A bakter után Lear király

Az évadnyitó társulati ülésen a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis díjat vehette át a múlt évad rendezéseiért – Bizánc, Don Carlos –, de az elismerésben nyilván „benne van” a társulatépítésben eddig végzett munka is. A mostani évad új bemutatóinak sorát is az ő rendezésével kezdte a fehérvári teátrum. Az Indul a bakterházat a múlt hétvégén láthatta a közönség, mi pedig a bársonyszékes előadás másnapján beszélgettünk.

Bagó Bertalannak nagyon jól esett a díj, amiről úgy véli, nem csak neki szól Fotó: Koppán Viktor

– Rendezői szemmel hogyan látja? Összeállt az előadás, vagy van még mit csiszolgatni rajta?

– Szerintem össze van rakva azzal együtt is, hogy a darab rendkívüli pontosságot és nehéz játékstílust követel a színészektől. Borotvaélen táncolnak végig, ám úgy látom, hogy a színészek végrehajtották azt, amit elképzeltem, és a helyén van a díszlet és a zene is. Ahhoz, hogy még jobban megtöltődjék ízzel, az kell, hogy találkozzon a közönséggel is. Az alapok erőteljesen működnek, jó a játék is, a finomságok pedig a nézők reakciói alapján érnek be. A második felvonás őrültebb, elszabadultabb, mint az első, éppen azért, hogy a közönség szokjon hozzá a stílushoz az első menetben, ismerje meg a humor forrását.

– Segíti a rendezésben, hogy egykor színészként kezdte a pályáját?

– Fontosnak tartom, hogy a rendező valamilyen szinten játsszon is. A rendezés komplex folyamat, nem íróasztalnál elgondolt, mérnökök által megszerkesztett dolog, hanem közös játék a színészekkel. Érezni kell, hogy mi éreznek, gondolnak. Ruszt Józseffel sokat dolgoztam együtt, ő mesélte, hogy amikor főiskolás volt, két évig nem engedtek színészt a közelükbe. Egymást rendezték, azért, hogy saját bőrükön érezzék, milyen hatást vált ki az instrukció. Az éles határvonalakat el kel mosni, s persze az sem árt, ha valaki egészben látja a kompozíciót.

– Honnan az indíttatás a pályához? Családi örökség vagy „csak” így alakult?

– A családban nem volt színész, édesapám festőművész volt. Én is az akartam lenni, de építésznek tanultam, hogy aztán a színművészeti főiskolára jelentkezzem. Korábban nem nagyon találkoztam a színészettel, színházzal, csak 14 éves koromtól, amikor Budapestre kerültem. Mi adta a lökést? Érdekelt. Az irodalmat mindig szerettem, sokat szavaltam. A főiskolára pedig elsőre felvettek. Érdekes, hogy már az első évben át akartam menni a rendezői szakra, mert inkább a színház komplexitása, egésze érdekelt. Aztán Ruszt József vezetésével 1989-90-ben megalakítottuk a Független Színpad nevű alternatív társulatot, nagyon érdekes előadásokat csináltunk. Ott már 2-3 darabot rendeztem is. utána Budapest 6 színházába hívtak színésznek, de én elhatároztam, hogy rendező leszek. S amikor Zalaegerszegre kerültem művészeti vezetőnek, színpadon már nem játszottam, csak filmekben.

– Zalaegerszegen hosszú időt töltött. Miért jött el?

– Tizenhárom évet. Sok volt, nem bírtam tovább. Jó volt ott, imádtam a társulatot, de én Budapesten lakom, és nagy volt a távolság. El kellett döntenem, hogy ottani lakos leszek-e, én pedig már nem láttam az életemet Zalaegerszegen. Szabadúszó lettem, az ország minden táján rendeztem. Már volt nevem, és ahol rendeztem, oda vissza is hívtak. Több színházba ötször is. Ez számomra nagy elismerés, visszaigazolás.

– Mint ahogyan hamar elismerték Fehérváron is a munkáját, a város színházi díjával. Mit szólt hozzá?

– Nagyon meglepődtem, és kifejezetten jólesett. Úgy érzem, a díj nem csak nekem szól, hanem a mostani vezetésnek is. Bíznak bennünk, úgy látják, jó úton járunk. Ami azt illeti, még úton vagyunk, mert rendkívül erős ugyan a csapat, de abból még egy igazi, egységes társulatot kell kovácsolni. Ez az év ebből a szempontból nagyon fontos időszak lesz. Olyan játékstílust, -technikát szeretnék kialakítani, amely aztán bárhol felismerhető lesz, és fehérvári jelenségnek hívják.

– Most mutatták be az Indul a bakterházat. A következő rendezése a Lear király lesz Mikor láthatjuk?

– Október 2-án vagy 3-án kezdődik az olvasópróba, a premiert november 16-ra tervezzük. Shakespeare egyik legnagyobb művéről van szó, egy hatalmas hegy. Akkor lehet előhozni belőle mindent, ha megvannak hozzá a színészek. Nálunk megvannak. A címszereplő Cserhalmi György lesz, és játszik benne Gáspár Sándor, Derzsi János, Makranczi Zalán, Radnay Csilla, Varga Gabriella, Földes Eszter is. A direkt aktualizálást ugyan nem szeretem, de nem egy múzeumban sétálnak majd a színészek