Hírek

2016.06.24. 12:50

A maguk világában teljes az életük

Évről évre több diák jelentkezik a Fiatalok együtt egymásért program napközis táborába. Így aztán a ciszteres gimnazisták különleges képességű fiatalokkal töltik együtt nyári szünetük első napjait a Szent Kristóf Házban.

J. Mező Éva

Belépek az ajtón és a ház lakói máris ölelnek. Mesélnek életükről, amelyben fontos helyet kapnak a barátságok, a másik iránti figyelem, az őszinte érdeklődés. Világuk nagyon érzékeny világ. Négy év óta rendszeres az együttműködés a két székesfehérvári intézmény, a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Szent Kristóf Ház között. A ház igazgatója, Magyar László arról beszél, hogy folyamatosan keresnek lehetőséget fogyatékkal élő fiataljaik számára, hogy minél több emberrel találkozzanak. Ezek a találkozások új utakat nyitnak meg, ahol ép és egészséges emberek egymásra mosolyognak, egymás világára rácsodálkoznak:

- A tábor is lehetőség az integrációra. Élmény lakóinknak, mert vidám fiatalokkal találkoznak. Ilyenkor együtt vagyunk, együtt cselekszünk, őszintén meg akarjuk ismerni egymást. Hallgatják lakóink, milyen gimnáziumba járni, hogyan szórakoznak, barátkoznak a diákok. Szívszorító beszélgetések tanúi lehetünk, ugyanakkor a különleges képességű emberek ezeket a találkozásokat végtelen szeretettel hálálják meg. Sugárzik belőlük a bizalom, a jókedv. Ők más síkon élik életüket, mutatják ki érzéseiket. Vannak gyermekes vonásaik, mi mégis felnőttként kezeljük őket. Az az alapelvünk, hogy nem a fogyatékosságukra helyezzük a hangsúlyt, hanem a képességeikre. Mindenkiben van valami, ami a közösség számára érték, és itt a házban éppen az jelent komoly feladatot számukra, hogy elfogadják egymást. A családban óvó-védő szárnyak veszik őket körül, nálunk mindenki szuverén egyéniség.

Magyar László (középen) szerint mindenkiben van valami, ami a közösségnek érték. Jobbján a szülinapos Bíró Balázs, bal oldalán Vass Alexandra készít a ciszteres diákokkal süthető gyurmából ékszereket Varga Krysztyna vezetésével

Mindenki szeretne kérdezni, mondani valamit. Ha mást nem, azt, hogy ki a legjobb barátja. Poschár Zsolti valójában kolléga. Móron a Mária Rádiónak gyakran készít interjúkat. Minden érdekli, pontosan kérdez. Diktafonjával ezeket a beszélgetéseket felveszi, majd a rádió szerkesztője Rüll Erzsébet tovább dolgozik a beszélgetéseken. Zsolti ötlete nyomán valósult meg a Szent Kristóf Hírmondó: négy év óta fotók, rövid írások örökítik meg újság formájában a ház életét.

A házat levendula illat járja át. Pappné Márti vezet körbe. A teraszon rengeteg felfüggesztett csokor. Együtt szedték a virágot a Mór melletti levendulamezőn, csokorba kötötték, szárítják, majd lemorzsolják és varrnak belőle illatpárnákat. Támogatóiknak, önkénteseiknek lesz ajándék. Gyógynövények, fűszernövények is száradnak a teraszon. Kertész csoportjuk termeszti ezeket a kertben, a lengyel származású Varga Krysztyna vezetésével. Adottságaiknak megfelelően sorolták a ház lakóit különféle csoportokba. Az ügyes kezűek varrnak, hímeznek, festenek, az erősebbek az udvart, a templomkertet rendezik, de a környéken élő idősebb emberekhez is hívják őket a házimunkába besegíteni. Az
előadói képességekkel megáldottak verseket tanulnak, mesefeldolgozásokat adnak elő. Rendszeres fellépői a maroshegyi rendezvényeknek, vagy a Gárdonyi könyvtár programjainak. Itt mindenkinek feladata van.

A nyári tábor mai prog- ramja a kézműveskedés. Lehet gyöngyöt fűzni, dombornyomatot színezni, süthető gyurmából ékszert készíteni. Elkezdődik a ráhangolódás, de a beszélgetéseknek sincs vége. Vass Alexandra füzetébe mindent lejegyez:

- Hiányozni fognak a ciszteresek, ha nem lesznek itt. Tegnap egy vagány srác volt a párom, beszélgettünk vele a szerelemről. Asztalos János Edda rajongó, imádja a rockot. Pataki Attilával készült közös fotóját őrzi, és mindig magánál hordja a karkötőt, amit tőle kapott. Nincs olyan Edda szám, amit ne ismerne. Szintetizátoron játssza és énekeli ezeket. Azért szeretek a Szent Kristóf Házba járni - mondja -, mert itt elfogadnak. Korábban mint sérült embert, kitaszítottak. Bíró Balázs a 41. születésnapjára készül. Az lesz az ajándéka, hogy szombaton a testvérével étteremben ebédelnek.

- Loncikám, meséld el, hogy a tanárnőm odaadta neked a pink táskáját! - öleli meg a nálánál több évvel idősebb ember vállát a 12 éves Mátyus Bence, majd ugyanilyen átható szeretettel odafordul a másikhoz:

- Dézikém, jól vagy? Bence az édesanyját kísérte be a Szent Kristóf Házba, nem először. A közeli iskolába jár és amikor osztálytársai egy séta közben kifigurázták szembejövő, sérült barátait, határozottan kiállt értük:

- Nem tehetnek róla, hogy ilyenek, de ismerjétek meg őket és rájöttök, mennyire szerethetőek! - mondta nekik.

Eközben a zeneteremben már gyülekeznek a ciszteres diákok, egyforma pólót hord most minden gimnazista és házlakó. Vámosi Péter nem először jár itt:

- Néha iskola után is benézek hozzájuk. Énekelünk, focizunk. Nagyon barátságosak, vidámak. Kezdetben sajnáltam őket, de már tudom, a maguk alakította világban élnek és így is teljes az életük. Veszelovszki Dóra sem először jár sérült emberek között. Édesanyja Velencén speciális iskolában dolgozik. Kedvességük, közvetlenségük az, ami örömmel hozza a fogyatékkal élő emberek közé. Úgy gondolja, sokat tanulnak egymástól, egymásról. Borbély Noémi megvallja, tartotta az első találkozástól, de már feloldódott közöttük:

- Minden reggel örömmel fogadnak és hálásak, hogy újra velük vagyunk. Őszintén kimondják az érzéseiket, amire kevés ember képes, engem ezzel gazdagítottak leginkább - mondja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!