Hírek

2012.03.30. 14:49

Szépen író gyerekeket díjaztak

Székesfehérvár - Pénteken rendezték meg az Arany János iskolában a sajátos nevelési igényű gyermekeknek szervezett I. országos szépíró verseny megyei döntőjét.

Klecska Ernő

A Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács - Vlcskóné Csatlós Erzsébet gyógypedagógus ötlete alapján - országos szépíró versenyt szervez a Magyarországon működő közoktatási intézmények sajátos nevelési igényű tanulóinak.

- A diákoknak egy felolvasott, majd nyomtatva is megkapott verset kellett kézzel leírniuk - mondta el Molnár Ágnes, a megyei verseny szervezője, aki szerint a sikerélményen túl ezeknek a gyereknek a gyakorlati életben is hasznosítható tudásra van szükségük, s az is komoly motiváció lehet, hogy gyönyörködhetnek saját alkotásukban.

A versenyen, ahol több mint hetven sajátos nevelési igényű megyei gyermek vett részt, az 1-2. osztályosok korcsoportjában Acsai Dzsenifer (Perkáta-Nagykarácsony-Aba ÁMK Hunyadi Mátyás általános iskola) végzett az első, Csémi Kristóf (Vízivárosi általános iskola) a második, Nemes Cintia (bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthon) a harmadik helyen. A 3-4-es diákok közül az első Juhász István (Dózsa György általános iskola), második Hibácska Zsófia (Kempelen Farkas tagiskola), harmadik Kecskés Gabriella (Vajda János általános iskola) lett. Az 5-8. osztályosok korcsoportjában Kátai Dorina (Fekete István általános iskola) végzett az élen, őt Farkas Csilla (Arany János iskola) és Baráti Alex (Fekete István általános iskola) követte. A 9-13 évfolyamosoknál első helyen Ormándi László (Vörösmarty Mihály ipari szakképző) futott be, második Zarándok Balázs (Arany János iskola), harmadik Kozár Csilla (Lánczos Kornél gimnázium) lett.

Az április 21-ére meghirdetett országos döntőre a kategóriák győztesei jutnak el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!