Hírek

2013.11.01. 14:26

A büntetés a fő cél?

Egy idős hölgy azzal keresett meg, hogy elvállalta egy középiskolás fiú nevelését.

Tribolt Lajos

A legjobb tudása szerint próbál róla gondoskodni. Így a Fehérvár közeli településről a buszbérletet is megvette neki időben. A fiút mégis megbüntették az ellenőrök. Sőt, mint a hölgy mondja, megalázták a buszon. Így rombolva az ő tekintélyét a fiú előtt. Pedig csak az útirányt jelző szám nem szerepelt a bérleten, annak feltüntetésére ugyanis nem hívták fel a figyelmét a bérlet megvásárlásakor. A fiú 8 ezer forintos büntetést kapott és bár nincs tizennyolc éves, aláírattak vele egy jognyilatkozatot.

Felhívtak bennünket mások is hasonló panaszokkal. Voltak szülők, akik arra emlékeztettek, hogy korábban, mikor az Alba Volán saját ellenőrei dolgoztak, csak akkor büntettek, ha jegy vagy érvényes bérlet nélkül utazott valaki. A hiányosan kitöltött bérlet esetében megvárták, míg az illető a jelenlétükben pótolja a mulasztást. Most azonban egy külső, tatabányai székhelyű cég végzi az ellenőrzést és ők - ahogy azt egy minket felkereső volt ellenőr elmondta - százalékot kapnak a beszedett büntetésből. Így nem az utazási fegyelem megteremtésében, hanem a büntetésben érdekeltek.

Ráadásul sokan panaszkodnak az ellenőrök modorára is. Ezt buszvezetők is megerősítették nekünk. Mit tehetnek az utasok, illetve a szüleik? Nos, írják rá a bérletre az útvonal számát. Mondják meg a 18 éven aluli gyermeküknek, hogy semmit ne írjanak alá. Annál is inkább, mivel - mint azt már megírtuk -  a 18 éven alul tett jognyilatkozat nem érvényes a megkérdezett jogász szerint. S azt tanácsolom, írják meg panaszukat ajánlott levélben, s küldjék el a Volánnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!