Hírek

2014.10.01. 18:25

A városok polgármesterjelöltjei (3.)

Október 12-én rendezik az önkormányzati választásokat. Sorozatunkban a városok polgármesterjelöltjei mutatkoznak be.

Tribolt Lajos

ENYING

Szőnyi Károly (Független)

Szőnyi Károly vagyok 41 éves. Enyingen sokan ismernek, itt születtem és itt élek családommal. Én bízok benne, hogy Enying fel tud virágozni, ezért indulok a választásokon, mint független polgármester- és képviselőjelölt. Enying megérdemelné, hogy egy fiatal, agilis, igazságos polgármestere legyen! Olyan vezető kell, aki nem csak ígérget, hanem tesz is Enyingért! Hiszen tudjuk, hogy a többi településhez képest mennyire el vagyunk maradva! Ezen kell változtatni! Mindez csak úgy sikerülhet, ha összefogunk! Kérem, önöket menjenek el szavazni, ne törődjön bele senki ebbe a helyzetbe! Szegény családból származom, egész életemben azon dolgozom, küzdök, hogy a legtöbbet tudjam adni családomnak. Mint vállalkozó azt látom, hogy nem összetartás jellemzi a „várost” hanem széthúzás! A vállalkozásokat, családokat segíteni kell, de ez sajnos nem jellemző! A testületnek össze kell tartani és a „város” érdekeit szolgálni! Sok tervem van a következő 4 évre. Utak, járdák felújítása, iskola konyha beindítása, pályázatok, adókedvezmények bevonásával segíteni a családi-, kis-, középvállalkozásokat. Közmunka program támogatása. Ezt nem sorolnám, minden lakóhoz eljuttattam a szórólapom, Tegyük közös munkával szebbé városunkat! Aki bízik benne, hogy ez még lehetséges az szavazzon rám!

Dely Tünde (Független)

42 éves pedagógus vagyok, kétgyermekes családanya. Férjemmel és két – 16 illetve 11 éves – fiunkkal lassan 20 éve élek városunkban. 10 éve a Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskolában dolgozom, most igazgatóhelyettesként és angoltanárként. Jelenleg munka mellett a negyedik diplomám megszerzésén is fáradozom.

Egyik legfontosabb faladatunk, hogy megpróbáljuk a településünkön lévő munkahelyek számát megtartani és folyamatosan növelni. A munka lehetőségét minden dolgozni akaró enyingi számára elérhetővé kell tenni. Minden pályázati lehetőséget ki kell használnunk, mert jelenleg ezek tudják előremozdítani városunkat. Bicikliúttal kell összekötnünk a városrészeket, és be kell kapcsolódnunk a balatoni kerékpárút rendszerébe is. Újra kell indítanunk az önkormányzat működtetésben az iskola konyháját, hogy helyi alapanyagokból helyiek munkájával legyen a közétkeztetés.

Kiemelten kell kezelnünk a városunk élhetőségét javító területeket. Legyen szó itt sportpályákról, uszodáról, használható utakról, köztéri kamerarendszerről, jó minőségű járdákról, megfelelő mennyiségű parkolóhelyről, vagy színvonalas egészségügyi ellátásról. Rendre van szükségünk az utcáinkon, parkjainkban, közös erővel javítanunk kell a közbiztonságon is.

Szigeti Zoltán (Független)

Szeretem Enyinget, mert ideköt a gyerekkori nyaralások emléke, rokoni és baráti kapcsolataim, illetve 15 éve épült házam a Váci Mihály utcában.

Pályafutásomat pedagógusként kezdtem, voltam munkásszálló vezető, a Gyerekvasútnál nevelési igazgató. 23 éve véradásszervező vagyok az Országos Vérellátó Szolgálatnál.

Élhetőbb Enyinget szeretnék, nagyobb közbiztonsággal, több járőröző rendőrrel, erősebb polgárőrséggel. Több gyalogátkelőhelyet kell létesíteni a 64-es úton ( Balatonbozsokon a város szélén, a Kataboszorkány étteremnél és a CBA-nál, nyomógombos rendőrlámpát az iskolánál)A kisgyermekesek érdekében 3 játszóteret kellene létesíteni. (Kabókapuszta, Enying központ, Balatonbozsok, a volt iskolánál)

A közterületek, vizesárkok tisztán tartása és sűrűbb kaszálása, fűnyírása is hozzájárulna ahhoz, hogy a lakosok jól érezzék magukat városunkban. Több hirdető és tájékoztató tábla kihelyezésével jobb kapcsolatot kell teremteni a lakossággal. Nyáron a kastélykertben több kulturális műsor létrehozása. Balatonbozsokon a benzinkúton vagy a CBA-nál pénzkiadó automata telepítése.

