Van-e keresnivalójuk az állatoknak a játszótéren?

Két kutya és egy kisgyerek gazdájaként pontosan tudom, mekkora könnyebbség lenne egyszerre letudni a két- és a négylábú családtagjaim lemozgatását. Elereszteni őket a placcon, mindenki menjen, amerre lát, majd pedig a „séta" végén összeszedem a delikvenseket és mehetünk. Gyakran látok hasonlót, nem rég valaki a játszótérre érve csatolta le a pórázról hosszúszőrű kutyáját, amelyiknek az volt az első dolga, hogy a hűs és árnyékos homokozóba startolt és ott jólesően elkezdett vakarózni. A minap pedig egy gyermek nélküli pár ült le a játszótéri padra és „sétáltatta" így, pórázon a macskáját. Épp annyira érthetetlen számomra ez, mint az, amikor ugyanúgy a játszótéren áll neki valaki cigarettázni.

Játszótérre ugyanis nem viszünk be kutyát (és nem szívunk cigarettát). Ez nem csupán társadalmi etikett (de az is), hanem egyszerűen szabálysértés! Tiltott! Persze nem véletlenül és nem azért, hogy a kedves állattartó azt higgye, ez is  egy olyan rendelet, ami azért született, hogy őt szekálják  valamiért. Nem kell ehhez szakember segítségét kérni, józan paraszti ésszel is felfogható, hogy a homokozó az a kisgyerekeké, babáké, akiknek az immunrendszere még fejletlen. A kutya pedig akarva, akaratlanul belelép, beledörgölőzik, belekóstol mindenbe, amibe csak lehet. És abba is, amibe nem kéne... Viszi magával az emberi, állati ürülék maradványait, betegségeket, kórokozókat, szőrét, mindenét, amitől megbetegedhet, allergiás lehet egy kicsi gyerek. És ott a másik oldal is: kutyatartóként kénytelen mindenki elfogadni, hogy vannak, akik nem akarnak együtt játszani más kutyájával. Ezt tiszteletben kell tartani, ha tetszik, ha nem. Pláne, ha szabálysértést követünk el vele! És akkor még nem is szóltunk arról, hogy noha szuperanyukák vagyunk, akik minden általunk felügyelt élőlényre képesek vagyunk paralel ügyelni – de más gyerekére nem. Amiből baj is történhet!