A leendő gyilkosok köztünk járnak

A nizzai támadó, a müncheni lövöldöző vagy korábban a norvég tömeggyilkos Breivik, de a repülőt szándékosan hegynek vezető másodpilóta Lubitz is – mind olyan közveszélyes személyek, akiknek elmeállapotával kapcsolatosan kétségek merültek fel, sőt, többen, a támadásukat megelőzően is „képbe kerültek" már különböző pszichiátriai kezeléseken. A laikus olvasóban joggal merül fel a kérdés, vajon az illetővel kapcsolatba kerülő szakember mennyire láthatja előre, hogy a betegben zajló folyamatok vége nagy valószínűséggel agresszióba vagy éppen gyilkosságba torkollik? A témát Kárpáti Róberttel, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház pszichiátriájának osztályvezető főorvosával boncolgattuk. A 18 éves müncheni lövöldöző, a kilenc ember életéért felelős iráni-német David Ali Sonboly például korábban pszichiátriai beteg volt, ahol állítólag maga jelentette ki egyik betegtársának, hogy a norvég tömeggyilkos Breivik rajongója, maga is gyakran fantáziál erőszakos cselekményekről, s nem mellesleg embergyűlölő. De mit lehet(ett volna) tenni? A német hatóságok is csak annyit tudtak, hogy őrizetbe vették a betegtársat azért, mert nem jelezte a rendőrségnek azt, amit tud.

– Először is tegyünk különbséget a fanatizált szélsőséges terroristák, valamint a különböző kóros elmeállapotokat mutató gyilkosok között – szögezi le a főorvos, aki szerint ettől függetlenül a közös bennük mégis az, hogy igazán egyiknél sem lehet előre látni, mire készülnek vagy mit követhetnek el később. – Persze vannak mindegyik típusú terroristára jellemző alaptulajdonságok, amelyek közösek, de hogy ez jelenti-e azt, hogy másnap ebből 'balhé' lesz, nem lehet kijelenteni.

A közös jellemző lehet ezekben az emberekben például a kiközösítettség, jogfosztottság, a közösséghez való tartozás vágya. Általában olyan emberek – jellemzi őket a szakember –, akik parttalan életet élnek, kóros azonosulási igényt mutatnak a szociálisan elnyomottakkal szemben. Gyakran „agymosásnak" – fanatizálásnak – köszönhetően negatív érzelmeik vannak a másként gondolkodókkal szemben, s értékítéletük szerint a „másokkal" szemben elkövetett bűncselekmények, gyilkosságok nem számítanak bűnnek. A rossz hír az, hogy az ilyen érzelmeket gyakran családból hozzák magukkal az elkövetők.

Kárpáti Róbert szerint különbséget kell tenni a fanatizált terroristák és a kórós elmeállapotokat mutató gyilkosok között Fotó: Archív

A kérdés az, ha erre utaló jel van, létezik-e protokoll, például jelezni kell-e hatóságoknak, bárkinek a „gyanút"? A főorvos szerint ez nagyon nehéz kérdés, hiszen egyetlen elmeállapotból sem lehet egyértelműen arra következtetni, hogy ebből egészen biztosan mondjuk gyilkosság lesz. – Egyetlen esetben kötelességem hívni a mentőket: ha találkozom valakivel, aki azt mondja, olyan gyilkos indulatok vagy éppen gondolatok dúlnak benne, amelyek gyilkosságra, illetve öngyilkosságra ösztönzik. Ilyenkor alapból pszichiátriai osztályra kell szállíttatni az illetőt, hiszen megeshet, hogy hangok vagy súlyos depresszió, esetleg más egyéb hatására érez így – szögezi le Kárpáti doktor. De – hangsúlyozza a főorvos – a pszichiátriai betegek nem terroristák, javarészük még csak nem is agresszív.

– Azért azt tudni kell, a pszichiátriai vagy pszichológiai kezelések alatt állók nem agresszívebbek a nem kezelteknél! A börtönben sem pszichiátriai betegek ülnek. Éppen ezért szoktam arra kérni a háziorvosokat, ha otthon megveri az italos férj a feleséget, akkor rendőrséget hívjon, ne pszichiátriai osztályra küldje az illetőt. Az agresszió ugyanis ez esetben nem pszichiátriai betegség, hanem az alkoholfogyasztás tünete. Épp ezért nem a mi hatáskörünk.

Akkor viszont az, tudjuk meg, ha nem alkohol vagy egyéb függőség a tombolás oka. – Ha aktuális agresszió van otthon, hívják a mentőt, ne a rendőrséget. A pszichiátrián pedig majd eldöntik, szükséges-e kezelés.

De kanyarodjunk vissza: egy-egy elmebeteg bűncselekménye után gyakran boncolgatják a kérdést, vajon a környezet, család, munkahely, iskola észrevehet-e bármit a betegben zajló folyamatokból s ha igen, mit tehet?

A világhálót bejárt megdöbbentő fotó a nizzai tengerparton készült az egész világot megdöbbentő ámokfutás után. A gázolásos merénylet halálos áldozatai között sok kisgyerek és kamasz fiatal volt.

– Döntően nem veheti észre, mire készül az illető – vélekedik a pszichiáter szakember. – Nagy többségük ugyanis az átlagnál sok szempontból intelligensebb. Hiszen ezek a cselekmények nem hirtelen döntések alapján születtek, a nizzai, müncheni gyilkos is hosszú ideje tervezte, precízen kiszámította, mit kell tennie, hogy minél nagyobb hatásfokkal tudjon „dolgozni".

Sajnos egyfelől képesek beleállni egyfajta szerepjátékba,amely alapján azt gondolhatja a környezetük, hogy minden rendben van. Másrészről pedig, egyáltalán nem biztos, hogy indulatok forrnak bennük – mondja a főorvos. – Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy nem teljesen hideg fejjel viszik végbe a cselekedetüket – teszi hozzá. Kényszergyógykezelésre is éppen ezért meglehetősen nehéz küldeni valakit...

– Első alkalommal a háziorvos utalhatja be a beteget a pszichiátriai gondozóba. Itt egy, a kezelést végző orvosi csapattól független elmeorvos szakértő javasolja vagy nem javasolja a kiérkező bírósági képviselőnek a kényszerkezelést. S épp ezért nehéz és ambivalens a helyzet – világít rá az osztályvezető: hiszen egy olyan szakember vizsgálja a beteget, aki nem ismeri, csupán egy rövid foglalkozás után állít ki véleményt.

– Néha meglepődünk, amikor mi bent tartanánk a beteget, a szakértő mégsem így gondolja. Mégpedig azért, mert a beteg arra a rövid időre „összekapja" magát, mert tudja, sok múlik azon, hogy viselkedik az orvos előtt.