Hírek

2016.11.02. 18:55

A fafaragó küzd a cigányságért és hálás az életéért

Székesfehérvár - Különleges kiállítás nyílt tegnap a Szent György kórház C épületében. Kosztics László fafaragó szobrainak bemutatásával, és Szent Erzsébet szobrának odaajándékozásával hálát ad az orvosoknak, nővéreknek, hogy megmentették az életét.

Gombkötő Gina

Három éve, Dél-Baranyából került Fejér megyébe, Csókakőre Kosztics László: itt talált ugyanis párra. Azonnal bekapcsolódott a megye kulturális életébe is, folytatta a faragást, kiállításon mutatta be szobrait. Azt mondja, a tárlattal egyfelől a háláját szeretné kifejezni, másfelől pedig az előítéletek ellen is igyekszik küzdeni.

Kosztics László művei körében a Szent György kórházban   Fotó: Koppán Viktor

Úgy látja, Fejér megyében nagyobb a cigányellenesség, mint ott, ahonnan ő érkezett, Baranyában - ahol ő felnőtt - németek, szerbek, magyarok, cigányok békében éltek együtt, és kölcsönösen becsülték egymást. Ő maga vállalja származását, és szorgalmazza, hogy mind többen foglalkozzanak Fejérben is a cigány kultúra, a hagyományok ápolásával.

Szobrai is a tradíciókat tükrözik: a jellemzően cigányok űzte mesterségek képviselőit idézik a szobrai, de a bibliai témák is foglalkoztatják. A hagyományok megőrzése érdekében alakították meg Csókakőn az Egyetemes Kultúráért Egyesületet is: az egyesület felajánlásaként kerül Kosztics László faszobra a kórházhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!