2013.09.09. 16:49
Legszebb kert Fejér megyében: sárszentmihályi parcella lett a nyertes
A Fejér Megyei Hírlap és Dunaújvárosi Hírlap az idén is pályázatot írt ki a legszebb kertre.
A győztes a mihályi Halenár Istvánné lett. Idén is meghirdettük a pályázatot, amely révén a megye legszebb kertjét kerestük. A pályázók közül a tíz, általunk legszebbnek ítélt kertet részletesen, fényképekkel illusztrálva mutattuk be tíz héten keresztül a Szép Otthon rovat hasábjain. A végső sorrendet ezen cikkek alapján az olvasók állapították meg, akik postai úton és internet segítségével egyaránt szavazhattak.
A voksolás határideje szeptember 9-én lejárt. A szavazatokat összesítettük, és ez alapján az első helyen – meggyőző fölénnyel – Halenár Istvánné, illetve az ő sárszentmihályi kertje végzett. A második legtöbb szavazatot az előszállási Makovics Ferenc által művelt kis zöld oázis kapta. Harmadik helyre Fábián Jenőné balinkai kertje került a szavazatok alapján.
A Halenár Istvánné által gondozott földdarab minden szegletében akad valami látnivaló. A szép japán fácska leveleivel díszít, alatta a vízkedvelő növények jól tűrik az árnyékot. Az ablakokban petúniák virítanak, a kút káváján pedig muskátli pompázik. A győztesnek gratulálunk!