2011.07.07. 02:29
Felejthetetlen tánckoktél: otthonkában lépett színpadra a népi együttes
Iszkaszentgyörgy - Ki hitte volna, hogy a twist ilyen jól megfér az autentikus néptánccal! Márpedig Gula Miklós és tanítványainak legújabb produkciója éppen ezt bizonyította.
Mozgalmas hetek állnak a Gula Miklós vezette iszkaszentgyörgyi néptáncegyüttes mögött. Májusban Franciaországban jártak, ahol egy uniós fesztiválon mutatkoztak be, a múlt hónapban pedig felléptek a Szentgyörgy nevezetű települések találkozóján, amelynek az idén Iszkaszentgyörgy adott otthont. Ugyan itt is ők aratták a legzajosabb sikert, de ezt a produkciót űberolták akkor, amikor a Szent Iván-éj alkalmával a községben megrendezett folk-rock fesztiválon - a hagyományos viselet helyett - a lányok a Vörös Október Ruhagyár csupa nejlon otthonkáiban, a fiúk, a férfiak pedig kockás ingben, svájcisapkában léptek színpadra. De nemcsak a jelmez, hanem az előadott táncok kerettörténete is szokatlan volt egy népi együttestől. E szerint ugyanis a kocsmában elázott lumpeneket kardos asszonyaik a gallérjuknál fogva rángattak haza. Ebbe az inkább kabarétréfára emlékeztető, mintsem táncszínházi keretbe foglalva aztán a koreográfiát megalkotó Gula Miklós egy sor, egymástól igencsak különböző stílusú, műfajú táncot gyúrt össze. Az együttes vezetője felejthetetlenül jó koktélt mixelt, amelyben jól megfért egymással a twist a csizmaszár lapogatásával...