Hírek

2012.05.19. 08:06

Ahogy nagyanyám csinálta

Pácsony - Nagy Istvánné Edit is többször szerepelt már receptjeivel a Pannon Lapok Társasága szakácskönyveiben. Fôzôtudományát más pályázatokon is sikeresen kamatoztatta már.

PLT

Ahogy mindenben, a sütésben, a főzésben is a hagyományokat ápolom – magyarázza Edit. – Ehhez pedig hozzátartozik a gyorsaság. Nem új dolog az, hogy a családanyának, a dolgozó nőnek nincs ideje főzni. Anyám, nagyanyám is gyorsan főzött, mert egész nap a mezőn dolgoztak. Amikor hazaértek a kapálásból, gyorsan kellett készíteni valami finomat, laktatót a családnak, a dolgozó embereknek.

Talán nem is elsősorban a szegénység, hanem ez is az oka lehetett, hogy jobban szerették eleink a főzelékféléket, a dödöllét, gánicát, tejfölös krumplit, tojásos levest. Húsból legfeljebb baromfit fogyasztottak gyakrabban, hiszen a vörös húsok átsüléséhez idő kell.

A gyors és tápláló menüt Edit a nagymamájától tanult paradicsomos burgonyalevessel és gánicával illusztrálta számunkra.

A leveshez negyven deka felkockázott burgonyát – ilyenkor már lehetőleg újburgonyát – kell megfőzni fél liternél több vízben. Sóval, babérlevéllel, ételízesítővel fűszerezzük. Ha a krumpli megpuhult, kevés olajból, két kanál liszttel rántást készítünk, két deci vízzel felengedjük. Egy deci tejfölt simára keverünk benne és a levesbe öntjük. Fél liter, lehetőleg házilag főzött paradicsomlével hígítjuk, picit megcukrozzuk, majd újra összeforraljuk. Lehet bele gombát is tenni, ha van otthon.

A gánica még ennél is egyszerűbb, rafináltan szerény és olcsó étek. Nem kell hozzá más, csak víz, liszt, só meg egy kis zsiradék. A fél kiló lisztet lábasban kevergetés mellett felizzítjuk, amíg füstöl, de még nem barnul.

– Nagyanyám a keze hátával szokta kipróbálni, hogy elég forró-e már. Akkor jó, ha a kéz alig bírja – magyarázza a háziasszony. A pörkölt lisztre sós vizet borítunk, hogy darabos legyen. Ez a vizes liszt majdnem úgy néz ki, mint a sógyurma. Ekkor zsiradékot forrósítunk egy másik edényben, ráöntjük a lisztre és tűz fölött a fakanállal morzsákra aprítgatjuk. Lehet köretnek is fogyasztani, de önmagában, uborkasalátával, fejes salátával is nagyon finom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!