2013.02.22. 09:45
Rendőrkézen az ercsi rablók
A rendőrség elfogta azt a négy férfit, akik a Fejér megyei Ercsi településen szépkorúak sérelmére követtek el rablásokat.
A rendőrség elfogta azt a négy férfit, akik Ercsiben időskorúak sérelmére követtek el rablásokat. A megyei rendőrfőkapitányság bűnügyi osztálya eljárást folytat a 23 éves J. Zoltán, a 25 éves J. Gábor, a 23 éves K. Zoltán és a 18 éves G. László ercsi lakosok ellen, fegyveresen végrehajtott rablás gyanúja miatt. A négy férfi az eddigi adatok szerint több esetben követett el rablást a településen. Jellemzően arcukat takarva éjszaka törtek rá otthonaikban a sértettekre, hogy értékeiket megszerezzék, és követelésüknek nyomatékot adva az idős embereket bántalmazták. Többször elektromos sokkolót használtak. Február 20-án elfogták, és őrizetbe vették őket, tegnap előzetesbe kerültek. A Székesfehérvári Járási Bíróság nyomozási bírója mindnyájukat előzetes letartóztatásba helyezte. Egyikük fellebbezett a végzés ellen, a többiek esetében jogerős a döntés.
Az előzményekhez tartozik, hogy az önkormányzathoz is érkeztek bejelentések az időskorúak sérelmére december végén, januárban elkövetett bűncselekményekről mondja Szabó Tamás polgármester. Minden fórumon jelezték a gondot, az alpolgármester, Győri Máté a belügyminiszternek is írt. A Papp Károly tábornok országos főkapitánnyá történő kinevezése után a REBISZ-től tizenkét főt a városba vezényeltek, így megnőtt az autóval történő járőrözések száma és állandóan lehet találkozni az utakon gyalogos rendőrökkel is. Ezek lélektanilag is hatnak, de az eredményességet is növelik. Szabó Tamás olyan információkat kapott, hogy másokat is lekapcsoltak. Miközben köszöni a rendőrség munkáját, abban bízik, hogy a vádemelések és az ítéletek sem maradnak el. Megtudtuk, hogy a városban alakult egy teem, amely a lehetséges intézkedéseket veszi számba. Ilyenek az elhagyott, a szajré elrejtésére alkalmas épületek feltérképezése, újabb térfigyelő kamerák felszerelése, illetve a közvilágítás javítása. A polgármester szeretné, ha a városba vezényelt rendőrök a hónap vége után is maradnának, mert munkájuk eredményes és nem a békés lakosságot vegzálják.
.
A négy elfogott férfi a gyanúsítás szerint az elmúlt hónapokban több esetben követett el rablást Ercsi területén. Jellemzően arcukat takarva az éjszakai órákban törtek rá otthonaikban a sértettekre, hogy értékeiket megszerezzék. Az elkövetők követelésüknek nyomatékot adva az idős embereket bántalmazták. A tettesek brutalitását jellemzi, hogy több esetben elektromos sokkolót használtak.
A gyanúsítottakat a Székesfehérvári Járási Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a büntetőeljárást nagy erőkkel folytatja.