Hírek

2016.01.20. 19:10

Különleges edzésen vettek részt a Fehérvár Szépe verseny döntősei

Székesfehérvár - A Fehérvár Szépe verseny három döntősének segítségével tartottak CrossFit bemutatót a Gáz utcai sportcsarnok edzőtermében.

Sebestyén Lilla

A CrossFit edzésmódszer lényege, hogy funkcionális mozgásokra épül, amelyekkel az edzőtermen túl is sokszor találkozunk, és amire az emberi test valóban tervezve van, ilyen akár egy bőrönd felemelése vagy a guggolás. - Ez azért is jó, mert a segítségével megtanuljuk, hogyan kerülhetjük el a sérüléseket a valóvilágban, miképpen emeljünk meg mondjuk egy nehezebb tárgyat. Nagyon ügyelni kell a tartásra, a mozdulatok precíz kivitelezésére és azért is fontos az edző szerepe, mert ezeket az apró hibákat ő tudja kijavítani - magyarázza Horváth Balázs, CrossFit edző, aki szerdán egy nyílt edzésen be is mutatta, hogyan kell elképzelni ezt a mozgásformát. Segítségére a legutóbbi Féhérvár Szépe - A Fejér Megyei Hírlap Királynő verseny három döntőse volt, név szerint Harkányi Cintia, Pokó Rita és Tar Krisztina. A lányok ezelőtt még nem találkoztak a CrossFittel, így Balázs feltudta hívni a figyelmet, azokat az apró hibákra, amiket egy kezdő általában elkövet.

- Mindannyiunknak van testtudatunk, de ezt fel kell ébreszteni az edzések során - mondja el a sportoló, aki először kettlebellt ad a lányok kezébe, majd előkerül egy hatalmas gumikerék, egy dobogó és pár súlyzó is. A lányok ügyesek, jól bírják a kiképzést, nem fognak ki rajtuk a feladatok. A bemutató egyébként nem csak a Fehérvár Szépe egykori versenyzőit érdekelte, megjelentek az fehérvári jégkorong csapatból is páran és ott voltak Balázs jelenlegi tanítványai, akik már rutinosan fogtak hozzá a gyakorlathoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!