Hírek

2013.10.10. 13:48

Együttműködés a HOFESZ és rendőrség között a halállományért

Az engedély nélkül halászó, horgászó jogsértők ellen is fellép a rendőrség a HOFESZ-szel kötött megállapodás értelmében.

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

A halállomány, valamint annak élettére védelme érdekében együttműködési megállapodás jött létre a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége, valamint a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság között. Az összefogás célja az engedély nélkül halászó, horgászó, valamint a meg nem engedett eszközöket és módszereket alkalmazó jogsértők elleni hatékonyabb fellépés, valamint a horgászkezelésű vízterületeken a különböző szabálysértések, bűncselekmények megelőzése.

A két szerv közötti kooperáció ugyan nem új keletű, de a korábbi együttműködési megállapodás megújítása már indokolt volt - tudatta csütörtökön a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szövetség és a főkapitányság vezetése megállapodott abban, hogy közös akciókat és ellenőrzéseket fognak tartani mind a vízpartokon, mind a vizeken.

Fotó: Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

A két fél közötti együttműködési megállapodás aláírására október 10-én került sor Fejér megye rendőrfőkapitányának az irodájában. A dokumentumot Nagy Attila, a HOFESZ elnöke, valamint dr. Varga Péter r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány látta el kézjegyével. Rajtuk kívül az aláírást megelőző megbeszélésen a szövetség részéről Urfi Tamás, míg a rendőr-főkapitányság részéről Vörös Ferenc r. ezredes, rendőrfőkapitány-helyettes volt jelen.

A találkozón elhangzott, hogy a jó halőrzés nagyon fontos a különböző horgászterületeken. A rendvédelmi képzést elvégző halőrök rendszeresen folytatnak ellenőrzéseket a vízterületeken és annak közelében, azonban a rendőri jelenlét nélkülözhetetlen a jogsértőkkel szembeni hatékonyabb fellépés érdekében.

Mint arról az elnök úr szólt, a közlejövőben őrzés-védelmi tervet dolgoznak ki a megyében lévő víztározókra, és amennyiben lehetséges, a különböző akciók végrehajtásához rendőri erőket igényelnének.

A főkapitány a HOFESZ képviselőit arról biztosította, hogy minden tőlük telhető segítséget megadnak a megállapodásban foglaltak realizálása érdekében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!