De a legelső és legfontosabb cél – az önkormányzat által kötött szerződések alapján – a csatornázás befejezése, a munkák szigorú ellenőrzése mellett. Majd az utak rendbehozatala

Pődör Gyula (Független)

Polgármesterré választásom óta eltelt a két és fél év, köszönöm önöknek az eddigi közös munkát, bíztatást! Jó néhány fajsúlyos feladatot kezdtünk el és nagyon sok várna még ránk! Ehhez kérem a támogatását. A jelen problémáit szeretném megoldani, ezek közül az egyik legfontosabb a lakossági panaszok kezelése a szennyvíz kivitelezéséről.. A beruházást követően pedig az utak rendbetétele, aszfaltozása. Jó hír, hogy az új szakorvosi rendelő építése közbeszerzés alatt van. Terveim között szerepel a Ligeti iskola átalakítása óvodabővítésre, a közbiztonság növelése, a kamerarendszer kibővítése. A tanuszoda építésének indítása folyamatban van. A következő uniós ciklus fejlesztési terveinek összeállítása megtörtént, akár egymilliárdos forrás is érkezhet Enyingre! A játszóterek építése már elkezdődött. Megfelelő klubszobát biztosítunk a nyugdíjasoknak . A LED- es közvilágítás kivitelezése hamarosan kezdődik, napelemes középületeink is lesznek. Az új, jó minőségű kábeltelevízió, nagy teljesítményű internet megvalósítása a város egész területén elkezdődött. A város, fizetésképtelenségét megszüntettem, reményeim szerint egy komoly adóbevételt, munkahelyet biztosító gyárat fogok Enyingre csábítani. A pénzügyi stabilitást megteremtettük, 80 milliós megtakarításunk volt és hasonló mértékű lesz ez évben is.

Viplak Tibor (Független)

Közgazdász vagyok. 20 éve élek a családommal Enyingen. Jelenleg egy Zrt.-nél dolgozom, ahol integrált vállalatirányítási rendszer működtetésével foglalkozom.

Programom céljai a személyes konzultációk folyamán fogalmazódtak meg bennem. Az enyingi emberek igényeit kívánom benne megvalósítani.

Csapatunk szlogenje „a jövő útja Enyingen”nem véletlen, kétféle utat jelent, egyrészt zászlónkra tűztük, hogy a csatornázás miatt kialakult áldatlan állapotok után végre járható utak legyenek, másrészt az enyingi emberekkel közösen kialakított program kiutat jelenthet az évtizedek óta tartó leszakadásból.

Alapvető feladat, a munkahelyteremtés feltételrendszerének maximális biztosítása, a vállalakozó- barát önkormányzat kialakítása, hiszen a helyi vállalkozók a város jövőjének zálogai. A településfejlesztés területén a városközpont, Cifra-kert rehabilitációja, a játszóterek kialakítása, bővítése elsőrendű kérdés.

Emellett számtalan probléma megoldásra vár a közigazgatás, közbiztonság, a kultúra, a sport, az egészségügy területén.  Gazdasági szakemberként, nagyvállalati és önkormányzati vezetői ismeretekkel, kormánypárti támogatással, illetve az enyingi emberek összefogásával céljaink reálisan megvalósíthatók.

MARTONVÁSÁR

Dr. Szabó Tibor (Fidesz-KDNP-Martonvásári Más Kép Egyesület)

Családommal lassan harminc éve élek Martonvásáron. Az elmúlt évtizedeket az összmagyar és a helyi közösség szolgálatában töltöttem. Tisztviselőként, államtitkárként és egyetemi előadóként is a lelkiismeretes, szakmailag megalapozott munkát tartottam fő erénynek.

Polgármesterként a legfontosabb számomra, hogy az elmúlt négy évben olyan képviselőtestülettel dolgozhattam, melyben az egyetértés, a város iránti elkötelezettség és a szakmai alázat volt a legfontosabb érték. Meggyőződésem, hogy a következő öt év sikereinek záloga, hogy változatlan összetételben tudjuk folytatni ezzel a csapattal a munkát. Egyedüli polgármesterjelöltként a martonvásáriak megerősítő szavazatát kérem, továbbá azt, hogy támogassák azt a megyei listát, melyen Horváth Bálint képviseli városunkat és térségét. Martonvásár az elmúlt 4 évben az önkormányzati konszolidációval együtt 2,3 milliárd forintnyi forrásbevonásra volt képes Magyarország Kormányának támogatásával, megépítettük kisvárosunk új központját. A következő 5 évre kidolgozott elképzelésekkel rendelkezik a csapatunk, melynek prioritásai az oktatási- és sportlétesítmények fejlesztése, valamint a gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés. Hajrá Martonvásár!

