Hírek

2016.01.22. 15:56

A kerékpárút tényleg veszélyes volt - a súlyos fogyatékosságot szerzett férfi tovább küzd

Székesfehérvár – Nincs több lehetőség a felülvizsgálatra, Perusza Zoltán ügyét végérvényesen befejezettnek tekinti a Kúria. Ahogy korábban megírtuk, a kerékpáros súlyos balesetet szenvedett 2009-ben a Sárkeresztúri úton, ahol gyakorlatilag az árokba hajtott biciklijével. A kanyart, illetve a veszélyes területet nem megfelelően jelezték a szakaszon, így a város önkormányzata hibát vétett - áll a szakértői véleményekben.

S. Töttő Rita

Az önkormányzat korábban már kénytelen volt kifizetni a baleset óta súlyos fogyatékossággal, kerekesszékben élő Perusza Zoltánnak a közel 20 millió forintos kártérítési összeget, a jogerős ítélettel szemben azonban felülvizsgálattal élt. A Kúria azonban január 21-én döntött – árulta el a feol.hu-nak Magyar Gábor, Perusza ügyvédje, azaz a szakértői vélemények alapján Zoltánnak jogosan járt a kártérítés. Az önkormányzat a per során azzal érvelt (az ítéletben olvasható), hogy a meghatározott mértékben nem lehet ő a felelős, hiszen „a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyében szereplő módon és a Székesfehérvári Rendőrkapitányság szakhatóságával összhangban alakította ki a forgalmi rendet a kerékpárúton”.

A szakértői vélemény azonban megállapította, hogy a „kerékpárútnak ez a szakasza nem felelt meg a biztonságos közlekedés jogszabályokban előírt követelményeinek” - áll az ítéletben, ahogy az is, hogy arra nincs semmilyen bizonyíték, hogy Perusza alkoholfogyasztása bármilyen módon közrehatott volna a baleset bekövetkeztében. Pedig azonnal kórházba került, ahol ez is kiderülhetett volna. Zoltán a feol.hu-nak ezzel kapcsolatosan azt mondta: - Ezzel az ártatlanságom teljes mértékben bizonyítást nyert! Az önkormányzat, a hírlap kérdésére elmondta: megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a 20 millió forintos kártérítési összeget áthárítja a tervezőre, a kivitelezőre. Perusza pedig nem áll meg, további perekre készül, a fogyatékossága miatt ugyanis tönkrement a vállalkozása. Életjáradékot és további kártérítéseket szeretne - árulta el.

A történet pontos hátterét itt olvashatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!