Hírek

2017.03.10. 08:31

Alumínium, az emblematikus fém

Székesfehérvár – A város alumíniumipari múltjával, a Köfém létrejöttével ismerkedhettek meg az érdeklődők három előadás révén a civil központban.

Bokros Judit

A Székesfehérvár ipari örökségét feldolgozó és bemutató munka folytatásaként került sor arra a rendezvényre, amelyen a város alumíniumipari múltját és jelenlét vázolták föl az előadók.

A Fehérvári Civil Központban megjelent közönséget Váczi Márk, a Magyar Városkutató Intézet munkatársa köszöntötte, majd bemutatta Fülöp Krisztiánt, az MMKM Alumíniumipari Múzeum intézményvezetőjét, Kóródi István mérnököt és Csurgó Lajost, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi csoportjának elnökét. Ezután átadta a szót Kóródi Istvánnak, aki első előadóként a 75 éves Könnyűfémmű létrejöttéről, fejlődési fázisairól beszélt.

Elsőként Kóródi István beszélt a Köfém megalakulásáról, fejlődéséről
Fotó: Molnár Artúr


Mint kiderült, a szakember 34 éve dolgozik a ma amerikai tulajdonban lévő Köfémben, amelyről elmondta: egyikre a legrégebbi vállalatoknak, egy helyen és ugyanazon profillal működik, mint a kezdetekkor. Kóródi István bemutatta a gyár építésének, fejlesztésének főbb állomásait. Megtudhattuk, az 1970-es évekre a korszak emblematikus fémje lett az alumínium, amelyből kuriózumként evőeszközök is készültek. Ám büszkeséget jelentenek a gyárban előállított közlekedési lámpaoszlopok, radiátorok, és emblematikus a ma Alba Fehérvár KC néven működő kézilabdacsapat csarnoka is.

A folyamatos, több ütemű bővítés az 1980-as évek második felében torpant meg, egyrészt forrás-, másrészt nyersanyaghiány miatt. Kellett egy tőkeerős beruházó, ez lett az amerikai Alcoa, amely az iparszerű alumínium-előállítás egyik képviselője. Ez a cég aztán a saját arculatára formálta át a Köfémet.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!