Hírek

2014.08.18. 17:50

A fináléra készülnek a Fehérvár Szépe jelöltjei

Székesfehérvár - Szombaton egy látványos showműsort követően végre kiderül, ki lesz idén a Fehérvár Szépe -Fejér Megyei Hírlap Királynője.

Buthy Lilla

Már tényleg nem sokat kell aludni a végső fináléig, ami többet ígér, mint egy szépségverseny döntője. Igazi show várható. Elérkeztünk tehát a verseny és a felkészülés utolsó hetéhez. Csak az utolsó simítások vannak hátra, hamarosan a Vörösmarty Színház színpadán kell bizonyítaniuk a lányoknak. A helyzet fokozódik, talán a lányokban is egyre jobban élesedik a gondolat, hogy itt bizony már nem a felhőtlen szórakozáson van a hangsúly, mindennek tétje van.

A szépségek eddig csapatként működtek együtt, barátok lettek, izgalmas programokon vettek részt, együtt wakeboardoztak, együtt másztak falat, vagy lazítottak az Árpád Fürdőben. Most azonban versenytársakká is váltak, hiszen csak egy lány fejére kerülhet a győzelmet jelentő korona.

Valóban hosszú út áll mögöttük. A legtöbb lány azért jelentkezett a versenyre, hogy kipróbálja magát a szépségversenyek világában, hogy bizonyítson, élményeket gyűjtsön, fotózásokon vegyen részt, vagy éppen új barátságokat kössön. Ma már azonban minden gyönyörű versenyző tudja, lesz egy kivételesen szerencsés lány, aki mindezeken felül még egy évig élvezheti a királynői szerepkört. A héten is még több próba áll előttük. Szó szerint, hiszen ruhapróbáról szaladnak frizurapróbára, onnan pedig sminkelni, majd koreográfiát gyakorolni. Jöhet a lámpaláz is, ugyanis nagyobb közönség előtt ma lépnek színpadra először. Egy divatbemutatón láthatjuk őket délután fél 6-kor, az Alba Plazaban. A lányok most még csak álmodozhatnak a konfettizáporról, a fotósok hadáról, a mesés nyereményekről, a tapsviharról. Szombaton azonban a tündérmese valósággá válik. Vagy a valóság válik tündérmesévé?

Segítsen Ön is, váltsa valóra az Ön által legszebbnek tartott fiatal lány álmát! A feol.hu-n egészen augusztus 21-ig adhatja le szavazatát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!