Hírek

2017.03.10. 19:30

Az olvasók szolgálatában - Csapatként minden nap

Székesfehérvár - Szerkesztőségünk március 10-én emlékezett meg a szabad sajtó napjáról. Az eseményen három nívódíj is gazdára talált.

Szanyi-Nagy Judit

Március 15-e a magyar, s egyben a szabad sajtó napja is, hiszen 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki az első szabad magyar sajtó termékeit: a tizenkét pontot és a nemzeti dalt. Részint erre emlékezve tartotta meg a szerkesztőség az idei sajtónapot is, melyen az eddigiektől eltérően három nívódíjat is átadott Kázmér Judit, a Pannon Lapok Társaságának ügyvezető igazgatója és Elekes András, a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztő-lapigazgatója.

A hírlap mindennapi életében ugyanis nagy segítséget jelentenek - a belsős dolgozók mellett - a civil tudósítók és a külsős munkatársak is. Ennek köszönhetően az idei díjazottak Nédó Géza, Gajdó Ágnes és Kocsis Noémi lettek, akik beszéddel köszönték meg a munkájukért járó elismerést.

Idén három újságíró is elismerést kapott a sajtónap alkalmából

- Hiszek abban, hogy a helyi lapok létjogosultsága mindörökké megmarad, amíg a nyomtatott sajtó létezik, és érdekli az embereket - emelte ki a tegnapi eseményen elmondott köszöntőbeszédében Kázmér Judit, majd hozzátette: - Jó, hogy helyi híreket, szereplőket láttatva tudunk hiteles híreket nyújtani. Azt gondolom, a Fejér Megyei Hírlap nagyon jó ebben.

A köszöntőt követően Elekes András megemlékezett a hírlappal kapcsolatos közelmúltbeli történésekről is: arról, hogy a hatvanadik születésnap tavaly decemberi ünneplése után egy nehéz időszak következett, s az új év lényegében valaminek az újraépítését is jelentette számunkra. - Sok minden változott az elmúlt időszakban.

Sajtónapról lévén szó, kiemelném, hogy egy olyan új világba léptünk, amelyben a Fejér Megyei Hírlap visszakerült az őt megillető helyre. Ez többek között annak is köszönhető, hogy újra elkezdtünk csapatként működni - emelte ki a főszerkesztő-lapigazgató, amellett, hogy a hírlap a több helyi anyag, információ, és az akár tíz település megkérdezésével megjelentetett megyei körképpel igyekszik tényleges tartalomszolgáltató maradni, függetlenül attól, hogy a hírek papírformában vagy online jelennek meg.

A szerkesztőség tagjai, a meghívott külsősök és a civil tudósítók is itt tudták meg, kik a díjazottak
Fotó: Koppán Viktor

Ezen az alkalmon a nívódíjak átadása is hagyománynak számít, ám az ezúttal rendhagyónak mondható eseményen három nívódíjat is átadott Kázmér Judit és Elekes András. Az elismerést először Nédó Géza vette át, aki civil tudósítóként vesz részt a lap életében. - Igaz, hogy már nyugdíjas újságíró vagyok, de örömmel vállaltam a civil tudósító jelzőt a nevem mellett. Ha valakit megcsap az újságírás "mozdonyfüstje", nagyon nehezen szabadul belőle. Örömmel jöttem a laphoz, és büszke vagyok, hogy itt lehetek - mondta köszönőbeszédében az eredetileg Alföldről származó, de Pusztavámon élő díjazott.

Őt Gajdó Ágnes külsős munkatárs követte a díjazottak sorában. A jelenleg Ráckeresztúron élő Ágnes korán kezdte újságírói pályafutását: tízévesen már a hírlap Zsibongó rovatába írt.

- Abban bízom, egyszer majd a lányom is hasonlóképpen örülni fog annak, amivel foglalkozik, és szeretni fogja a munkáját. Számomra az írás az, ami az életem meghatározó tényezője - mondta az ünnepségen. A szerkesztőség titkos szavazással döntött arról, hogy a munkatársak közül ki érdemli meg leginkább a nívódíjat. A szakmában 28 éve, a hírlapnál 1998 óta tevékenykedő Kocsis Noémit választották meg a szavazók.

- Többen is ugyanígy, vagy még jobban megérdemelnék ezt a díjat - kezdte beszédét Noémi -, legyen szó azokról, akik elkészítik az oldalakat mások helyett, vagy azokról, akik minden hétvégén ott ülnek a lelátón, és közvetítenek a meccsről a hétfői lapszámba. De azok is megérdemelnék az elismerést, akik fényképezőgéppel a nyakukban rohangálnak azért, hogy minden pillanatot megörökítsenek.

Díjat érdemelnek azok is, akik az egész rendszer sikeres működését biztosítják azzal, hogy a papírmunkától elkezdve az összes adminisztrációs feladatig mindent ellátnak, de szót kell ejteni azokról is, akik évek óta rovatokat készítenek a soron következő lapba. És persze azokat se felejtsük ki, akik szívüket-lelküket beleadva szerkesztik, olvassák, tördelik ezt az újságot, még akkor is, ha épp rosszabb időket él a lap.

Köszönöm, hogy én állhatok itt, de ez az érdem ugyanúgy a tiétek is! - hangsúlyozta megható beszédében Noémi, aki 2009 után másodjára kapta meg a nívódíjat. Nem véletlenül: a különböző életutakat, sorsokat megfelelő érzékenységgel tudja bemutatni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!