Hírek

2012.05.10. 04:20

Természeti kincsek Fehérvár közelében - védetté nyilváníthatják a Máriamajori erdőt

Fejér megye - A Mezőföldre egykor jellemző erdők utolsó maradványára bukkant rá Fehérvár határában Simon György. A területen valószínűleg száz éve nem járt erdész, s olyan ritka fajoknak ad otthont, mint a darázsölyv vagy a havasi cincér.

Fejér Megyei Hírlap

Kevesen tudják, de a sárpentelei erdő még Székesfehérvár külterületéhez sem tartozik, ellenétben a Pátkától nyugatra elhelyezkedő Máriamajori erdővel, amelynek feltérképezését Simon György egyfajta hobbiként vállalta. S közben olyan természeti kincsekre akadt, amelyek megóvása érdekében párjával, Pörgye Krisztinával felkarolták a Nagy-völggyel együtt  140 hektáros terület sorsát: levelet írtak a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóságának, valamint Fehérvár önkormányzatának is, amelyben javasolják, kerüljön helyi védettség alá a terület. Hogy miért?

- A szakemberek szeme elől sokáig rejtőzködő különleges élőhelyegyüttes erdőfoltjaiban már eddig kétszáznál is több növényfajt találtunk, ezzel szemben a  természetes élőhelyek rovására terjedő  akácosokban jó ha tíz-tizenkét fajt tudunk beazonosítani. Ezért fontos ezeknek a nagy fajgazdagsággal rendelkező erdőknek  a megmentése - mondja Simon György. Ezen a területen  a Mezőföld löszhátaira egykor jellemző tölgyesek találhatóak, s 140 hektárjával a környék  legnagyobb összefüggő maradványa. A levéltári adatok tanúsága szerint a legtöbb mezőföldi erdő újkeletű, ezzel szemben a most védelemre javasolt erdőterület már Oláh Mihály 1768-as térképén is szerepelt!


A terület  közelében  húzódik a Natura 2000 területnek számító, s  védetté nyilvánítás alatt lévő Aszal-völgy, ahol löszgyepek és rétek találhatóak. E két típusú élőhely védelem alá kerülésével megmenthető szinte minden, a mezőföldi löszhátakhoz kötődő élőhely.
- Találtunk itt havasi(!) cincért is, ami előfordul a középhegységekben, de nem a löszhátakon, itt van a költőhelye néhány darázsölyvnek és halászsasok is megfordulnak erre. Van itt rétisas és tövisszúró gébics is. A  tatárjuharos-lösztölgyes területen számos ritka növény (karcsú orbáncfű, bársonyos kakukkszegfű, kései pitypang) él, ez a rész olyan, mint amilyenek az alföldi erdők lehettek többszáz évvel ezelőtt - mondja a terület jó ismerője, aki kiemeli az egy méteres törzsátmérőjű molyhos tölgyeket. 

 A terület jelenleg nehézkesen közelíthető csak meg (talán ezért is maradt ilyen háborítatlan?), de beszélgetőtársaink javaslata szerint akár a nagyváros pihenőerdőjévé is válhatna.  A Máriamajori erdő védetté nyilvánításának kérdése a pénteki városi közgyűlésen is téma lesz, a Duna-Ipoly Nemzeti Parktól már megjött a levél, amelyben a szakemberek is javasolják ezt a döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!