Hírek

2014.09.06. 12:10

Nagy össznépi vadászati szeánsz az erdő közepén

Soponya – Több mint ötezer látogató, háromszáz szakács és ötven vadászkutya – ez nagy vonalakban az idei Országos Vadgasztronómiai Fesztivál mérlege. És rengeteg sütött és főtt vadhús, talán ugyanennyi bor és pálinka, valamint rengeteg remek szakember, akik kitüntetéseket is átvehettek ezen a nagy napon.

S. Töttő Rita

Miből lesz a cserebogár? – ez volt az első döbbent gondolatom, amikor bejutottam szombaton délelőtt az erdő mélyén található Ökoturisztikai Központba Soponyán. A nyolcadik Országos Vadgasztronómiai Fesztiválra és a huszonkettedik Fejér megyei Vadásznapra igyekeztünk hosszú sorokban, úgy, hogy esélyünk sem lett volna az eltévedésre. Határozott és udvarias biztonságiak, korrekt táblák, s ami a legjobb: több ezer látogató, kézműves vásár és pörköltillat mindenütt, még az erdő szarvasai is érezhették a társaikból készült étkek illatát (bocsánat a kannibálos utánérzetért). S hogy miért épp a fent említett cserebogár jutott eszembe? Mert nyolc évvel ezelőtt összesen 300 látogatóval indult e rendezvény, tavaly pedig már több mint 5 ezren jöttek el a vadgasztronómiai ünnepre. Akkor még imitt-amott főzőcskézett csak valaki, s leginkább a szervezők családjai érkeztek. De mára már mindenki számára kiderült: óriási lehetőség van ebben a „buliban”, főleg, mivel ez tényleg egy hatalmas össznépi vadászati szeánsz, ahová sokakat a gyomra, másokat az erdő és az állatok szeretete húzott.

A főzőversenynek köszönhetően idén már háromszáz csapat keverte a kondér tartalmát a központ közepén, mindegyikben egy-egy különlegesség, mellettük pedig a jókedv egyik alappillére, a jóféle pálinka és bor kínálta magát. Csak néhány az érdekes csapatnevek közül: jó hangulatban főzőcskéztek például a MEKH Mester és a Munkaügyis Vadkanok pavilonjánál, ahogy a nemzeti parkos Kócsagosok sátránál is. Ez utóbbinál a „pucolós alantas munkát” Fűri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója végezte, ők tárkonyos szarvas ragu levest készítettek. Az Agárdi Pálinkafőzdénél természetesen részeges étek főtt, köszönhetően Hadászi Szilárd konyhafőnöknek:

- Vaddisznó ragu lesz fügével, szilvával és pálinkával – árulta el. A kunszentmártoni Iglódi Ferenc ökörsütő mester hét darab vaddisznót tűzött most nyársra és pörkölte, darabolta őket emberi adagokra. A sárbogárdi Csókavirág Néptánc Egyesület tagjai pedig hagyományos szarvas pörköltet, valamint szuvidált vaddisznót kínáltak az arra járóknak. S hogy ez mit is jelent?

- Alacsony hőfokon vákuum alatti sütést – magyarázta el Krencz Sabolcs.

- Meg kell hagyni, ezek a vadászok megadják a módját, s ez nagyon tetszik nekem – bólogatott helyeslően mellettem az ismert volt háziorvos, most sportorvosként tevékenykedő Csiák Gyula, aki a fesztivál ünnepélyes megnyitójára érkezett. Igaza volt, itt tényleg volt minden, mi szem s szájnak ingere, persze leginkább, sőt csakis vad, amelynek dicsőítését és feldolgozásának, exportjának, belföldi terjesztésének fellendítését hangsúlyozta minden megszólaló a megnyitón.

Majoros Gábor, a Vadex Mezőföldi Zrt. vezérigazgatója elárulta a nyolc évvel ezelőtt történeteket: 150 millió forintos beruházásnak köszönhetően készült el ez a központ, új szálláshelyekkel, oktató teremmel, vadászati múzeummal, vadfeldolgozó üzemmel, s azóta is töretlenül fejlődik. Hamarosan például többekkel karöltve szeretnék létrehozni a vadmadár rehabilitációs központot. A szakemberek számára persze elsődleges vágy növelni a hazai vadhúsfogyasztás mennyiségét, amely, később Bitay Márton Örs, a Fejér megyei állami földprogramért felelős államtitkár szavaiból ki is derült: igazán alacsony jelenleg.

- Egy átlag felnőtt 0,4 kilogramm vadhúst fogyaszt Magyarországon, míg például ugyanez a felnőtt több tucat kilogrammnyi szárnyast eszik évente – árulta el az államtitkár, ahogy azt is, hogy a természetvédelmi, az erdő- és a vadászati törvény újragondolása, újraalkotása a 2009-es módosítás után ismét felvetődött, s a „koncepcióalkotást”, társadalmi vitát és normaszöveg alkotást követően jövő év végén akár az Országgyűlés elé is kerülhet.

Munkájukért idén is sokan kaptak elismerést a fesztiválon: Hubertus kereszt arany fokozata kitüntetésben részesült Kolek József, aki népszerű, őszinte vadászemberként ismert a megyében. Nimród Érmet kapott Jarabin János orvos, az Aranyvölgy Vadásztársaság elnöke, Dobák István, az Alba Regia Vadásztársaság tagja, az ellenőrző bizottság vezetője. Magyar Vadászatért Érdemrend kitüntetést vehetett át a pusztaszabolcsi Borsos Sándor, aki a vadgazdálkodás területén munkálkodik évtizedek óta. Gróf Nádasdy Ferenc Emlékplakett kitüntetésben részesült továbbá a Seregélyes és Vidéke Vadásztársaság.   Ezután pedig következett a zene, a kóstolás és a programok széles kínálata: vadászkutyákkal, koronglövészettel és sok-sok folklórral.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!