Hírek

2017.06.01. 13:13

Változások előtt áll az Abai Polgárőr Egyesület

ABA Pályázati forráshoz jutott az Abai Polgárőr Egyesület, a pénz sorsa mégsem egyértelmű: sok mindenre lehetne költeni.

Szanyi-Nagy Judit

Civil szervezetek szakmai programjainak támogatása címen sikeresen pályázott az Abai Polgárőr Egyesület.

- Régen volt már, hogy pályázati támogatáshoz jutottunk - mondja Füzi Zoltán elnök -, mégis alaposan át kell gondolnunk, mire költenénk. Az összeg ugyanis kevesebb, mint amire számítottunk, de az átcsoportosítás attól is függ, hogy az önkormányzat a korábbi ígéreteinek megfelelően hogyan tud bennünket támogatni - részletezi, majd hozzáteszi: - Nehéz helyzetben van most az önkormányzat, amit természetesen elfogadunk, és igyekszünk mindent megtenni akár anyagi támogatás nélkül is.

A polgárőr egyesület nagy hasznát veszi a beérkezett 1 százalékos felajánlásoknak is Fotó: SZNJ

Terveik között szerepel a garázsvásárlás, valamint egy iroda kialakítása is. Ez utóbbihoz éppen önkormányzati segítségre számít az egyesület: a helyiség kialakításának, berendezési tárgyainak, eszközeinek forrásaival ennek függvényében terveznek. Három héttel ezelőtt a képviselő-testület az együttműködési megállapodás módosításával pályázati úton történő támogatásról döntött, de haladékot kértek, hogy a helyi rendelet elkészülhessen - erre még várnak. A jövőben a jelenlegi autó - törvényeknek megfelelő - újramatricázását szeretnék még kivitelezni, de lehetőség szerint egy terepjárót is beszereznének. Nagy szükségük lenne még egy, a tetőhídra szerelhető házszámkereső lámpára is, hogy a kocsiból éjszakánként az udvarban bóklászókat is észrevegyék. Emellett kicsit modernizálni szeretnék a megjelenésüket:

- A kihordási idő vége felé közeledő ruhát leváltatnánk egy, az előírásnak megfelelő változatra. Ezáltal akár a székesfehérvári egyesülettel is egységes öltözetünk lehetne - mondja az elnök.

A hétköznapi szolgálatokban és az ünnepi biztosításokban továbbra is részt vesznek: a múlt héten egy fehérvári robbanótesthez kellett menniük, ahol több órán keresztül, több váltásban biztosították a területet addig, amíg Budapestről megérkeztek az illetékesek, és elvitték az eszközt. A jövőre nézve Pákozd polgármestere felkérte a polgárőröket a június 24-ei rendezvényük biztosítására, amely egy korábbi együttműködés jó tapasztalataiból adódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!