Hírek

2017.06.09. 15:10

A város inkább a két hónapos teljes hídzárat választja az öthónapnyi félpályás helyett

Szerződést módosít a város és a kivitelező és a korábbi alternatíva, a Palotai úti Gaja-patak híd félpályás forgalom melletti felújítása helyett két hónapnyi teljes forgalomzárlat mellett kezdik meg a munkálatokat.

Kocsis Noémi

A június 17-én, vagyis a jövő hét szombatján kezdődő hídrekonstrukció részleteiről pénteken délelőtt tájékoztatták a sajtó képviselőit az illetékesek. Szigli István, a körzet képviselője, valamint Nagy Zsolt, a közlekedési iroda vezetője elmondták, tisztában vannak a nyárkezdettel együtt beálló lezárás kellemetlenségeivel, de komoly mérlegelés előzte meg a döntést: vagy öt hónapig, kb. novemberig kellett volna félpályán araszolniuk itt a járműveknek, vagy a város a kivitelezővel megegyezve azt választja, két hónap alatt végeznek a rendbe hozatallal. Nyomós érv volt, hogy a Gaja-patak felett átívelő híd nagyon rossz állapotban van, így a közbeszereztetés eredményessége után neki kell kezdeni a munkának.

A június 17-én hajnali fél 1-kor kezdődő lezárás előre láthatóan augusztus 14-ig tart, mindkét sávban. A járművek ezen idő alatt az elkerülőn a Móri út irányában közelíthetik meg a városközpontot. A Feketehegy-Szárazréten járó autóbuszjáratok szintén módosított útvonalon közlekednek: a Palotai út helyett a Dózsa György út – Móri út – Szent Flórián körúton. Az ígéret szerint az érintett 30, 36, 37-es és a vidéki járatok változásairól több fórumon és a buszmegállókban is tájékoztatják az utazóközönséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!