A legutolsó ugrás - 84 évesen vetette ki magát a gépből

Az idős sportember utolsó ugrását a Börgöndi Repülőtéren hajtotta végre negyedmagával. A repülőgép reggel fél kilenckor vitte fel őt, és bajtársait négyezer méter magasra, ahonnan a mélybe vetették magukat. Paczur Ferenc közel 2200 méter szabadesés után nyitotta ki az ernyőjét, barátai kicsivel később, és a több éves tapasztalatnak, no meg Fortuna istennőnek köszönhetően, sikerrel földet is értek. A búcsúugrás okán akaratlanul is felidéződtek a régi, szép emlékek Ferencben, s ezeket velünk is megosztotta. Mint kiderül, ötvenegy évig vadászpilótaként hasította a levegőt és már akkor is csodálta a gépből „kilépő” fiatalokat.

– A szabadesés, egy olyan csodálatos érzés, melyet nem lehet szavakkal elmondani. Az adrenalinszint a plafonig szökik és pillanatok alatt kell dönteni: mikor nyissak ernyőt, milyen a szélirány, hogyan tudok stabilan földet érni? Ezeket a döntéseket pedig tiszta fejjel kell meghozni – szögezi le Ferenc, aki azt is elárulja, ma már az egészségügyi állapota nem olyan, hogy a továbbiakban kockáztatni merjen, pedig az eredeti terv az volt, hogy kilencven éves korában fejezi csak be.

– Az ejtőernyőzéssel egyébként hetvenévesen kezdtem el foglalkozni. Azóta eltelt tizenöt esztendő és én rengeteg gyönyörű emlékkel gazdagodtam. Egyszer például Floridában ugrottam az Atlanti óceán felett. A pilóta még riogatott is, hogy ahol a bugyog a víz, ott bizony cápa van, így semmiképp se essek bele az óceánba. Hála az ég a parton landoltam, de gyanítom, ha a vízben teszem akkor sem történt volna semmi nagyobb baj, ugyanis három búvár is lesben állt szigonyokkal, hátha menteni kell – mesél Ferenc, akinek Dunaújvárosban is volt egy rizikós ugrása. Egy repülős nap alkalmával szabálytalanul nyílt ki az ernyője és kénytelen volt a mentőernyővel leszállni. Mint mondja, az volt az egyetlen eset, amikor mentőernyőt kellett alkalmaznia, és azóta is arra a legbüszkébb „pályafutását” illetően, hogy akkor sikerült biztonságban leérnie. Amikor megkérdezem, hogy nem lesz-e nehéz elengedni ezt a sok izgalmat, őszintén vallja be: bizony nagy akaraterő kell hozzá. Boldogítja azonban a gondolat – érzékenyült el –, hogy egyúttal több ideje lesz a családjára és dédunokájára, akit édesanyja még a szíve alatt hord.