Hírek

2017.05.06. 08:23

A sok szeretet hogyan veszhetne el?

Cserna Erzsike felnevelt két gyermeket, kicsi unokája van, de ismét szülő. Nevelőszülő, öt gyermeket fogadott otthonába. Adni szeretne, ez vezérelte.

Zsohár Melinda

Cserna Erzsike felnevelt két gyermeket, kicsi unokája van, de ismét szülő. Nevelőszülő, öt gyermeket fogadott otthonába. Hova lenne különben a sok szeretet és anyai tudás, amit magában hordoz? Adni szeretne, ez vezérelte.

A tabajdi családi házban illatozik a friss diós kalács, s Erzsike házikenyere is várja, hogy megszegjék. Az asztalnál öt gyermek helye, s láthatóan mindenütt a nagycsaládi élet nyomai. A történet túl idealizáltnak tűnhet, de minden szava igaz, egy nevelő(édes)anyáról, s befogadott gyermekeiről szól. Jobban Erzsikéről, az ő döntéséről, a főállású nevelőanyaságáról, hogy miként változott meg az élete. Erzsike szerint neki mindig fogta a Jóisten a kezét, a nehéz időkben is.

- Három évvel ezelőtt egy műanyagüzemben dolgoztam, s a szűrésen foltot találtak a tüdőmön. Megfordult velem a világ, kiürült a lelkem. Kiderült, nem rák, ám a felszabadultság után is kedvetlen maradtam. Nem találtam a helyem. Felneveltem Gergő fiam és Adrienn lányom, van egy kisunokám, mindegyik Pesten lakik, sűrűn találkozunk, szeretem a szomszéd faluban lakó szüleimet, jó rokonaim vannak. Mégis.

Miközben mesél, az apró részletek is alátámasztják mondandóját. A virágos abrosz, függönyök, amiket ő varrt, az éléskamrában a rengeteg befőtt, a vidám, gyermekbarát környezet, a baromfiudvar, a két kecske, kiskutya... A hangulat!

Erzsike és az öt gyerek: Roxi, Vivi, Anti, Albert és Ádám. Testvérekként tekintenek egymásra Fotó: Molnár Artúr

- Egész életemben a gondoskodást láttam magam körül. Cserna nagymamától tanultam rétest nyújtani, szeretem a háztartás minden fortélyát, annyi mindent tudok! Miért kellene mindennek kárba vesznie? Tele a kezem és a szívem, de mivégre? Ezen tépelődtem, s sokat szomorkodtam, bevallom. Eszembe jutott egy régi történet, s nem tudtam kiverni a fejemből. Talán tizenöt éve lehetett, utólag is elég rejtélyes, nincs rá magyarázat. Halottak napján találtam itt, a mi utcánkban egy ötévesforma kislányt, nincs messze innen a temető. Senki nem járt közel, távol, s hiába faggattam, a nevét nem mondta, csak azt hajtogatta bizalommal, vigyél haza. Egész délután kerestük a hozzátartozókat a szomszédokkal, mire megjelent egy autóval két nő, leszidták a gyereket, betuszkolták a kocsiba, s eltűntek, azóta sem tudjuk, kik voltak.

Elmeséltem az akkori lelkészünknek, Karl Melindának az esetet, de ő is tanácstalan volt. Én pedig ezzel a históriával keltem-feküdtem egy ideig, mikor kipattant a fejemből, mintha lámpát gyújtottak volna benne: nevelőszülő leszek!

A most 48 éves Erzsike nőiruha-készítő végzettségű, alcsútdobozi lány. Korán férjhez ment, húszévesen fia született, három évre rá érkezett a lánya, sajnos a házassága tönkrement, később meg is halt a volt férje, egyedül nevelte fel gyermekeit. A tabajdi ház bevakolatlan, nem futotta befejezni, de belül lakályos, világos, s körötte a falu szabadsága, friss levegője. Erzsike koránál fiatalabbnak látszik, mosolygós arca, kedves hangja nyomát sem mutatja a néhány évnyi melankóliának. Párja, a rendőr László külön lakik az édesanyjával, de gyakori vendég, pót-nevelőapa, vagy inkább jóbarát, a fiúknak férfi-minta.

