Hírek

2016.11.11. 14:52

A Munkáspárt nem kér az EU-USA partnerségből

Fejér megye - Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke az EU-USA egyezménnyel kapcsolatban tartott ma sajtótájékoztatót, több helyszínen is a megyében.

Sebestyén Lilla

A Munkáspárt vezetője elmondta, nem támogatják a TTIP-t, vagyis az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió kereskedelmi és beruházási partnerségi kapcsolatát, melyről jelenleg is folynak a tárgyalások. Thürmer Gyula kifejtette, a párt véleménye az, hogy az egyezmény a multinacionális cégek gyarapodását segíti, és sérti a valódi dolgozók jogait.

Fotó: Koppán Viktor

Ezentúl veszélyezteti a függetlenségünket, a  magyar mezőgazdaságot, és a helyi termelést is, mert a hazai kis- és középvállalkozók nem tudnának versenyezni az amerikai cégekkel. A szerződés beengedné Magyarországra az amerikai, génmódosított élelmiszereket is, ezáltal az emberek egészségi állapota is romolhat.

A Munkáspárt képviselői városról városra járva hangoztatják a TTIP-vel kapcsolatos ellenérveiket, a megyében is több helyen tartottak sajtótájékoztatót, délelőtt például Székesfehérváron.

Az egyezménnyel kapcsolatos aggályaikról a városvezetőket is tájékoztatják levélben, abban bízva, hogy a magyar kormány nem támogatja majd a tárgyalások folytatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!