2014.02.13. 18:15
A vadak várják az élelmet
Fehérvárcsurgó - Bár szokatlanul enyhe a tél, a vadat ilyenkor is etetik. A silóval megrakott szekér bakjára a tudósító is felkapaszkodott néhány nappal ezelőtt.
Egész nyájra való muflon állta körül az etetőt, a kos vezetésével (Fotó: B. Kiss László)
Metsző szél fúj, és időnként az eső is ráered. Egy lovaskocsi bakján ülök, a fogatos balján. A szekér hátulja silózott kukoricával van megpakolva.Méri és Herceg a kocsis állandó biztatása mellett dagasztják a sarat.
A Vadex Mezőföldi Erdő- Vadgazdákodási Zrt. vadaskertjében vagyunk, nem túl messze a csodálatosan szép Gaja-szurdoktól.
Igen enyhe ugyan a tél, fagy és hó sincs, a vadat azonban ilyenkor is etetni kell.
Különösen itt fontos az etetés, ezen az elsősorban vadgazdálkodási célokat szolgáló területen, ahol az átlagosnál több vad él. A vadaskertet egyébként még a Károlyi grófok létesítették a 19. század elején. Nem csak gímszarvas, vaddisznó és muflon, de Ázsiából származó szikaszarvas is él itt.
A vaddisznók éhesek voltak, meg sem várták, amíg a fogat eltávolodik, nekiláttak a reggelinek
Megközelítőleg tíz etetőhelyet jár végig a kocsi rendszeresen. Egy-egy helyen egymástól kissé távolabb több alacsony falú, hosszúkás, fából készült láda áll. Ezek, bár egy héten hatszor is feltöltik azokat takarmánnyal, érkezésünkkor talán kivétel nélkül mind üresek.
A vadak sem szeretik az esőt jegyzi meg a fogatos. Ennek dacára szerencsénk van: alig érünk az első etetőhelyre, máris megjelenik három vaddisznó. Még lapátolja a kocsis a szekérről a silót, de azok már nekilátnak az evésnek. Mivel velem sem törődnek lemászok a kocsiról a túlsó oldalon, hogy jobb szögből is lefényképezzem a kocákat. Ez azonban már félelmet kelt bennük, gyanakvóan rögtön hátrább húzódnak.
Az, hogy szinte karnyújtásnyira voltam a vaddisznóktól, föllelkesít, de némileg csalódottan vagyok kénytelen tudomásul venni, hogy a következő etetőhelyeken már nem találkozunk vaddal.
A tudósítónak igazán szerencséje volt: az utolsó etetőnél egy szikaszarvassal is találkozhatott (Fotó: A szerző)
A fogatos közben átcseréli az esőtől átnedvesedett kesztyűjét. Szerencsére olvastam reggel a Hírlapban az időjárásjelentést és vízhatlan dzsekiben jöttem, a nadrágomból azonban lassan csavarni lehet a vizet.
Egy törött gémeskútnál fordulunk vissza. Ahogy kissé eltávolodunk, muflonok tűnnek fel. Kettő, négy, hat számolni is alig győzőm őket. A fogatos megállítja a szekeret, én pedig gémberedett ujjakkal cserélek objektívet a fényképezőgépen. Egész nyájra való muflon állja körül az úgy ötven méterre levő etetőt, köztük kos is.
Kár, hogy az egyszeri kiránduló csak ritkán láthatja őket...(Fotó: a szerző)
A vissza úton szembe kapjuk az esőt. A fogatos gyorsabb mozgásra ösztökéli a lovakat, hogy a hosszan elnyúló tisztásról mielőbb beérjünk a fák nyújtotta szélárnyékba. Bár elhatároztam, hogy nem veszem elő többet a gépet, nehogy tönkremenjen az esőben, mégis megteszem. Miközben ugyanis a terepjárót várjuk, amely engem fűtött helyre fuvaroz, a távolban az egyik etetőnél egy szikaszarvas tűnik fel.
Dideregve szállok be az autóba, a fogat pedig folytatja útját. Az állatok várják: még nem került takarmány valamennyi vadetetőbe.