Hírek

2012.12.21. 21:21

A Hónap orvosa, ápolója - A mosoly és a szó erejében hisznek

Fejér megye - Küzdelmes pályán teljesítenek kiemelkedőt azok, akiket olvasóink hónapról hónapra megszavaznak a legjobb orvosnak, ápolónak.

Hajnal Csilla

Ezúttal Deák György és Fazekasné Bosnyák Erika munkáját ismerték el voksaikkal. Néhány éve költöztek a megyébe, ugyanabban az évben születtek, ugyanabba a gyülekezetbe járnak, jól ismerik egymást – novemberi legjobbjaink, Deák György gyermekneurológus és Fazekasné Bosnyák Erika ápolónő sok dologban hasonlítanak. A mosolyban például: mindketten vallják, hogy ez, no meg a beszéd, a beszélgetés, a kapcsolatteremtés a beteggel alapvető fontossággal bír a munkájukban.

 

Deák Györgyöt szeretik apró páciensei, van, aki ragaszkodik ahhoz: ha beteg, hozzá vigyék el szülei, hogy meggyógyítsa (Fotó: Nagy Norbert)

A hónap orvosa, a harmincnégy esztendős Deák György meséli, milyen öröm is az, ha a kétéves gyerek magától nyitja ki a száját, hogy ő belenézhessen a torkába. Nagy elismerés ez, hisz sikerült elnyerni a kis beteg bizalmát, aki hajlandó együttműködni vele, az pedig már fél gyógyulás. Persze, a szülőkkel is foglalkozni kell, megfelelő információkkal ellátni őket, mert sokan alapvető dolgokkal nincsenek tisztában, nem tudnak például helyesen lázat csillapítani vagy egy szemcseppet adagolni, ha a gyereknek arra van szüksége. A beszélgetés azért is fontos, hogy ne maradjanak megválaszolatlan kérdések: nem biztos, hogy jó, ha a szülők félinformációkat szereznek be a gyerek betegségéről az ismerősöktől vagy akár az internetről.

Deák doktor tehát beszél – néha talán kicsit sokat is, jegyzi meg –, magyaráz, mosolyával megnyugtat, a kicsiket is elvarázsolja. Mint például azt a kisfiút, aki a csuklójára nyomott kedves figura nyomán „sünis doktor bácsiként” emlegeti őt, és amikor beteg, azt kéri, vigyék el hozzá, hogy meggyógyítsa, vagy a többit, akik hangosan köszöntik, ha meglátják, mondjuk bevásárlás közben.

Azt adom, ami vagyok – mondja Deák doktor, amikor kérdem: honnan a türelem, a kiegyensúlyozottság – és hozzáteszi, a hit és a gyülekezet, ahová első gyermekükkel várandós feleségével együtt járnak, erős háttér: mindig van hova fordulni, van honnan feltöltődni. A fiatal szakorvos a Szent György kórház gyermekosztályán, meg persze a szakrendelőben is dolgozik. Messziről érkezett hozzánk: a partiumi dombok között, Szilágysomlyón született, ott végezte az általános meg a középiskolát. Jó volt a reáltárgyakból, matematika versenyeket nyert, tanára kicsit meg is orrolt rá, amikor mégis az orvosi egyetemet választotta. Szeretem az embereket, szeretek segíteni – mondja Deák doktor magyarázatként, és hozzáteszi: nagyon jó döntést hozott.

A marosvásárhelyi egyetemi évekről szép emlékei vannak, élvezte a kutatásokat, sok jó embert megismert ott. A rezidensképzést viszont már nem lehetett volna magyarul végezni, ezért feleségével, akkori jegyesével együtt úgy döntöttek: Magyarországra jönnek. Másfél évig Dunaújvárosban dolgozott, hetedik éve pedig a megyei kórház a munkahelye. A gyermekgyógyászat után második szakvizsgáját az idén tavasszal szerezte; a gyermekneurológia hiányszakmának számít, a megyében ő a második, aki e képesítéssel bír. Az osztályos munka, az ügyeletek mellett sok konzíliumot is ad, ráadásul még a Bugát középiskolában is tanít.

Szigorú tanár vagyok – mondja, de sokat adok is, hogy mindenki megszerezhesse a tudást, amire szüksége lesz. Nem unalmas az életem – összegez a doktor, aki láthatóan nem csak mondja, de meg is éli az alapigazságot: az tud boldog lenni a világban, aki tud elégedett lenni.

Akár kollégák is lehetnének – mondja a vele egyidős Deák doktorról Fazekasné Bosnyák Erika, aki az érettségi után orvosi egyetemre szeretett volna menni, de nem vették fel. A hónap ápolójőnének választott közvetlen, kedves mosolyú fiatalasszony akkor kétéves mentőápoló képzésre jelentkezett, segédnővérként dolgozott mellette, de önkénteskedett is, és a képzés adta gyakorlati lehetőségeket alaposan kihasználta: látott sok szülést, műtétekre is bemehetett, no és mentőzött, amennyit csak tudott.

 

Az intenzív osztályon minden apróságnak örülni kell, óriási siker, ha megszólal egy hosszasan eszméletlen beteg – mondja Fazekasné Bosnyák Erika (Fotó: Pati-Nagy Bence)

A sikeresen letett vizsgák után nagy dilemma elé került: legyen mentőtiszt, építsen karriert – vagy válassza inkább a családot? Sok gyermeket szerettek volna párjával, így aztán Erika az utóbbi mellett döntött. Ma öt csemetét, négy fiút és egy leányt nevelnek együtt itt, Fehérváron: hat évvel ezelőtt Kiskunfélegyházáról költözött ide a család. Azt meséli Erika, már gyermekkorában is vonzódott az egészségügyhöz, talán mert sokat betegeskedett. Tízévesen kórházban volt egy alkalommal, a kórteremben mellette egy mozgássérült kislány is feküdt, s ő segített neki mindenben, amiben csak tudott. És milyen érdekes – jut eszébe, egy iskolai farsangon volt ő már ápolónő is!

A fiatal anyuka tíz év után, másfél éve tért vissza az egészségügybe. A férje nem is nagyon örült neki, a munkabeosztás nem éppen kedvező egy ötgyerekes anyának. Bár apa sokat segít, időnként, amikor anya nappalos, komoly logisztikai feladat megoldani, hogy a gyerekek mind időben elérjenek zeneiskolába, edzésre vagy épp a drámaszakkörre. A megyei kórház krónikus osztályáról az ősszel került Erika az intenzívre, ahol nagyon jól érzi magát, s tanulhat is hamarosan, mert persze meg akarja szerezni az intenzív szakápolói végzettséget. Jó helyen vagyok, ott, ahol a szívem is szeret lenni – mondja mosolyogva, és el kell hinni neki, olyan nagy szeretettel beszél a betegekről.

Az eszméletlennek, a komoly műtét után félálomban levőnek is mindig beszélek, tudom, hogy hallja – húzza alá, mennyire fontosnak tartja a jó szót. Nem könnyű munka az intenzíven dolgozni, lelkileg is megviseli az embert: sok a balesetes, az agyi katasztrófát szenvedett fiatal ember, úgyhogy itt minden apróságnak örülni kell. Ezek a kicsi örömök, s a hitből merített erő segít túlélni a tragédiákat, segít elviselni a tehetetlenség, a "nem tudok rajta segíteni" szörnyű érzését. Itt óriási siker, ha megszólal, s végül felépül az anya, akiről szinte már lemondtak, s akit nagyon vár haza a családja. Látni ezt az örömöt mindig megható, lélekemelő pillanat – mondja végül Erika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!