Hírek

2013.02.22. 15:49

A betegek érdekében

Székesfehérvár - Tapasztalatcserére gyűltek össze a szakemberek a Fejér Megyei Szent György Kórházban rendezett onkológiai szakmai napon pénteken.

Hajnal Csilla

Főorvosok egymás között: Cseh József, a megyei kórház onkológiai osztályának vezetője  (középen) mellett balról Pikó Béla, a gyulai, jobbról Pintér Tamás, a győri sugárterápiás központ vezetője

- Húsz éven át minden második esztendőben  vándorgyűléseken találkoztak a szakemberek  a Magyar Onkológusok Társaság hívására. Ezekben az években alakultak ki a megyei onkológiai gondozó központok, így a találkozók alkalmat adtak arra, hogy az orvosok kicseréljék tapasztalataikat és folyamatosan nyomon követhették a fejlődést. Mostanra a központok már mindenütt megvannak,  az összejövetelek felélesztése   a szakmai program mellett  most azt a célt szolgálja, hogy a problémák felvetésével a betegek érdekeit képviseljük - mondta Cseh József főorvos, a Szent György kórház onkológiai osztályának vezetője, a   nap szervezője. Az egészségügyben most látható folyamatok a központosítást szorgalmazzák, ez az onkológia területén nem feltétlenül jó a betegeknek   jegyezte meg a főorvos. Aki ugyanis távol él a sugárterápiás központoktól, annak gondot okozhat például  az utazás.

- Igaz ugyan, hogy  Országos Egészségpénztár finanszírozza a költségeket, ám csak utólag - emelte ki Cseh József. Annak pedig, aki a betegszállítást választja, fel készülni egy egész napos túrára, hiszen a kocsi adott esetben több településről szedi össze a betegeket, és  ez időbe kerül. Van kezelés, amelyik esetében akár harmincnál is több alkalommal kell ezt végigcsinálni, ráadásul úgy, hogy a kezelés után erős  rosszulléttel is számolni kell   könnyen el lehet hát  képzelni, hogy a beteg inkább föladja és egyszercsak  nem megy többet  ilyen feltételek mellett.   Ezt kell tudatni az egészségügyi vezetéssel a betegekért, akik nem tudják elég erősen képviselni az érdekeiket   hangsúlyozta Cseh főorvos, aki elmondta: jelenleg egy tucat sugárterápiás közppont működik az országban, a 13. a veszprémi lesz. A kérdésre, nem lenne-e túl drága minden megyében központot fenntartani, Cseh főorvos azt mondta: van erre vonatkozó ötlet egy kollégájuktól. A különleges berendezéseket nyilván nagyon sokba kerülne fenntartani. Lehetnének viszont a betegeknek elérhető közelségben kisebb készülékek, mondjuk Fehérváron is, amelyekkel a daganattal küzdők  85 százaléka ellátható. Ezeket akár úgy is lehetne működtetni, hogy egy-egy szakember ide utazik és ő végzi el az egyébként előre, mondjuk online  leszervezett kezeléseket. Például erről a javaslatról is készülhetne megvalósíthatósági tanulmány  mondta Cseh József.

A szakmai nap programjában a fehérvári onkológiai központ kialakulásáról is beszélt Cseh főorvos, aki végig is kalauzolta a résztvevőket a mostanra végre végleges helyére került osztályon. A MOT dunántúli szekciójának kerekasztal konferenciáján a megyék onkológiai központjainak helyzetéről is szó esett, majd szakmai előadások következtek, bemutatkoztak az onkológiai gondozó és az osztály munkatársai is. A résztvevők megismerkedtek   a Kézenfogva Onkológiai Klub életével, tevékenységével és egy gyógyult beteg történetével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!