Hírek

2016.03.09. 19:45

3000 dolgozós logisztikai központ helyett pihenő- és rekreációs park lesz az Alsóvárosi rétből

Székesfehérvár – Hét évvel ezelőtt még arról szóltak a pletykák, hogy a Toyota egy hatalmas logisztikai központot épít az Alsóvárosi réten. A területet a város nemrég megvásárolta a magántulajdonostól, itt lesz Fehérvár „zöld tüdeje”.

Házi Péter

2007 tájékán az Alsóvárosi rét és környéke még több kisebb tulajdonos kezében volt, futóversenyeket, fűnyírós „képalkotó fesztiválokat” rendeztek itt néha, de általában a kutyák és az őket sétáltató gazdik uralták az egyébként igen lapályos terület látképét. Aztán jött Kovács Bence János, a Grupo Milton elnöke, aki magánszemélyként darabonként felvásárolta a területet. Ezek után kopogtatott be a fehérvári városházára az akkori polgármesterhez, állítólag azzal, hogy a Toyota és az indai Tata egy méretes logisztikai-szolgáltató központot és háromezer munkahelyet hozna Fehérvárra.

A területet 2008 márciusában aztán belterületbe vonta az önkormányzat, ám a grandiózus tervekből azóta sem lett semmi, pedig a befektető állítólag azt is vállalta volna, hogy az épülő elkerülő úthoz kiépíti logisztikai központ útkapcsolatát.

Az elmúlt időszakban pedig már a jelenlegi ellenzék és a városvezetés is úgy látta, ez a terület alkalmatlan ilyen funkciónak. Nemrég megjelent a kormányhatározat a Modern Városok Program idei évre vonatkozó összegeiről, azaz arról, melyik város mekkora összeget és mire költhet el 2016-ban.

Az Alsóvárosi réten nyolc-tíz évvel ezelőtt Fűnyírófesztivált is rendezett a Bőrgyár Kulturális Egyesület
Fotó: kortarsfesztival.hu

Ebben szerepel a Fehérvár Zöld Tüdeje program is. Megkerestük az önkormányzatot, hogy tudakoljuk, pontosan mit is takar ez a jól hangzó név és ez miként érinti a szóban forgó rétet.

„Az önkormányzat elkötelezett amellett, hogy a városban minél több egybefüggő zöldterület legyen, amely hasznos szabadidő-eltöltési és rekreációs lehetőséget biztosít az itt élőknek. Éppen ezért kezdtünk tárgyalásokat a terület tulajdonosával. Ez a rész szinte folytatása a Palotaváros mögötti területnek, ahová a Fehérvár Tüdeje – Zöld Fehérvár programot megálmodtuk” – kaptuk az írásbeli választ az önkormányzattól. Megtudtuk, az idei kormányzati támogatást (ami egymilliárd forint) az alsóvárosi rét megvásárlására fordította a város, hiszen ez az első lépés. A városvezetés legfőbb célja az volt a rét megvásárlásával, hogy biztosítsa annak zöldterület jellegét, azaz, hogy megakadályozza a terület feldarabolását, vagy beépítését.

A közgyűlés 2015 nyarán indította el a „Fehérvár Tüdeje – Zöld Fehérvár” programhoz kapcsolódóan a koncepcióterv készítésére vonatkozó pályázatot, amely már a jövőbeni fejlesztéseket megalapozó következő lépés.

Az elképzelések szerint az összességében mintegy 185 hektáros területen (a palotavárosi tavak mögötti rész és alsóvárosi rét együtt) egy pihenő- és rekreációs park funkciónak megfelelő kialakítás lesz, ligetes részekkel és erdősávval. Hogy erre a városban igencsak van igény, azt jól mutatja a Halesz liget, valamint a többi felújított zöldterület, ahová sokan járnak sportolni, pihenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!