BODAJK

Wurczinger Lóránt (Fidesz-KDNP)

Mindig is büszkeséggel töltött el, mikor megkérdezték tőlem, hogy honnan jöttem. Bodajk nem csak a várost jelenti a számomra ahol lakom, hanem azt a helyet, amit mindig is otthonomnak tekintettem. Itt élnek szüleim, nagyszüleim, rokonaim, barátaim. De már nem csak a gyökereim kötnek Bodajkhoz, hiszen 2013-ban feleségemmel itt vásároltuk házunkat és itt szeretnénk felnevelni gyönyörű fél éves kisfiunkat.

A közéletnek nyolc éve vagyok aktív szereplője. A Fejér Megyei Közgyűlésnek jelenleg képviselője vagyok. Bodajkon 2006-2010 között képviselőként, a mostani ciklusban pedig alpolgármesterként próbálom a település életét jobbá és szebbé tenni. Az elért sikerek közül legbüszkébb a kormányzati kapcsolataim által elnyert 330 millió forintos támogatottságú KEOP pályázatra vagyok, melynek keretében nem csak megszépülnek középületeink, hanem energia felhasználásuk is jelentősen csökkenni fog.

Fiatal apukaként átérzem a fiatalok és a családosok helyzetét egyaránt, így fontosnak tartom a munkahelyteremtés mellett, a családalapítás és a letelepedés feltételeinek biztosítását. Fontosnak tartom egy olyan kulturális helyszín kialakítását, mely a közösség összekovácsolására szolgál.

Oszlánszki Zsolt (Független)

Pontokba szedve küldte el nekünk hitvallását, bemutatkozását:

Legmagasabb iskolai végzettség: egyetem.

Szakképzettség: okleveles humánszervező, felnőttoktatási szakértő.

Közszereplés: Bodajk város polgármestere (2002-2010).

Családi állapot: házas.

Gyermeke: Márkó.

Kedvenc film: A Miniszter Félrelép, Tisztességtelen Ajánlat.

Sikeres polgármesterré választás esetén főcél: Bodajk várost a négy éve tartó „éber kóma” állapotából „visszahozni”, és ismét fejlődő, nyüzsgő kisvárossá tenni.

A sikeres cél elérésének módja: minden bodajki család számára eljuttatott 28 oldalnyi polgármesterjelölti program. Ami tartalmazza a kitűzött célokat.

Mottó: a tehetségtelen, kapzsi kis hazudozós politikusok helyett, éljenek Bodajk város gyönyörű lányai, asszonyai és természetesen a teremtés koronái, a bodajki fiuk és férfiak.

Kedvelt summás mondás: „ha fázik a feneked, akkor ne szalmakalapot vegyél”.

Nemzeti hitvallás: Imádni a nőket, tisztelni az időseket, óvni, védeni, nevelni a gyermekeket.

A életet naponta megtűzdelni igazi magyaros, finom étkekkel, mégfinomabb balatoni borokkal.

Almádi István (Független)

Tisztelt Választók! Ötvenöt évvel ezelőtt Bodajkon születtem és azóta is itt élek családommal. Egyetemi tanári diplomával és szakvizsgával rendelkezem. Családjaink mindig megbecsült tagjai voltak Bodajknak. Számomra nagyon fontosak az emberek és így természetesen a közügyek is. 20 éve aktív részese vagyok a helyi képviselőtestületi munkának. Az utóbbi 4 évben – polgármesterként – mindent megpróbáltam megtenni azért, hogy szülőfalum működőképes maradjon. Szerencsére sokan voltak azok, akik ebben segítségemre voltak. Ismételten köszönöm a türelmüket és a támogatásukat! Bodajk az elmúlt 4 évben adottságai miatt nehéz pénzügyi helyzetbe került. Ezzel együtt soha nem látott mértékű, közel 1.3 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg településünkön. Felújítottuk a védőt, új járdákat, játszótereket, parkolót építettünk. Több mint 400 millió forintot nyertek bodajki vállalkozások tevékenységük fejlesztésére, új munkahelyek létrehozására. Középületeink nagy része 336 millió forintból most újul meg energetikai szempontból. A legfontosabb eredmény Bodajkon, azonban az emberi kapcsolatok pozitív irányú változása. Éppen ezért, örömmel látom azt, hogy egyre többen vannak azok, akik csendben, meggyőződésből dolgoznak városunkért. Így nyílván érthető, hogy folytatni szeretném azt a politikát, amely az összefogásra épít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!