2012.06.20. 20:02
Új óvodát nyitnának Fehérváron
Székesfehérvár - Évente átlagosan száz kisgyereket nem tudnak felvenni a fehérvári ovikba, mert nincs elég hely. Ezen az állapoton javíthat csütörtökön a közgyűlés, ha vállalja egy régi-új óvoda megnyitását.
Köztudott, hogy az országos helyzethez hasonlóan Székesfehérváron is kevés az óvodai és a bölcsődei férőhelyek száma. Az előző évek adatai alapján évente átlagosan száz kisgyereket nem tudnak helyhiány miatt felvenni a fehérvári ovikba. A 2012-2013-as nevelési évben például a meglévő 934 helyre 1063 kisgyereket szerettek volna beíratni a szülők.
- Ez az égető helyhiány és a törvény, miszerint 2014 szeptember 1-től kötelező lesz az óvodába járás a harmadik évüket betöltöttek számára, ösztönzött arra minket, hogy megoldást keressünk - mondta Brájer Éva, humán ügyekért felelős alpolgármester, aki bejelentette, hála a fehérvári egyházmegyének és Spányi Antal megyés püspöknek, a Megyeház utcai, korábban egyházi fenntartású óvodát a város hét évre ingyenes használatba kapja, így ott, megfelelő felújítást követően ötven gyermeket tudnak elhyelezni.
- Mindehhez persze a csütörtöki közgyűlés döntése is szükséges, amely arról szólna, hogy az önkormányzat vállalja a felújítás, valamint azt követően a működtetés költségeit. Az új helyszínen kilenc és fél álláshely jönne létre, természetesen a bérköltségeket is magára kell vállalnia az önkormányzatnak - mondta Brájer Éva, aki megelőlegezve a döntést, kiemelte, a Tolnai úti óvoda lesz az anyaintézménye a Megyeház utcai épületnek, így a szülők a Tolnai úti oviban, valamint az önkormányzatnál jelentkezhetnek. A terv az, hogy már szeptember 1-jével megnyisson az új ovi, az alpolgármester előzetes tájékozódása alapján egyébként úgy látja, igen hamar betelik majd az ötven férőhely. Az önkormányzatnak a következő két-három évben nagyjából további száz óvodai férőhelyet kell "elővarázsolnia": gondolkodnak az öreghegyi Kossuth iskola egy részének óvodává alakításában, valamint a maroshegyi óvoda bővítésében is, ám utóbbi költsége alsó hangon is 120 millió forint lenne, ráadásul egy igen nagy intézmény jönne létre, ami nem biztos, hogy szerencsés.
A csütörtöki közgyűlésen több belvárosi épület felújításához szükséges támogatás odaítéléséről, valamint iskola- és bölcsődeigazgatók megválasztásáról is döntenek. Szó lesz egy ötezer négyzetméteres feketehegyi terület sportcélú pályáztatásáról, a börgöndi reptér melletti területen pedig egy motocross pályát építene egy vállalkozó, a terület bérbeadásáról is döntés születhet. Zárt ülésen tárgyalnak a képviselők az Alba Airport Kft-vel kötött szerződés módosításáról is.