Hírek

2015.05.06. 18:03

Országos összesítésben jól szerepel Fehérvár a bűnügyi térképen

A rendőrség honlapja alapján készített statisztika szerint Sopron után Fehérvár a második legbékésebb nagyváros.

Házi Péter

A rendőrség honlapján található országos bűnügyi térképet felhasználva az Otthontérkép elkészített egy érdekes összesítést. A statisztika alapján 2013-ban Székesfehérváron 21,7 bűncselekmény jutott ezer lakosra, 2014-ben pedig (decemberig) pedig mindössze 13,9 volt ez az arány. A legfertőzöttebb megyei jogú város Szolnok, ahol ezer főre 37,8 bűneset jutott 2013-ban. Kiemelkedik a mezőnyből Siófok, ahol, nyilvánvalóan a nyári turisztikai szezonnal összefüggésben, de ezer emberből hetvennyolc volt részese valamilyen bűncselekménynek. Ha a 2013-as adatokat nézzük, Miskolcon 35 bűneset jutott ezer lakosra, de Dunaújvárosban is magas, 31,26 ez az arány.

A rendőrségi adatok felhasználásával készült táblázatban az ezer lakosra jutó bűneseteket látjuk
Grafika: Koppán Viktor

A statisztikából megállapítható, hogy a legbékésebb megyei jogú város Sopron, amelyet Fehérvár követ. A város 2014-es közbiztonsági helyzetéről a pénteki közgyűlésen is szó lesz, ahol Kovács Zsolt városi rendőrkapitány számol be a helyzetéről. Az előterjesztés szerint 2012-ben 18 ezernél több bűneset jutott a rendőrség tudomására Fehérváron, 2013-ban ez 8476-ra csökkent, tavaly pedig háromezer alatt volt a bűncselekmények száma.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!