Hírek

2017.04.23. 17:35

Már tíz éve kritikus a fehérvári tömeg

Székesfehérvár - Úgy ötszáz bringás demonstrált békésen szombat délután a helyi főutakon. A sorrendben 21. Critical Mass céljai ma is ugyanazok.

Kocsis Noémi

Felhívni a figyelmet az alternatív közlekedés környezetvédő jellegére, kivívni a kerékpározáshoz elengedhetetlen biztonságot, elérni, hogya közlekedéstervezésnél a biciklis szervezeteket is vonják be a párbeszédbe - ilyen és hasonló célokkal indult el egy évtizede Fehérváron is a bringás mozgalom.

Van, aki tíz éve kis ülésben utazott a CM-en, ma pedig már saját jogon vesz részt a békés-sportos demonstráción Fotó: Koppán Viktor

A budapesti kezdeményezés után hamar követőkre talált a kritikus tömeg hangja a megyeszékhelyen is. Teljesen civil módra, szó szerint alulról indult az egész: tucatnyi lelkes, elkötelezett kerékpározó összeült egy sör mellett, és elhatározták, megszervezik Székesfehérvárott is a kétkerekű figyelemfelhívó demonstrációt.

A tíz év alatt 21 ilyen alkalmat szerveztek, szinte valamennyin párbeszédet kezdeményeztek a döntéshozókkal, ennek következtébena kétkerekes társadalmat már nem lehet lesöpörni a hadszíntérről. Néhány kérdés vitákkal, évek alatt oldódott meg, a főbb célok így továbbra sem változtak: elérni, hogy a kerékpáros a helyi közlekedés ugyanolyan jogú tagja lehessen.

A menet közbeni hagyományos, vidám bringaemeléseket kreatív módon „úszta meg" ez a résztvevő Fotó: Kocsis Noémi

A szombat délutáni Critical Massen, a menet előtti beszélgetésen is hasonló kérdésekről esett szó: Horváth Krisztina és Wolf Péter, a Magyar Kerékpáros Klub közlekedésmérnökei, valamint Hajnal Csilla újságíró mint moderátor többek között arról kérdezték a két önkormányzati meghívottat, a szakma részéről Nagy Zsolt közlekedési irodavezetőt, a helyi politikai részéről pedig Juhász László önkormányzati képviselőt, milyen közép- és hosszú távú koncepciókkal rendelkezik a város például az élhetőbb bringázásért?

- Először az idevágó EU-s pályázatok beadására koncentráltunk - mondta el Nagy. - Fontos, hogy valamennyi ipari parkot bekapcsolhassuk a kerékpáros vérkeringésbe, jelenleg tanulmányszinten elő van készítve az Alba Ipari Parkhoz és az Alcoához vezető kerékpárutak megvalósíthatósága, ezzel 300-300 milliós csomagot készítünk elő. Külön kerékpáros pályák lennének a jövőben a mostani megoldás helyett a Palotai úton - a külön pályákra augusztus végéig engedélyeztetési terveket kell letennünk. Cél az is, hogy 2019-2020-ra megvalósuljon egy városi bérbringarendszer, amiben mi nagy lehetőséget látunk.

A szombati felvonulás legifjabb kerekezője, a 4,5 éves Balázs fáradtan, de hősiesen

Juhász László többek között azt tette hozzá, hogya tervek megvalósulását eléggé lassítja, hogy a 19 megyei jogú város közlekedésfejlesztésre fordítható állami támogatása összesen nincs annyi, mint Budapesté egyedül.A jelenlegi szolgáltató KNYKK-val kötött városi szerződés ráadásul hamarosan lejár, a tömegközlekedés fejlesztése az új kontraktus létrejöttéig nem ismeretes, így nehéz arról beszélni, hogyan alakulnak a kerékpárosfejlesztések. A két közlekedésmérnök kérdező többször feszegette a koncepciót, de ennél többet a helyszínen nem tudtak elérni.

A menet a parkbeli ügyességi és egyéb programokat követően természetesen most is elindult - az autósok pedig vérmérsékletük szerint mosolyogva-integetve vagy durcásan figyelték a Budai út - Várkörút - Palotai út - Horvát István út - Gáz utca útvonalat követő, rendőri biztosítással haladó félezres tömeget. Amely több mint tíz év után még mindig kritikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!