A tizenkét éves vándorlás

Az a legkevesebb, hogy amerre járnak, megbámulják őket - de csak míg ki nem derül, hogy a kocsitulajdonos halk szavú fiatal férfi mennyi mindenhez ért: tangóharmonikázik a környék népének, de vállal istállótakarítást, javítást, barkácsolást, ért a fafaragáshoz, az asztalosmunkához, a patkoláshoz, lókörmözéshez, a bőrművességhez, a nemezeléshez, a kötélveréshez és az állatokhoz is. Minden további nélkül készít kefírt, sajtot, megsüt egy kenyeret - van egy kis sparheltje ugyanis a kocsiban, ott tárolja a zöldségféléket is - teljesen önellátó. Lehetne sorolni persze azt is, mije nincs Gecse Balázs Gergőnek, a szikár, szakállas harmincas fiatalembernek, aki 2004-ben Mórról indult vándorútra ahelyett, hogy beiratkozott volna egyetemre. Nincs tévéje, számítógépe, politikai érdeklődése, közösségi oldalas profilja. Van helyette a fejében tengernyi történet és mese - s ezeket szívesen megosztja a felkeresett falu aprónépével.

Nem akar remete lenni, csak egy szabad vándor Fotó: zaol.hu

Gecse Balázs csak megy és megy. Felette csillag, alatta út, hol itt bukkan fel az országban, hol amott. Hihetetlen, hogy már 12 éve tart ez a vándorlás, egyelőre nem is látszik a vége. De miért is kellene, hogy vége legyen? Aki eddig találkozott, beszélgetett a különös férfival, mind azt mondja, hogy eltölteni vele akár csak egy órát: maga a szabadság, kötetlenség, tanulás. A társadalmi elvárásokhoz képest fordítva van bekötve - nem telepszik meg, nem szaporodik, nem gyűjt vagyont - , mégis a világ legboldogabb, legbékésebb emberének látszik. Kétségkívül az is.

Tulajdonképpen egy utazásnak indult az egész 2004-ben: két málhás lóval vágott neki a világnak Gecse Balázs. Azóta csak látogatóba ment haza párszor. Először egy ír vándorszínházi társulathoz csapódott (már 12 éves korában megtetszett neki ez az életmód). Balázs szekere a négy keréktől saját építmény, csak a vasmunkákra kért meg kovácsmestert. Az engedetlen, folyton elszaladgáló lovat lassan lecserélte ökörre, munkával fizetett érte az állat eredeti gazdájának. Eredetileg egy éves kísérlet lett volna az egész, mert közben felvették a kaposvári egyetem állattenyésztői szakára, de győzött az utazás iránti vágy. Egyedül vándorol, s így megtapasztalhatta meg a hétköznapi emberekben bújkáló, régi típusú vendégszeretetet.

Hogy néz ki egy napja? Reggel vizet visz Büröknek, az ökörnek, aki alig várja, hogy a víz mellé Balázs egy kis vakargatással, simogatással is kényeztesse. Napközben néha állatokra felügyel (gulyát, példának okáért), kecskét fej, este a kavalját fújja a naplementében.

Nem célokban gondolkodik, mert ha egyet elér az ember, úgyis rögtön újat akar. Balázs célja maga az utazás. Abban nem lehet csalódni.