Hírek

2017.08.18. 17:40

A gyerekek egyik kedvence Joe kutyus, gazdira vár

SZÉKESFEHÉRVÁR - A Fehérvár Szépe - Fejér Megyei Hírlap Királynője verseny történetében először jótékonysági kampányba kezdtünk - az állatszerető döntős lányokkal karöltve.

Szanyi-Nagy Judit

A döntős lányokkal és olvasóinkkal együtt segítünk a Herosz állatotthonnak! A napról napra bemutatott kedvenceket örökbefogadhatják, s emellett még gyűjtésben is részt vehetnek az állatotthon javára! Az így összegyűlt összeget a szépségek az augusztus 26-ai döntőn adják majd át. Ismerkedjenek meg Pető Barbarával és a virgonc Joe-val!

Joe eddigi élete nem alakult valami fényesen. Alig két hónaposan került az állatotthonba először, felesleges szaporulatként - nem lehet eleget beszélni az ivartalanítás fontosságáról! Örökbefogadták, majd néhány hónap elteltével visszahozták, hogy költöznek, és nem tudják magukkal vinni. A visszakerülése után sokan érdeklődtek iránta, többen komolynak tűntek, végül mégsem jöttek érte.

A napközis táborban a gyerekek egyik kedvence volt. Időközben ivartalanították. Aktív, kiváló sporttárs lehetne, a pórázt már ismeri és szépen sétál, még a gyerekekkel is. Kutyaiskolába érdemes lenne járni vele, nagyon könnyen tanul és akár még a gazdival is együtt sportolhatna.

Barbarának a kutyái mellett volt még gabonasiklója, nyula és deguja is.

Pető Barbara és a legvirgoncabb Joe kutyus
Fotó: Radnai Zoltán

A menhelyen élő állatoknak és gondozóiknak átutalással is segíthet. Az összegyűlt összeget a Fehérvár Szépe - Fejér Megyei Hírlap Királynője augusztus 26-ai döntőjén adják át a döntős lányok a Herosz állatotthonnak.

Eddig várjuk felajánlásaikat az alábbi számlaszámra: MKB Bank, 10300002-10583135-49020023. A közleménybe azt írják: állatmenhely.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!