július 13-ától a fővárosi Déli, Keleti és Nyugati pályaudvarokon ásványvizet adnak az utasoknak, a szabadban dolgozó vasutasoknak pedig megfelelő védőfelszerelést, korlátlan mennyiségű ásványvizet, és óránként 10-15 perc pihenőidőt biztosítanak.

Amióta elrendelték a hőségriadót, a városgondnokság folyamatosan locsoltatja Fehérvár útjait, a locsolás hatására állítólag tíz-tizenöt fokkal is hűlhet az aszfalt hőmérséklete. (Persze, egy ötvenfokosra hevült út így olyan negyvenre hűlhet vissza.) Mint Bozai István, a városgondnokság vezetője érdeklődésünkre elmondta, jelenleg egyszerre három fronton locsolnak: egyrészt a parkfenntartással megbízott Székom tartja rendben a növényeket, másrészt ez évtől a városgondnokság saját locsolóautóval öntözi a muskátlikat, harmadrészt pedig a mostani kánikulában a tűzoltóságot bízták meg a város útjainak kora esti locsolásával. Ez utóbbiért természetesen fizetniük kell a tűzoltóságnak, a kocsiba egy feltöltéssel három-négy köbméternyi víz fér, s annyiszor kell fordulni, ami elegendő a város nagyobb útjainak a hűtésére.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kiadott egy utasítást, amely egyrészt az állomány, másrészt a fogva tartottak, de elsősorban az úton balesetet szenvedettek védelmét szolgálja.

- Az utasítás szerint - mondta el Németh-Kész Mónika, a megyei főkapitányság sajtóreferense - a járőrőknek figyelniük kell a nagy bevásárlóközpontok parkolóit. Ha kocsiba zárva alvó gyermeket, idős embert, netán háziállatot látnak, azonnal intézkedniük kell. A zárt autóban a hőmérséklet gyorsan emelkedik, életveszélyessé válhat a bentlét. Nyilván először megpróbálják kideríteni a kocsi tulajdonosát, de ha ez sikertelen, kitörhetik az ablakát, hogy kiszabadíthassák a bent ülőt. A baleseteknél igyekeznek azonnal terelőutat biztosítani, hogy elkerüljék a torlódást, a hosszas várakozást. Ajánlatos ilyenkor az útrakelőknek vizet magukkal vinniük, hogy az utazás során enyhítsék szomjukat. A járőrkocsikban is van valamennyi palackos víz, de mindenkit nem tudnak ellátni. A baleseteknél igyekeznek a leggyorsabban rögzíteni a helyszínt, hogy elindulhasson a forgalom.

A vizek mellett, a strandokon lehet hűsölni, de itt sem szabad felelőtlenül fürdeni, vízbe ugrani. Az idén már többször kellett embereket menteni a Velencei-tóból is.

Nyitva vannak a belvárosi templomok...

Fehérvár belvárosában négy templom van minden nap nyitva 10 órától 18 óráig, ahová a hőségriadó idején nem kizárólag az áhítatra, vagy a műemlékeket megismerni vágyókat várják. A bazilika, a Fő utcai ciszterci templom, a Városház téren lévő Szent Imre-templom, illetve a papi otthon melletti volt karmelita templom három éve nyaranta megnyitja kapuit. A püspöki hivatal információja szerint munkatársaik örömmel fogadják azokat is, akik a hőség elől húzódnak be.

 120 fok aszfaltközelben - Hogyan éljük túl a kánikulát?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!