A művészet luxus? Ki vesz ma műalkotást, és hogy jut el a művészet az otthonokba, a közönséghez?

S ez itt a nagy kérdés: hogyan alakul ki az igény? Mint a megkérdezettek véleményéből kiderült: nagy szerepe van mindebben az oktatásnak, de maguknak a művészeknek is. Így most innen közelítjük meg a témát.

A Székesfehérvári Művészek Társasága egyik alapító tagja, Pinke Miklós festőművész a Pelikán Galéria aktuális kiállításán osztotta meg gondolatait. A falakon olyan műveket láthattunk, amelyek a társaság tagjainak tulajdonában vannak. Így Pinke Miklós is bemutatott néhányat kis házi gyűjteményéből, s kiderült: ezek az alkotások főleg ajándékozás, cserebere útján kerültek hozzá.

Az igazán komoly művek vásárlását sosem engedhette meg magának. Tapasztalatai szerint tőle is inkább a jobb módú réteg vásárol, főleg alkalmakkor, például karácsony előtt. Mégsem gondolja azt, hogy a művészet mindig a luxuscikk kategóriába tartozott volna, mert édesanyja annak idején meg tudott venni egy ügynöktől, az átlagfizetéséből egy nívós, zsűrizett Gross Arnold grafikát. Ez azóta is a család tulajdona. Nyugdíjas tanárként, 42 évi oktatási tapasztalattal a háta mögött Pinke Miklós úgy gondolja: ahhoz, hogy valaki értékeljen egy alkotást, kell valamilyen ismeret a művészetről.

Pinke Miklós a Gross Arnold-grafika előtt, amit még édesanyja vásárolt. A festőművész nem gondolja, hogy feltétlenül luxus a képzőművészet, bár tőle inkább a módosabb réteg vásárol (Fotó: Koppán Viktor)

A probléma ott lehet, hogy az iskolai rajz oktatás mindig is a sor végén szerepelt, és nem átfogó művészeti ismeretet adott, hanem egy készséget, a rajzolni tudást várta el. Ám ez nem ment mindenkinek, ezért ő inkább vizuális gondolkodást, megismerést próbált tanítani. A festőművész hozzátette még: fontos a galériák szerepe is, amelyek révén az alkotók megjelenhetnek a közönség előtt. Ám ezekből Budapesten van több, s nem mindig könnyű a művészeknek bejutni, szerződést kötni egy galériával. A művésztársasággal próbáltak közelebb kerülni a közönséghez, a leendő vevőkhöz: többször szerveztek hétvégi nyílt napot is. A Pelikán Galériában kisméretű képeket állítottak ki, elérhető áron, de sajnos elenyésző volt az érdeklődés

A fehérvári belvárosban működik egy galéria. A tulajdonos, Ludvig Erzsébet elmondta: eredeti műalkotások – festmények, szobrok – és másolatok is vannak náluk. Utóbbiaknál az igényes sokszorosítás pont azt szolgálja, hogy elérhetőbb áron is szép képhez juthasson a vásárló. Ám a drágább, eredeti műveket is keresik, a vevők jellemzően a közép-, illetve az idősebb korosztályból kerülnek ki. Az ár egyébként nagyban függ attól, milyen technikával készült a mű, s mennyire ismert, elismert az alkotó.

Kovács Árpád művésztanár épp a Tóparti gimnázium művészeti képzésén végzős Suplicz Annának segít
(Fotó: Molnár Artúr)

Kovács Árpád festőművész a feleségével, Sohonyai Edit íróval közösen működtet egy fehérvári galériát, művei ott is elérhetők. Mint megtudtuk, a kiállítóhely létrejötte nem annyira tudatos lépés, inkább egy folyamat eredménye: így alakult. A művészt kezdettől fogva az önkifejezési vágy ösztönözte. Hogy ebből anyagi haszon is származik, az csak a sors időnként felvillanó, szerencsés ajándéka, és mint ilyen, ez is a galériának köszönhető.

Ám – tette hozzá Árpád, akinek ősz óta állandó kiállítása van a Szent István Művelődési Házban – nem ez a legfontosabb, hanem a nyilvánosság. Minél több utat próbál az ember, annál inkább növeli az esélyét arra, hogy elérje a közönséget. Például, a galériának is van profilja a közösségi oldalon, ez érzékelhetően segíti a festmények bemutatását. A statisztikán látszik: főleg a 25-65 év közötti nők nézik rendszeresen az oldalt, s osztják meg a bemutatott képeket. Megfigyelhető az is – fogalmazott Kovács Árpád –, hogy a hölgyek gyakrabban, de mértéktartóbban vásárolnak, mint a férfiak, akik olykor nagyvonalúbbak. Közülük kerülnek ki a vizuális élményekért akár szenvedélyes elhivatottságot is érző gyűjtők. A művész ugyancsak tanít. Mint elmondta: mindig arra törekedett, hogy ne csak a kötelező anyagot adja át, hanem szélesebb palettát nyújtson, ami a tanórai 45 percekben meglehetősen nehéz. A fiatal, harmincas korosztályhoz tartozó Szabó Noémi (Sznono) festőművész – aki szintén tanít – szerint a művészeti tárgyaknak óriási jelentőségük van a kreatív gondolkodás kialakításában és fejlesztésében.

A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola művészeti tagozatos diákjai: balról Tost Luca , Horváth Erzsébet és Bajzát Tímea Borbála. Mindannyian úgy érzik: sokat kaptak, kapnak a képzésen (Fotó: Molnár Artúr)

Ám,  a magyar oktatási rendszerben a rengeteg szabályozás nem támogatja e szemlélet kiépülését. Diákjainak nagy része önállóan nem jár kiállításokra, ezért hatványozottan fontos az az idő, amelyet egy-egy tematikus tárlat tanulmányozására fordíthatnak az órák keretében. Művészként pedig annak örül Noémi, hogy eddigi vásárlói rendszerint a kiállításain bemutatott munkáit szerették meg, azok alapján rendeltek, vettek tőle később egy saját „Sznono” darabot. Így nem kellett külön elvárásokhoz igazodnia. Megkérdeztünk néhány diákot is, akik a fehérvári Tóparti gimnázium művészeti tagozatán tanulnak. Közülük kerülhetnek majd ki a jövő művészei, akik – ha minden igaz – nem csak maguknak, hanem nekünk, a közönségnek is alkotnak. Az elsős Tost Luca, az ötödéves Bajzát Tímea Borbála és a másodikas Horváth Erzsébet megerősítették: sokat jelent, hogy kiemelten foglalkozhatnak a művészettel, ami által szélesedett a látókörük. A kiállítások látogatása, a művészet iránti érdeklődés nem mindenki családjában szokás, de van, aki azt tapasztalta, hogy tanulmányai hatására a többiek is nyitottakká váltak erre.

Kiderült: a végzős Tímea ugyan nem képzőművészeti vonalon tanul tovább, mégis úgy érzi, hogy ez a képzés mindig hatással lesz a szemléletére, s a rajzolás is megmarad. Erzsébet pedig már most látja, hogy később nem lesz könnyű elhelyezkedni, és sok múlik majd a kapcsolatokon is. Persze, a klasszikus értelemben vett művészeti pálya mellett sok egyéb lehetőség van, neki és Lucának még lesz ideje gondolkodni.