Hírek

2015.04.19. 19:09

A korrupció ellen tüntettek Székesfehérváron

Székesfehérvár - Közel félszázan vettek részt vasárnap délután Az Országos Tüntetés a Korrupció Kormánya Ellen nevű demonstráció Székesfehérvárra szervezett tüntetésén.

Országos szinten hetven településen szervezett tiltakozást a Demokratikus Koalíció (DK) a korrupció ellen. Székesfehérváron a megyeháza előtt demonstráltak, s mondtak beszédet a résztvevő pártok vezetői, illetve civil aktivisták. Ez utóbbiak közé tartozik Pintér András, aki József Attila Levegőt! című versét szavalta el a demonstráció kezdetén.

A baloldali ellenzék a jobbos szavazók józanságára is apellál. Fotó: Molnár Artúr

A hallgatóságnak Vass Éva, az Együtt – a korszakváltók pártja megyei alelnöke, Horváth Sándor, az elhunyt Váradi András, az Együtt alcsúti jelöltjének barátja, Márton Roland, az MSZP fehérvári elnöke és a párt országos alelnöke, valamint Földi Judit, a DK fehérvári szervezetének elnöke mondott beszédet, s hívta fel a figyelmet „a mindent átszövő korrupcióra", valamint az elmúlt időszak társadalmilag is „neuralgikus" pontjaira.

Szóltak a trafikügyekről, a „földmutyikról", a stadion-építésekről, az áfacsalásokról, a kaszinók s a közvilágítás-fejlesztések egyeduralkodóiról, de nem maradhatott ki a brókerbotrány sem. A felszólalók végül kitértek arra is, hogy beszélgetni kell az emberekkel, azokkal is, akik a jobboldalra szavaztak, s lehetőséget kell nekik biztosítani arra, hogy felismerjék tévedésüket, s beláthassák: hibát követtek el.

A közel egyórás vasárnap délutáni tüntetés rendbontás nélkül, békésen zajlott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!