Hírek

2016.07.28. 13:19

Akár 160 kilométeres sebességgel is roboghatnak majd az erre képes vonatok

Fehérvár – Csak az év végétől üzemelik be a fehérvári vasúti csomópont új biztosítóberendezését, akkortól akár 100 kilométeres sebességgel is áthaladhatnak a vonatok az állomáson. Már persze, ha van olyan, amelyik itt nem áll meg.

Házi Péter

– A jegypénztárak visszaköltöztek a régi helyükre, a vakokat és gyengénlátókat segítő taktilis sávok is a helyükre kerültek, a liftek ugyancsak működnek – mondta az utascsarnokban Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója, aki hozzátette, az állomás emeletén még dolgoznak, ezzel idén szeptemberre kell elkészülnie a vállalkozónak. A kormányablak majd csak ezt követően, nyithat meg, amikor a belső kialakítás is elkészül.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója

A következő héten már az ötös-hatos illetve a kilences vágányon is megindulhat a forgalom, így tehát a legkülső, D peront is birtokba vehetik majd az utasok és a vonatok. A teljes fejlesztés idén decemberre fejeződik be: szerződésben foglalt befejezési határidő módosítására ugyanis az állomásépület födémszerkezetének feltárásakor keletkezett problémák, illetve a biztosítóberendezés miatt volt szükség. A biztosítóberendezés egyébként 100 kilométeres áthaladó sebességet tesz lehetővé, így öt perccel csökken a menetidő a különböző irányokban, s megteremtődik annak lehetősége, hogy a nyílt pályán akár 160-nal robogjanak a vonatok.

– A beruházás nagyon fontos Fehérvár számára, hiszen az ország egyik vasúti csomópontja. A kormánydöntés már megszületett, hogy intermodális, közlekedési ágakat összekapcsoló csomópontot alakítanak itt ki. Ennek  tervezése a NIF koordinálásában, de a fehérvári önkormányzattal folyamatosan egyeztetve  megkezdődik, hogy a lehető legjobb módon valósuljon meg  – tette hozzá Mészáros Attila, kiemelt projektekért felelős alpolgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!