Aggódó fiatalok? Vannak, akik tervekkel készülnek a jövőre

Az SOS-felmérés eredménye nem túl rózsás, összefoglalva az derül ki: a középiskolások nagy része szorong a jövőtől és problémája van a testével. Illetve, a szegényebb családok gyerekei pesszimistábban néznek előre és elégedetlenebbek magukkal.

A részletekből szemezgetve: a fiatalok elsősorban a testükkel elégedetlenek. Majdnem minden második fiatal (40,7 százalék) szeretne soványabb, vagy sportosabb (40,2 százalék) lenni. A fiatalok többsége (69,5 százalék) aggódik a jövőjéért. A magukat gazdagnak mondó családok gyerekei közül minden harmadiknak vannak csak ilyen félelmei, míg a szegények között ez az arány 81százalék, de egy átlagosan élő magyar család esetében is a gyerekek 73 százaléka aggódik. Aztán: minden 10. gyerek külföldön képzeli el az életét. A legkevésbé azt tartják fontosnak, hogy legyen nagy házuk, vagy autójuk. A fiatalok majdnem fele nagyon fél attól, hogy nem veszik fel továbbtanulni, minden harmadik gyerek pedig attól is, hogy megbukik az iskolában. A középiskolások 40 százaléka attól tart, hogy nem lesz saját családja, 46 százalék a munkanélküliségtől fél.

Megkérdeztük a fehérvári Borsi Andrea gyermekpszichológust tapasztalatairól. Mint megtudtuk tőle, a testtel való elégedetlenség leginkább a hozzá forduló serdülőket jellemzi. A lányok karcsúbbak, a fiúk izmosabbak szeretnének lenni, ezért pedig óriási erőfeszítést képesek tenni, ami az egészségük és a tanulásra fordított idő rovására mehet. A jövőjük miatt főleg a hozzá forduló 12-14 és 17-19 éves korosztály aggódik igazán, hiszen a továbbtanulás miatt ma már sok követelménynek meg kell felelni. Érdekes, hogy fontosabb számukra a lelki béke megtalálása, mint a jövő építése. Sokan gondolkodnak alternatívákban, vagyis külföldi munkavállalásban, tanfolyam jellegű továbbtanulásban. A jövővel kapcsolatos aggodalmak a 14-19 éves korosztályban teljesítményszorongásban nyilvánulnak meg, míg a fiatalabbaknál szeparációs szorongás vagy indulatkezelési probléma jelentkezik.

Balról Czigler Zsófia, Nyári Virág, Váry Krisztina, Németh Karolina Erika és Lovászy Dóra. Tanulnak, terveznek, álmodoznak...
Fotó: Molnár Artúr

A középiskolások szeretnének jól teljesíteni, mert mindenki azt mondja nekik, hogy a tanulás a jövő kulcsa, azonban alkati képességeik nem mindig teszik lehetővé a maximum teljesítményt. A kisebbek attól félnek, hogy ha nem teljesítenek jól, akkor a szeretett személyek nem szeretik majd őket – fogalmazott a pszichológus, aki rávilágított arra is: minden korosztályban gyakori a terrorveszély, migránsok és egyéb politikai vagy gazdasági okokból előforduló veszélyek miatti aggodalom. Nagyon gyakori a számítógépes játékok által generált fantáziavilág kivetítése a valóságba, ezáltal a zombik és egyéb lények jövőnket veszélyeztető térfoglalása miatt aggodalom (ezzel a témával már foglalkoztunk – a szerk.).
A szakember úgy látja, a hozzá forduló szülők gyerekei között kevésbé jelennek meg a társadalmi különbségek: minden rétegből és korosztályból találkozik a testük vagy a jövőjük miatt aggódó fiatalokkal.

Na és akkor jöjjenek az ifjak. Vagyis néhányan közülük, akik akár a kutatások alanyai is lehetnének. A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban öt fiatallal beszélgettem arról, mit gondolnak magukról, az iskoláról, a jövőjükről, és tervezik-e már az utóbbit. Czigler Zsófia, Nyári Virág, Váry Krisztina, Németh Karolina Erika és Lovászy Dóra életrevaló, jópofa, mégis komoly lányok. Látszik, hogy helyén van az eszük. Mindez talán már annak is köszönhető, hogy nagyjából túl vannak a nagyon lázadó kamasz korszakon, 17-19 évesek. Van közülük, aki nevelőszülőknél él, más utógondozott, más otthonban lakik. Mindannyian középiskolába járnak, ki gimnáziumba, ki egyéb középiskolába, szakmát tanulni.

Amikor arról kérdeztem őket, mennyire elégedettek magukkal, a megjelenésükkel, összességében pozitív válaszokat kaptam. Tehát, nagyjából mindenki elégedett magával, vagy legalábbis elfogadja a testét olyannak, amilyen, nem szeretne se túl teltebb, se túl soványabb lenni. A környezetük is elfogadó velük szemben, bár egy-egy esetben fordult elő néhányukkal, hogy a diáktársak megjegyzéseket tettek a túlsúly miatt. Virág elmondta például: őt még egy-két éve sokat piszkálták a kinézete miatt, de egy ideje sokkal megértőbb közeg veszi közül. Krisztina szintén tapasztalt hasonlót, ám ő is igyekszik helyére tenni magában a dolgokat, és ha nincs is mindig megelégedve azzal, amit a tükörben lát, alapvetően azért jól érzi magát a bőrében. „Én teljesen meg vagyok elégedve” – ilyen megjegyzés is elhangzott, s nagyon jó volt ezt hallani.

Amikor rátértük az iskola, tanulás, jövő témára, akkor már több volt a kétség. Egyes órákat feleslegesnek tartanak, de azért azt elismerik, hogy szükség van tanulásra. Az, hogy ki mi lesz, ha nagy lesz, többnyire még csak körvonalazódik előttük, de azért határozott elképzelések, választások is vannak. Karolina például ápolónak készül, most érettségi utáni képzésre jár, és a fehérvári kórház traumatológiai osztályán szeretne dolgozni. Később pedig szóba jöhet még egy diplomát adó képzés is. Krisztina is nagyon szereti a szakmát, amit tanul, ő pincérnek tanul. Ám érdekli a szakács mesterség is, a kettőt jól hasznosíthatónak tartja. Van már munkatapasztalata, a jövőben pedig külföldön is szívesen kipróbálná magát, például egy hajón. Dóra gimnáziumban tanul, a reál tárgyak érdeklik, de még nem tudja, merre tovább pontosan. Viszont, tovább tanulna majd.

Virág a második szakmáját tanulja, ez a cukrászat, amit szintén jól egészíthet ki a szakács képzettsége. Ő a tanulást külföldön folytatná, ezért szeretne komolyabban nyelvet tanulni, és dolgozni is, hogy legyen miből finanszírozni a képzést. A művészeti tagozatra járó Zsófi egyelőre úgy érzi, mégsem ez lesz az ő útja, úgyhogy még tapogatózik. Középiskola után szeretne továbbtanulni, s ő is el tudja képzelni, hogy később külföldi tapasztalatot szerezzen.

A családtervezésre kitérve mindannyian elmondták: szeretnének majd férjet és gyermeket, tehát az úgymond hagyományos modellben gondolkodnak. Mindez talán azért is lehet, mert nekik nem egészen úgy adatott ez meg, ahogyan az természetes lenne. Egy kivételtől eltekintve valamennyien úgy érzik: emiatt némi hátránnyal indulnak neki az életnek, bár sok támogatást kapnak.