- Bújtam az internetet, bekopogtattam a fehérvári gyermekvédelmi központba, megindítottam a hivatalos eljárást a nevelőszülővé váláshoz! S titkoltam mindenki előtt, nehogy lebeszéljenek. Felgyorsultak az események. Tanfolyam, tesztek, dokumentumok, előadások. Fiatalon ösztönösen váltam szülővé, később lesz tudatos a gyermeknevelés az emberben, de komolyan mondom, nem ártana a vér szerinti szülőknek sem az ilyesmi. A végén a kezembe nyomták a rólam készített jellemzést, és meghökkentem. Jobban megismertek a rövid idő alatt, mint én magamat!

Erzsikét alkalmasnak találták, s felírták a „kívánságlistáját" is, hogy milyen, mekkora és hány gyermeket fogadna szívesen magához. Nyitott lélekkel, türelmesen várt, s jött a telefon. Van két aranyos kisfiú...

- A hároméves Ádám és a nem beszélő, pelenkás 18 hónapos Albert érkezett hozzám. Kicsordult a könnyem, amikor először magamhoz öleltem őket. A részletek homályba vesznek, sok tennivaló szakadt rám, a hivatalos gyámok folyamatosan kijártak, tanácsokkal segítettek, s a vér szerinti szülőkkel is tartottuk a kapcsolatot. Ettől féltem a legjobban, de emberi viszony alakult ki köztünk, nem voltak ellenségesek. A gyerekek is valahogy magyarázat nélkül veszik tudomásul a sajátos helyzetet. Én vagyok Erzsi, nálam vannak itthon, s vannak a szüleik, akiket sosem szidunk, nem ítélünk meg. A tapintat és az őszinteség, a diszkréció és a szükséges nyíltság övezi a mindennapokat, a magyarázatokat, a láthatásokat. A gyerekek érdeke az első, s a fájdalmas pontok adottak, ezeket csak feldolgozni lehet, meg nem történtté tenni nem.

Cserna Erzsébet: „Semmit nem bántam meg, örökmozgó vagyok"

Az a bizonyos „kívánságlista" senkit nem érdekel, hiszen semmi nem úgy történt, legyint Erzsike mosolyogva. A kisfiúk utáni következő esztendőben érkezett Anti, ő anyának szólítja Erzsikét, a saját döntése alapján, harmadik osztályos, nagyon szép vonású, vagány, mégis érzékeny fiú. Majd megérkeztek a testvérek, Roxi és Vivi.

A nyolcadikos Roxi finom süteményekkel lepi meg a családot, a konyhában tüsténkedik, anyáskodó. Húga, az ötödikes Vivi törékeny, légies - mindketten csöndesek, halk szavúak, itt a fiúk viszik a prímet. Albert folyamatosan beszél, csordultig érzelmekkel, egy szem mogyorót is elosztana a többiekkel, Erzsike körül kering, amennyit csak lehet. Az ölelés és a puszi itt soha nem sok, de nincs is benne hiány. Miként a jó szabályokat is meg kellett alkotni. Testvérekként tekint egymásra az öt gyermek.

- A szüleim már mama és papa nekik, szeretik őket az édes gyerekeim is, s a faluban is elfogadták őket. Ajándékot kapnak, almát, mézet, az iskola és az óvoda együttműködő, s a fehérvári gyermekvédelmiek mindig készek a legapróbb kérdésemre is felelni. Nyáron szedd magad!-szerűen kerekedünk fel, szörpöt főzünk, befőzünk, lekvárt kavarunk, savanyúságot teszünk el. Az ablakban zöldülnek a palántáink, hamarosan a kertbe kerülnek, kelnek a kiscsibék, Ádám a legfelelősebb „állatgondozónk". Sokat utazunk, kirándulunk, jártunk Aggteleken, Szilvásváradon, Egerben, s a környéket bejártuk, Laci a sofőr és a túravezető. Nem vagyunk egyformák, nálunk is adódnak viták, s nehézségek, ezeket átvészeljük, nincsenek súlyos személyes konfliktusok. Semmit nem bántam meg, örökmozgó vagyok, megölne az unalom különben, ezt szoktam mondani. Adni akarok. Az idő hozza meg az eredményt, most teszem a dolgom, példát mutatok. Remélem, jót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!